Sport

Rövidpályás gyorskorcsolya: szegedi sikerek Grazból

Rövidpályás gyorskorcsolya: szegedi sikerek Grazból

2014. december 4., csütörtök
Rövidpályás gyorskorcsolya: szegedi sikerek Grazból
Szocsi2014 - Rövidpályás gyorskorcsolya

A hétvégén a rövidpályás gyorskorcsolyázók Danubia Series elnevezésű versenysorozata 2. állomásához érkezett Grazban, ahol a Szegedi Korcsolyázó Egyesület négy versenyzője állt rajthoz.

Sajnos a Junior „A” korcsoportban

Farkas Tamásnak

nem sikerült túl jól a verseny, ugyanis egy távon kizárták szabálytalan rajt miatt, egy másik távon elesett, a harmadikon viszont javított és 1000 méteren új egyéni rekordot ért el. A graz-i versenyen az olimpikon

Lajtos Szandra

is részt vett. Az első távot megnyerte, majd betegség miatt visszalépett, így a másik két távon nem tudott rajthoz állni. A másik két versenyző,

Jászapáti Péter

és

Jászapáti Petra

azonban kitett magáért és egyaránt ezüstérmet vehetett át az összetetet versenyben. Jászapáti Péter két távon is egyéni csúccsal lett második. A legizgalmasabb futamokat a junior „B” korcsoportos lányoknál zajlottak, ahol az utolsó táv döntője előtt hárman voltak egyaránt esélyesek a győzelemre, végül centiméterek döntöttek csak. Egy bolgár lány győzött Jászapáti Petra előtt, egy szlovák versenyzőt pedig sikerült megelőznie. Ehhez kapcsoló hír még, hogy a felnőtt válogatott vezetése úgy ítélte meg, hogy Jászapáti Petra elég érett versenyző már ahhoz, hogy a legmagasabb szintű versenyeken is induljon, így benevezték a december 12-14. közötti, sanghaji, majd a december 19-21. közötti, szöüli világkupákra, ahová többek között korábbi szegedi csapattársával,

Kónya Zsófiával

együtt utazhat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.