Szeged

Népszerű Botka kormányzati intézkedését másoló rendelkezése

Népszerű Botka kormányzati intézkedését másoló rendelkezése

Kovács György
2024. január 28., vasárnap
Népszerű Botka kormányzati intézkedését másoló rendelkezése

Mint arról beszámoltunk, Botka László szerdán jelentette be, hogy mint az állami közlekedésben, úgy a szegedi tömegközlekedés is ingyenes lesz a 14 éven aluliaknak. Ezen döntése pedig a több bejelentés közül kétségtelenül a legnépszerűbb lett a közösségi oldalán.

 

Bár a szegedi intézkedés az államihoz képest szűkítette az ingyenesen utazók számát, például Szegeden a nagycsaládosok nem kapnak díjmentességet, de az államival ellentétben a közszolgálatban, oktatásban és egészségügyben dolgozók, illetve 25 év alattiak sem kapnak kedvezményt - így is sokakat érint a változás és viszonylag egységesen pozitív a fogadtatása Botka László oldalán. 

Utóbbi mondjuk kissé ironikus, mivel amikor az önkormányzat által fenntartott propagandalap megírta az állami kedvezmények bevezetését, arra szinte csak dühítő reakciók érkeztek a közösségi oldalukon.

A polgármester a bejelentése óta folyamatosan posztolgatja is ezekről a tartalmakat. Közösségi oldalán a videó mellett három bejegyzést is közzétett szerdán a bejelentésével kapcsolatban. Csütörtökön már négyet is, pénteken pihentette kicsit a témát, szombaton pedig ismét kétszer is közzétette, de vasárnap délelőtt is ezzel indította a napot.  

Az ezekről szóló bejegyzéseinek - a cikk írásáig - egyike sem lépte át az ötszáz reakciót sem, kivéve a szombati, ingyenes tömegközlekedésről szóló, ami már ezer felett jár.

Külön figyelemre méltó, hogy a több mint ezer reakcióból csupán öt röhögős és nulla dühítő. A kommentszekciókban is inkább pozitív fogadtatás látható, de ott már kevésbé egységes az összkép. Többen szóvá tették, hogy az SZKT épp most emelt árat, amivel az ország legdrágábbja lett. Mi több, január közepén még azt írta az SZKT, hogy takarékossági okok miatt volt hideg a járataikon. Bírálták azt is, hogy például a középiskolásokra miért nem vonatkozik, számukra miért lett drágább januártól, továbbá a dolgozók miért nem kapnak kedvezményt - amire például Kecskeméten is van példa, ott a 25 év alatti diákok 1000 forintért, a városban dolgozók pedig féláron válthatnak bérletet, amivel ráadásul még a Volán és MÁV járatokon is közlekedhetnek a közigazgatási határon belül.

 

Mihálik Edvin olyan szorgosan másol, hogy még a hibás tartalmat is közzéteszi

Botka László a 14 éven aluliak számára szóló kedvezményt először hibásan úgy tette ki, hogy az a szegediekre vonatkozik, azonban ez minden 14 év alattira érvényes lesz. A polgármester javította is a bejegyzést, azonban ez a momentumos politikusnál elmaradt, hiába hívták rá fel figyelmét a kommentszekcióban - úgy tűnik nem csak a másolt tartalmat nem nézi át, de az oldalán lévő hozzászólásokat sem.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.