Sport

Labdarúgás: futballcentenárium Vásárhelyen + FOTÓK

Labdarúgás: futballcentenárium Vásárhelyen + FOTÓK

2012. augusztus 5., vasárnap
Labdarúgás: futballcentenárium Vásárhelyen + FOTÓK

Szombaton délután két felnőtt találkozóval elkezdődött és rock koncerttel zárult a vásárhelyi labdarúgás fennállása százéves évfordulóját ünneplő rendezvénysorozat első napja.

Szombaton koradélután a HFC NB III-as csapata és a megyei I. osztályú Szegedi VSE gárdájának összecsapásával kezdődött a centenáriumi rendezvénysorozat a vásárhelyi stadionban. A két együttes összecsapása az óriási hőségben nem hozott magas szinvonalú összecsapást. az első félidőben egy kontratámadásból a vasutasok szereztek vezetés, de a hazaiak gyorsan egyenlíteni tudtak, sőt a folytatásban Gazsó bombagóljával a vezetést is átvették.Szünet után a hazai mezőnyfölény alig eredményezett helyzeteket, a látottak alapján a tartalékos SZVSE edzője, Kántor Ferenc lehetett inkább elégedett csapata teljesítményével.

Hódmezővásárhelyi FC - Szegedi VSE 2-1 (2-1)

Hódmezővásárhely, 100 néző. Vezette: Kovács A.

HFC:

Kovács K. - Boros Á., Antal, Juhász I. S., Marton - Varga M., Klimaj, Hanyecz H., Gazsó - Hanyecz B., Harangozó.

Csere:

Gábor V. (kapus), Takács J., Szabó M., Mucsi D.

Edző:

Szűcs Róbert.

SZVSE:

Pluhár - Bakai, Pécsek, Mazula, Kádár M. - Balogh L., Petrovics, Zsilák, Busa - Kertész B., Bagi T.

Csere:

Márkus G., Varga R.

Edző:

Kántor Ferenc.

Góllövők:

Hanyecz H., Gazsó ill. Bagi T. A délután második mérkőzésén a HFC megyei I. osztályú második gárdája valósággal kiütötte a megyei II. osztály újoncát, a tartalékos összeállítású Gyálarétet.

Hódmezővásárhelyi FC II. - Gyálaréti LSC 10-0 (5-0)

Hódmezővásárhely, 100 néző. Vezette: Lászlai R.

HFC II.:

Vígh S. - Jesenszki, Tóth II. J., Forrai, Huszár - Varga A., Komán A., Brizik-Bodrogi I. - Hanga, Papp D., Badi R.

Csere:

Nagyistván (kapus), Huszka M., Király D., Badi J., Bokor Cs., Replyuk, Papós.

Edző:

Dezső Ferenc.

Gyálarét:

Molnár A. - Vígh, Antal I., Rabi, Fábián - Csala, Csányi T., Magony, Papp P., - Olajos, Zsikó. Csere: Mangó.

Edző:

Badényi János.

Góllövők:

Badi R. (3), Király D. (2), Huszka M (2), Hanga Cs., Varga A., Badi J. A vasárnap délelőtt elsősorban az utánpótlásról szól a centenáriumi program, a délután az edzők-szülők derbivel kezdődik, majd 13.30-tól a harmadik helyezésért az SZVSE-Gyálarét találkozó következik. Negyed négykor az öregfiúk tornájával folytatódik a program, majd 17.15-től a felnőtt torna döntőjében a HFC első és második gárdája mérkőzik egymással. Este disco zárja a kétnapos rendezvényt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.