Sport

Kosárlabda: négy között a gyermek ob-n a Szedeák Tigrisek!

Kosárlabda: négy között a gyermek ob-n a Szedeák Tigrisek!

2012. június 9., szombat
Kosárlabda: négy között a gyermek ob-n a Szedeák Tigrisek!

Vezsenyiné Csaba Gabriella tanítványai pénteki két sima sikerüket követően a szombat délelőtti negyeddöntőben szenzációsan küzdve verték bajai ellenfelüket.

Péntekről vasárnapig Szolnok városa ad otthont a gyermek fiú kosárlabdázók (U12-es korosztály) országos döntőjének. A viadalon tizenkét együttes vesz részt, melyeket négy csoportba osztottak. A Szedeák Tigrisek a B csoportba kerültek, ahol előbb a GKS Nyíregyházát verték 81-42-re, majd a KESI Három Kört 74-51-re, így elsőként jutottak tovább. A szombat délelőtti negyeddöntőben a Bajai Bácska volt az ellenfél, a szoros találkozó 70-62-es szegedi sikerrel végződött. Mindez azt jelenti, hogy a mieink immár a délutáni elődöntőre készülnek, ahol is a Fürge Vasassal mérik össze tudásukat. "A pénteki két mérkőzésünk viszonylag sima volt, ám ma a bajaiakkal hatalmas csatát vívtunk. Őszintén szólva kicsit könnyebb meccsre számítottam, ugyanakkor ellenfelünk rendkívül erősnek bizonyult, a fiúk minden tudására és jó játékára szükség volt ahhoz, hogy két vállra tudjuk őket fektetni. Szerencsére valamennyi kosarasom nagyszerűen teljesített, nagyon hajtott, megtette, amit tudott. Remélem, az elődöntőben is ilyen jól megy majd a játék, s sikerül beverekednünk magunkat a fináléba" - adott gyorsértékelést a SZEGEDma.hu-nak az edző,

Vezsenyiné Csaba Gabriella.

A szegedi csapat tagjai:

Berta Attila, Banda Milán, Gardi Ádám, Halápi Bence, Hansel Botond, Kereszty Loránd, Maronka Zsombor, Pinnyey Márton, Polányi Kristóf, Schmera Dániel, Somogyi Botond, Szabó Eliot, Szatmári Zsombor, Szűcs Ákos, Varga Ákos, Varga Gergő, Utassy Regő.

A Szedeák Tigrisek eddigi eredményei az országos döntőben:

Szedeák Tigrisek - GKS Nyíregyháza 81-42. Pontdobóink:

Halápi 14, Kereszty és Polányi 13, Banda és Szatmári 11, Varga Á. 8, Somogyi 4, Pinnyey 3, Szabó és Utassy 2.

KESI Három Kör - Szedeák Tigrisek 51-74. Pontdobóink:

Halápi 15, Kereszty 11, Varga G., Polányi és Szatmári 7, Banda 6, Maronka, Szabó, Somogyi és Pinnyey 4, Utassy 3, Schmera 2.

Negyeddöntő:

Szedeák Tigrisek - Bajai Bácska 70-62. Pontdobóink:

Varga Á. 16, Szatmári és Kereszty 10, Halápi 8, Banda 6, Pinnyey 5, Schmera 4, Utassy, Somogyi és Gardi 3, Polányi 2.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.