Sport

Kosárlabda: végletekig kiélezett küzdelemben maradt alul a Szedeák a Vasas otthonában

Kosárlabda: végletekig kiélezett küzdelemben maradt alul a Szedeák a Vasas otthonában

2016. december 18., vasárnap
Kosárlabda: végletekig kiélezett küzdelemben maradt alul a Szedeák a Vasas otthonában
szedeak_mafc28_gs

Zsinórban harmadik meccsén maradt alul a Szedeák, ezúttal egy végletekig kiélezett küzdelemben szenvedett vereséget a Lazic-csapat Angyalföldön a Vasas vendégeként.

A ASE és az Alba ellen elszenvedett vereségek után látogatott

Nikola Lazic

a fővárosba, ahhoz a Vasashoz, amely a találkozó előtt a tabella utolsó helyét foglalta el, mindössze egy győzelemmel. Az első percekben mindkét csapat igyekezett megtalálni a távoli dobásait, meglehetősen kevés sikerrel, a Szedeák és a Vasas is zsinórban rontotta el a triplakísérletek. Az ötödik percben sikerült először egy kicsit meglépnie a szegedi csapatnak az angyalföldiektől,

Boltic

kosara után 11-6-os vendég vezetést mutatott az eredményjelző. Ezt rögtön kiegyenlítették a hazaiak,

Garamvölgyi

két büntetőt,

Horváth

pedig egy triplát értékesített. Az ezt követő percekben rengeteg labdát szórt el a vendég gárda, ennek fényében az, hogy csak egy pont volt a hátránya

Sulovicéknak

egy negyed után nem mondható rossznak. A második játékrészben is fej-fej mellett haladtak a csapatok, három-négy pontnál nagyobb különbség egyszer sem alakult ki, de a már említett eladott labdáknak köszönhetően a Vasas diktált, a Szedeák pedig próbált tapadni vendéglátójára. 29-23-as angyalföldi vezetésnél időt is kért Nikola Lazic, ami meghozta az eredményét, hiszen egy 6-0-ás futással utol is érték a hazaiakat Bolticék, sőt a negyed végén Sulovic kosarával már a Szedeáknál volt az előny, de a dudaszó pillanatában

Horváth

kiegyenlített, így 33-33-as döntetlennel vonulhattak a nagyszünetre a felek. A harmadik negyed első perceiben mintha rendezni tudta volna a sorokat a vendég gárda, koncentráltabban kosárlabdáztak, aminek eredményeként meg is lépett megint a Lazic-csapat öt ponttal, 37-42 volt ekkor a mérkőzés állása. A jó kezdés után visszatértek az első félidőben gondot okozó hibák, újra elkezdett labdákat ajándékozni a Szedeák a hazaiaknak, akik köszönték szépen a lehetőséget és ismét felzárkóztak, így az utolsó játékrésznek is döntetlennel vágtak neki a csapatok. Öt perccel a mérkőzés vége előtt

Ivan Lilov

süllyesztett el egy hárompontost, amivel 59-54-re vezetett a Szedeák, sőt egy hazai időkérés után úgy tűnt hogy

Révész

még egy triplával demoralizálja a Vasast, ám a játékvezetők végül kettesnek ítélték meg a dobását, viszont így is hét pontra nőtt a differencia a csapatok között. Nem adták fel az angyalföldiek, ezt a szegedi előnyt is eltüntették egy 7-0-ás futással, 61-61-es állással fordultak a csapatok a hajrára. Még egy perccel a vége előtt is a Szedeáknál volt az előny, ám ekkor Boltic adta el a labdát, majd a vendégek legjobbja

Pacher

két büntetőt is értékesített, amivel átvette a vezetést a hazai csapat. A döntő ütést

Moravcsik

triplája vitte be, amiből már nem tudott visszakapaszkodni a vendég gárda, így zsinórban harmadik vereségét szenvedte el Nikola Lazic legénysége.

