Kultúra

Már árulják a bérleteket a Szegedi Nemzeti Színházban

Már árulják a bérleteket a Szegedi Nemzeti Színházban

2008. augusztus 11., hétfő
Már árulják a bérleteket a Szegedi Nemzeti Színházban

Fotó: Gémes Sándor

Tizenhét fajta bérlet közül választhat a közönség az idén 125 éves jubileumát ünneplő Szegedi Nemzeti Színház 2008/2009-es évadjának előadásaira, köztük a tizennégy premierre, melyek közül az első Goldoni-Mohácsi A kávéház című vígjátékának bemutatója lesz szeptember 26-án - tájékoztatta Nagy László, a teátrum ügyvezető igazgatója az MTI-t.

A jubileumi évadban összesen huszonhét darabot játszanak a Szegedi Nemzeti Színházban, ebből huszonhárom saját produkció, közülük tizennégy bemutató és kilenc felújítás - mondta a szakember. Kiemelte, hogy az évad műsorának összeállításánál a színház vezetése ügyelt a műfaji sokszínűségre: tíz prózai előadás, hét opera, öt balett, egy operett és három gyerekeknek szóló darab várja a közönséget. A színház összesen tizenhét bérletkonstrukciót kínál a közönségnek, idén újra választhatnak operabérletet a nézők, s újdonság a szabadbérlet, amely bármely három nagyszínházi vagy kisszínházi előadásra érvényes, és ára jóval kedvezőbb, mint a szóló jegyeké.

Nagy László

a programból kiemelte a 125 éves Szegedi Nemzeti Színház október 14-i "születésnapi" előadását, valamint a november 2-án kezdődő Mezzo Operaversenyt és Fesztivált. A nagyszínházban az első bemutató

Goldoni-Mohácsi

A kávéház című vígjátéka lesz szeptember 26-án, a Kisszínházban a premierek sora pedig október 3-án

Machiavelli

Mandragóra című vígjátékával indul. A függöny a teátrumban azonban már szeptember 9-én felgördül, ekkor tartják azt a gálaműsort, melyen a társulat új tagjai mutatkoznak be a szegedi közönségnek. Az előadásra az első háromszáz bérletvásárló ajándékjegyet kap - mondta az ügyvezető igazgató.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.