„A Tiszatájban mit keresek…?”

A 63. évfolyam - itt tart az 1947-től nagyjából folyamatosan működő irodalmi folyóirat, a havonta 1000-1100 példányban megjelenő Tiszatáj, amelyet persze nem hagytak érintetlenül az évtizedek, de bizonyos alappillérek változatlanok maradtak - mondta Olasz Sándor főszerkesztő, a Szegedi Tudományegyetem Modern Magyar Irodalmi Tanszékének vezetője, akinek segítségével a Tiszatáj most megjelent, februári számába is belelapozunk.

„Minden folyóirat azért folyóirat, mert folyamatában kell nézni, egy szám magában csak ízelítőt ad. Aki a mai Tiszatájt olvassa, érzékelheti, hogy vannak olyan pillérek, amelyek elég tartósnak bizonyultak az idők során. Nem is egyszerűen egy országos, hanem egy egyetemes magyar irodalmi értékrendről van szó, s bár vidéken jelenik meg a Tiszatáj, de nem egyszerűen vidéki folyóirat" - magyarázza a főszerkesztő. Az egyik fontos elv, amely először a Tiszatájnál jelentkezett a hetvenes évek elejétől, hogy az egyes számokban időről időre a határon túli magyar irodalom és a szomszédos országok nem magyar irodalma, kultúrája is megjelenik. Bár a folyóirat ennek megfelelően épít a tradícióra, ugyanakkor folyamatos megújulást is mutat, hiszen újabb és újabb szerzők, és az új nemzedékekkel más felfogások, más esztétikák jönnek - tudtuk meg

Olasz Sándortól.

A mostani, februári számban nem annyira a szépirodalom, hanem inkább az elméleti, a kritika rovatban mutatkoznak a fiatal szerzők, de például a márciusiban, vagy áprilisiban még hangsúlyosabban látszik majd ez a nemzedéki átrendeződés - ígéri a főszerkesztő. „Örvendetes, hogy rengeteg tehetséges fiatal munkálkodik a Tiszatáj körül, nagyszerű költők, prózaírók. Emellett tradícionálisan, az egyetem miatt egy olyan irodalomtörténész, társadalomtudós kritikus gárda is működik, amelyik folyamatosan hozza az új tehetségeket" - fogalmazott Olasz Sándor. A februári számban

Kiss Anna, Báger Gusztáv, Tandori Dezső

és

Zalán Tibor

versei után a prózában szinte kifejezetten úgynevezett nyugati, részben ma is Nyugaton élő írók szerepelnek, mint

Bitó László

; a tavalyi Tiszatáj-díjat elnyerő kitűnő novellista,

Ferdinandy György,

vagy

Kibédi Varga Áron

, világhírű, irodalomelmélettel foglalkozó akadémikus, akinek a mostani számban egy prózaírása olvasható. A kritika rovat élére az ehavi számban

Tóth Ákos

került, aki fiatalemberként is érett és nagyon jelentős írásokat tud publikálni. Még egy kicsit a tavalyi reneszánsz évhez kapcsolódóan olvasható három írás is,

Szörényi László

Janus Pannoniusról

és a Hunyadiakról értekezik,

Móser Zoltán

példabeszédeket és jeles mondásokat gyűjtött egybe

Mátyás

királyról,

Pajorin Klára

pedig Mátyás és Beatrix címmel írt tanulmányt. „Ez is jelzi, hogy ezekben az elméleti rovatokban nemcsak irodalomról, irodalomtörténetről van szó, hiszen a folyóirat egyik jellemzője, hogy a Szegedi Középkorász Műhely majdnem teljes számot betöltő anyagaitól kezdve a néprajzig sok más, nem kifejezetten irodalmi témával is foglalkozunk, vagyis nem akarunk bezárkózni az irodalomba, más művészetek felé is szívesen nyitunk, ami az egyes számok illusztrációiban is megmutatkozik" - tudtuk meg a főszerkesztőtől. A februári számot Kass János metszetei díszitik, akiről a Londonban élő

Sárközi Mátyás

- a Választ szerkesztő

Sárközi György

fia írt ismertetőt.

Hollósi Zsolt

ismét interjút készített

Gyüdi Sándorral

, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatójával, amelyben kifejezetten az utóbbi fél év tapasztalatairól van szó - az előző, még a karmesteri pályára fókuszáló beszélgetés olvasható "A Tisza parton mit keresek?" sorozat harmadik, most megjelent kötetében is. A Tiszatáj elsősorban az értelmiséghez szól, ezen belül változatos az érdeklődők kora a gimnazistától az egyetemi hallgatókon át a magasan kvalifikált értelmiségiig. Emellett azonban körülbelül háromszáz könyvtárnak a polcán is folyamatosan jelen van a folyóirat, így bárki számára elérhető. A Nemzeti Kulturális Alap visszajelzéseiből is az derül ki, hogy a Tiszatáj az ország kiemelt öt-hat folyóirata között szerepel - tudtuk meg Olasz Sándortól.