Ami a statisztikát illeti

Mondhatjuk, hogy végül a dobószázalékok közötti különbség döntött a hazaiak javára, hiszen míg a Vasas közel 53 százalékos hatékonysággal tüzelt a mezőnyből, addig a Szedeák csupán 43 százalékkal értékesített mezőnydobásait. Bár az első félidőben feltünően sok labdát adott el Nikola Lazic csapata, végül majdnem azonos mérleggel végeztek a csapatok ebben a mutatóban, a 20 szegedi és a 19 angyalföldi eladott labda is meglehetősen rossz képet fest a csapatok mai játékáról. Ami szintén a Vasas felé billentette a mérleget, az a büntetőzés, mert amíg

Sárosi Bulcsú

együttese húszból tizenhatszor betalált a vonalról, addig a vendégek 22 kísérletből csupán 13-at értékesítettek. Pedig a lepattanózást torony magasan nyerte a Szedeák, tizenhárommal több lecsorgó labdát kaparintottak meg Ciricék és tizenkettővel többször szerezték meg a támadólepattanót is. A legtöbb játékpercet Boltic töltötte a pályán, gyakorlatilag csak bő egy perc pihenő jutott neki a mérkőzés közben, ennek ellenére ma csupán hét pontig jutott. Ha a VAL-pontokat vesszük figyelembe, a mérkőzés legjobbja Pacher volt a maga 28-as VAL-jával, de egyébként sem nagyon tudta tartani a Vasas légiósát a vendég csapat, aki végül 24 pontig jutott. A Szedeáknál a legjobb VAL-t Juhos Levente tudhatja magáénak 21-el. Végül érdemes megnézni a plusz/mínusz mutatókat is, ugyanis árulkodó hogy a Szedeáknál Bolticon kívül senki nem zárt plusszal, ő is csupán plusz eggyel, míg a hazaiaknál Pacher plsuz tízzel, míg Moravcsik plusz tizenhattal fejezte be a találkozót.

ONLINE
Vasas - Szedeák
75 : 71
(16-14, 18-19, 17-17, 25-21)

Férfi kosárlabda NB I/A csoport 11. forduló

Vasas Budapest - Naturtex-SZTE-Szedeák 75-71 (15-14, 18-19, 17-17, 25-21)

Budapest, Sport 11 Sportcentrum. Vezeti: Kapitány Gellért, Gorka Szabolcs, Hervay Tibor (Páli Kálmán).

Vasas:

TAYLOR 17, Thompson 9, Horváth Á. 11/3, Garamvölgyi 6, PACHER 24/6. Csere: Moravcsik 3/3, Faragó 3/3, Katona 2, Andrássy.

Vezetőedző:

Sárosi Bulcsú

Szedeák:

Boltic 7, Lilov 14/9, Ciric 1, Juhos 16, SULOVIC 22. Csere: Révész 8, Wirth 3/3, Lakosa.

Vezetőedző:

Nikola Lazic

Kipontozódott:

Katona ill. Sulovic

Online közvetítésünk

VÉGE.

IV. negyed 75-71 (15-14, 18-19, 17-17, 25-21)

40'

Lilov áll bele egy triplába, ez azonban sajnos nem sikerül, elúszik a meccs a Szedeáknak. Thompson még ajándékoz egy labdát Juhos Leventének, de persze msot az hármasa sem esik be, de nincs is több idő az órán, vereséggel távozik Angyalföldről a Szedeák.

40'

Természetesen gyorsan odaüt Sulovic Pachernek, aki dobhat kettőt. Az elsőt értékesíti és bent van a második is, 75-71. Nikola Lazic időt kér, ez már veszett fejsze nyelének tűnik.

40'

Sulovic dob egy közelit, de már csak 12 másodperc van hátra, 73-71, időt kérnek a hazaiak.

