Bulvár

Afrika-házat avattak a Szegedi Vadasparkban

Afrika-házat avattak a Szegedi Vadasparkban

2008. május 24., szombat
Afrika-házat avattak a Szegedi Vadasparkban

Afrika-házat, benne gepárdkifutót adtak át szombaton a Szegedi Vadasparkban, ahol felavatták a park több mint hetvenöt millió forintból elkészült új bejáratát is.

Minden évben hagyomány, hogy gyermeknapkor valamilyen újdonság átadásával kedveskednek a kicsiknek a Szegedi Vadasparkban mondta el a távirati irodának az intézmény igazgatója. Különböző forrásokból sikerült megépíteni egy Afrika-házat, így a szegediek láthatnak már gepárdot, tömpe orrú krokodilt, huszármajmot, turákót, afrikai pintyeket. Emellett egy északi-sarki ragadozó, egy rozsomákpár is otthonra lelt a parkban mondta el Veprik Róbert.

A bejárat korszerűsítésére azért volt szükség tette hozzá , mert a látogatók száma tavaly meghaladta a százötvenezret, és a régi kis pénztár már nem volt képes kiszolgálni az igényeket. Az új bejárattal impozáns főépülettel is bővült az állatpark, ott kapott helyet néhány iroda és egy ajándékbolt is. A bevételt természetesen visszaforgatják a parkba tette hozzá a vezető.

A beruházások értéke jóval meghaladja a százmillió forintot - mondta Veprik Róbert. A főbejárt több mint 75 millió forintba, az Afrika-ház 30 millióba került, a megvalósításhoz az önkormányzat is hozzájárult.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.