40'

Wirth faltolja Pachert, aki dobhat kettőt és mindkettőt értékesíti is, 70-69. Lilov elrontja a dobását és Moravcsik szedi a lepattanót össze, elúszni látszik a hajó. Ráadásul Moravcsik egy kegyetlen triplával forgatja a kést a szegedi szívekben, 73-69. Lazic mester időt kér.

40'

Hatalmas izgalmak, egy perc van hátra. Boltic ladja a labdát, majd faltolja Moravcsikot, a vezetésért támadhat a Vasas az utolsó percben, de csak az időkérésük után.

39'

Kettő perc van hátra, amikor Wirth szabálytalankodik Taylorral szemben. A légiós dobhat kettőt, és mindkettőt be is helyezi a gyűrűbe, 66-68. A túloldalon Pacher megint odaüt Sulovicnak, aki ismét büntetőzhet. Ezúttal is egy sikeres, egy rossz, 66-69. Thompson gólpasszával Horváth hozza egy pontra az angyalföldieket, 68-69.

38'

Taylor hosszú idő után először szól hozzá pontokkal a meccshez, 64-65. Sulovic azonnal válaszol, 64-67. A túloldalon Pacher ront egy közelit, Boltic tépi le a labdát, majd faltolják, dobhat kettőt. Az első bent van, a második nincs, 64-68.

37'

Pacher értékesíti a plusz egyet is, 62-61. Fordul a Szedeák, Lilov pedig a legjobbkor rámol be egy hármast, 62-64. Pacher a következő támadásnál eladja a labdát, fontos pillanatok lehetnek ezek. Katona faltolja Sulovicot. Sulovic kihagyja az első büntetőt, a második már bent van, 62-65.

37'

Révész szabálytalankodik Pacherrel szemben, a légiós pedig újabb két pontjával egyenlít, most Lazic mester kér időt, 61-61.

36'

Boltic faltolja Katonát, aki dobhat kettőt, mindkettő bent is van, 59-61. Gyorsan beüt két csapathibát a Vasas, Ciric áll bele végül egy középtávoliba, de sajnos nem sikerül.

36'

Pacher dob egy sikeres közelit, 57-61, míg a másik oldalon Révész hibázik távolról.

35'

Nem sokat ért az időkérés, megszerezte a labdát a Szedeák, Révész pedig egy demoralizáló triplát süllyeszt el, de csak kettesnek adják a sporik 54-61.

35'

Faragó áll bele egy triplába, azonban a kísérlete nem a gyűrűben köt ki. Boltic ront egy közelit a másik oldalon, de megszerzi a Szedeák a támadó pattanót, Lilov pedig elsüllyeszt egy hármast, 54-59, időt kér a Vasas.

34'

Lilov talál be ezúttal a palánk alól, nagyon szoros a küzdelem, 54-56.

33'

Pacher ront most ziccert a hazaiaknál, Révész Ádám talál be a túloldalon, de Pacher válasza azonnal érkezik, 54-54, ráadásul dobhat még egyet, ami szintén bent van, 55-54.

32'

Wirth szórja el a játékszert, Taylor büntet, 52-50. Ciric a túloldalon elront egy középtávolit, fordulhatnak a hazaiak. Horváth András áll bele egy triplába, de nem talál célt. Boltic gólpasszából Révész eredményes a másik oldalon, 52-52.

31'

Elkezdődött az utolsó negyed, de vajon ez lesz-e az utolsó, mert a játék képe alapján nem elképzelhetetlen a hosszabbítás sem. Lilov ront el egy hármast a negyed elején egy szerzett labda után, de a túloldalon sem jó Thompson közeli kísérlete. Pacher faltolja Wirthet, marad a Szedeáknál a labda.

III. negyed 50-50 (15-14, 18-19, 17-17)

30'

Garamvölgyi faltolja Ciricet, aki dobhat kettőt. Az első nem jó, a második igen, 48-50. A túloldalon egy támadásra van ideje a hazaiaknak, Taylor pedig a dudaszó pillanatában értékesít is egy kétpontost, 50-50, ez a negyed vége, nagyon kiélezett utolsó játékrész előtt állnak a csapatok.

30'

Ezúttal a Vasas is bőkezű, Taylor ajándékozza el a labdát, Ciric áll bele egy hármasba, de lejön a gyűrűről a kísérlet, amit Révész szed össze, megpróbálja visszatenni, de ez sincs bent. A másik oldalon Thompson ellen a falt, dobhat kettőt a Vasas, de az első megint rossz. A második már bent van, 48-49.

29'

Boltic tör be a palánk alá, azonban nem jó a dobása. A túloldalon Pacher beleáll egy trojkába, és be is talál, 45-47. Juhos ront egy triplát a másik oldalon, de marad a labda a Szedeáknál. Juhosra jön ki a támadás befejezése, most azonban elrontja. Thompson talál be a hazaiaknál, de Boltic rögtön válaszol, 47-49.

28'

Most Sulovic a szabálytalan, Pachernek ütött oda. Támad a Vasas, Juhos is összegyűjt egy személyi hibát. Thompson dobhat kettőt, de az első nem jó. SŐT! A második is lejön!

27'

Ezt most Taylor gyorsan viszonozza. Sulovic pedig köszöni szépen, dob egy újabb kettest, 42-46. A túloldalon Juhos takarja be Moravcsikot, megint jöhetnek a vendégek. Lilov ront távolról, de megvan a támadó pattanó, majd Garamvölgyi faltolja Sulovicot, aki dobhat kettőt, de csak az első jó, 42-47.

26'

Thompson ront egy kettest, Boltic szedi össze a labdát, de jön az újabb ajándéklabda az angyalföldieknek.

26'

Visszatértünk az első félidei kerékvágásba, most Sulovic szórja el a labdát, majd faltol egyet, de Boltic megszerzi a játékszert és sikeresen fejezi be az akciót, 42-44.

25'

Juhos ront dobást, de Lilov kiharcol egy faltot, azonban Ciric eladja a játékszert, Thompson pedig büntet, 42-42.

24'

Sulovic szerez labdát, akit Katona faltol, összeszedetten kezdi a második félidőt a Lazic-csapat. Mire ezt kimondhatjuk, Boltic ad el egy labdát, Pacher fordul. Lilov majdnem megkaparintja, de marad a Vasasnál a labda. Taylor a palánk alól sikeresen értékesít egy dobást, 39-42. Ciric faltolja a dobás közben, jöhet a plusz egy, ami szintén a helyén, 40-42.

23'

Katona ront el egy távolit, fordulhat a Szedeák, de Lilov középtávolija nem jó. Egymás után két támadó pattanót szed össze a vendég csapat, Juhos végül pedig harmadik nekifutásra csak betalál, 37-42.

22'

Ciric lop labdát, indítja Juhost, aki ránt egyet, 35-38. Gyorsan jön a válasz megint, Taylor közelről, 37-38. Andrássy faltloja a másik oldalon Sulovicot, aki mindkét büntetőt értékesíti, 37-40.

21'

Elkezdődik a második félidő, Wirth kezd most Ciric helyén a Szedeákban. Az első támadás a Szegedé, Lilov pedig sikeres kosárral nyitja a negyedet, sőt dobhat plusz egyet, ami szintén jó 33-36. Jön a válasz a másik oldalon, Horváth talál be a palánk alól, 35-36.

II. negyed 33-33 (15-14, 18-19)

20'

Ezúttal a Vasas hibázik támadásban, a negyed végén átveheti a vezetést a Szedeák. Sulovic kerül dobóhelyzetbe, és bent is van! 31-33. Taylort faltolják, volt még egy csapathibája a vendégeknek. Taylor aztán betör, de Juhos blokkolja, a labda viszont Horváthoz kerül, aki bebrusztolja a dudaszó pillanatában, 33-33.

20'

Boltic gólpassza után Juhos szerez két pontot, 31-31. A másik oldalon Sulovic faltolja Katonát, időt kérnek a vendégek.

19'

Erre Thompson gyorsan válaszol egy kettessel, 31-29.

19'

Thompson újabb hármast ront a hazaiaknál, de Juhos ugyanígy tesz a túloldalon. Marad a labda a Szedeáknál, Lilov is megpróbálkozik egy hármassal, nincs bent, de megint megvan a támadópattanó és Juhos kiegyenlít, 29-29.

19'

Taylor áll bele egy hármasba, de nem jó, tovább zárkózhat a Szedeák, Juhos Levente pedig nem is hibázik közelről, 29-27.

18'

Sulovic töri meg a szegedi pontcsendet, szerez egy kosarat közelről, 29-25, Lilov a gólpasszos. Mivel faltolták, dobhatot még egyet, de ez kimarad, a büntetőzés sem fekszik ma túlzottan a szegedi srácoknak.

17'

Azok a fránya eladott labdák... Boltic szórja el, Thompson egyedül tör a szegedi gyűrűre és zsákol egyet, 29-23. Lazic mester időt kér. Ezt újabb sikertelen vendég támadás követi, valami nincsen rendben a fiúknál. Thompson azonban visszaadja a támadás lehetőségét a Szedeáknak.

16'

Thompson gólpasszából Horváth eredményes, 24-21. Sulovic közelről kozmetikázza az eredményt, de Faragó berámol egy trojkát, 27-23.

16'

Juhos szerez labdát, majd hagy ki egy közeli dobást, de megvan a lepattanó. Sulovic is ront egy dobást, de most meg Wirth szedi a lepattanót, ám el is adja a labdát.

15'

Pacher süllyeszt el egy hármast 22-16. Juhos ellen a szabálytalanság a túloldalon, két büntető, mindkettő bent van, 22-18. Taylor kihagy egy hármast hazai részről, Wirth viszont nem hibázik távolról, 22-21. Időt kérnek a hazaiak.

14'

Pacher faltolja Lakosát, aki dobhat kettőt, de az első sajnos kimarad és a második sincs bent.

13'

Taylor rögtön válaszol a túloldalon, 19-16. A változatosság kedvéért ezúttal Juhos Levente ajándékozza meg egy labdával a hazaiakat, azért a karácsonyt nem kellene ennyire előrehozni. Pacher azonban viszonozza a kedvességet, fordulhat a Szedeák.

13'

Katona faltolja Bolticot, oldalról jön a szegedi csapat, Juhos középtávolija pedig a gyűrűben köt ki, 17-16.

12'

Thompson áll bele egy újabb trojkába, de sikertelen a kísérlet, viszont marad a labda az angyalföldieknél. Egészen addig, amíg Moravcsik el nem adja, fordulhat a Szedeák.

12'

Moravcsik szabálytalan Bolticcsal szemben, marad a labda a Szedeáknál, de már megint eladja a vendég gárda a játékszert. Sok a hiba nagyon a Szedeák játékában.

11'

Révész faltolja Pachert, oldalról jöhet a Vasas, Taylor középtávolija pedig sikeres, 17-14.

11'

Katona kihagyott hármasával indul a második játékrész, Juhosé a lepattanó. Lilov is hibázik kintről, ebben a műfajban ma nem remekelnek eddig a felek.

I. negyed 15-14

10'

Thompson ront ezúttal közelről, Juhosé a pattanó, meg kellene kicsit nyugodnia Lazic mester csapatának. Juhos próbálkozik egy középtávolival, viszont lejön a gyűrűről a kísérlet, de Révész Ádám összeszedi a labdát és be is dobja a helyzetet, 15-14, ezzel vége a negyednek.

9'

Közben Lakosa és Révész is érkezik a parkettre. Mondani sem kell lassan, újabb elszórt labda, ezúttal Lilov a tettes.

9'

Sulovic is elajándékoz egy labdát, Katona szerzi meg, majd Boltic faltolja, két büntető a Vasasnak. A sértett mindkettőt értékesíti, 15-12.

8'

A hazaiak is elszórnak egy labdát, Juhos marad üresen, beleáll egy triplába, de nem jó, fordulhat a Vasas. Horváth András is elront egy trojkát, de megszerzi a lepattanót a hazai csapat, Garamvölgyi pedig közelről nem hibázik, 13-12.

7'

Ciric hagy ki egy közeli dobást, de megszerzi a támadó lepattanót a Szedeák, majd Katona faltolja Sulovicot, így dobhat kettőt. Az első kimarad, a második bent van, 11-12.

7'

Sajnos sok a hiba a vendégeknél, ezúttal Boltic szórja el a labdát, Horváth András pedig megszerzi az első hármasát a Vasasnak, ezzel egyenlít, 11-11.

6'

Katona adja el a labdát, megint támadhat a Szedeák, Sulovic ellen viszont támadóhibát ítélnek a sporik. Ciric faltolja Garamvölgyit, aki dobhat kettőt, mindkettő sikeres, 8-11.

5'

Boltic középtávolija már sikeres, 6-11. Moravcsik törne be a másik oldalon, de Sulovic betakarja.

5'

Tüzelnek a fiúk kintről rendesen, előbb Ciric majd Pacher ront távolról, a dobókedv megvan, csak eddig nem túl hatékonyak a csapatok.

4'

Lilov! Az ő triplája már ül, 6-7. A bolgár utána rögtön labdát is csen, Juhos pedig közelről talál be, 6-9.

4'

Továbbra sincs sikeres hármas a meccsen, most Thompson kísérlete jön le a gyűrűről.

4'

Taylor is megkísérel egy trojkát, de az övé sem jó, Ciricé a lepattanó. Bolticot faltolják, odlalról jön a Szedeák, de sajnos egy újabb eladott labda után fordulhatnak az angyalföldiek.

3'

Lilov is megpróbálkozik egy távolival, az ő triplája sem jó. Pacheré a lepattanó, majd ő is fejezi be a támadást a másik oldalon, 6-4, ráadásul Juhos odaüt neki, így plusz egyet is dobhat, ez azonban lejön, ám a Vasas szedi össze a pattanót.

2'

Thompson ront ezúttal egy középtávolit, támadhatnak a szegediek, Ciric áll bele egy triplakísérletbe, azonban nem jó a dobás. Horváth szedi össze a lepattanót, majd indít, Lilov faltolja Pachert, aki dobhat kettőt. Mindkettő a helyén van, 4-4.

2'

Boltic veszít labdát, fordulhat a Vasas, Ciricé a falt, oldalról jöhet a fővárosi gárda.

2'

Sulovicot faltolják, dobhat két büntetőt, mindkettő sikeres, 0-4. Garamvölgyi közelről talál be, megvannak a Vasas első pontjai is, 2-4.

1'

Elkezdődött a találkozó, a Szedeák vezeti az első támadást, Boltic gólpasszával pedig Sulovic meg is szerzi a mérkőzés első kosarát, 0-2. A túloldalon Taylor kísérlete jön le a gyűrűről, Juhos szerez támadó pattanót.

15.50

Köszöntjük olvasóinkat, hamarosan kezdődik a Szedeák budapesti vendégjátéka, ahol a ligautolsó Vasas otthonában lépnek pályára Nikola Lazic fiai. A mesternek hétközben nehezítette a dolgát, hogy Wirth Ádám és Andrija Ciric is hagyott ki edzéseket, ám mindketten ott lesznek ma a csapatban. Külön pikantériája a mérkőzésnek, hogy a Vasas játékosa, Moravcsik Áron tavaly még a szegedi csapatot erősítette.

A mérkőzés 16 órakor kezdődik.

A márkőzés elé

Beharangozó írásunkat

ITT

olvashtják.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.