Közélet

Polt Péter: a jogi határzár nehéz feladat elé állította a jogalkalmazókat

Polt Péter: a jogi határzár nehéz feladat elé állította a jogalkalmazókat

2016. május 18., szerda
Polt Péter: a jogi határzár nehéz feladat elé állította a jogalkalmazókat

A jogi határzár a körülmények által kikényszerített jogszabályváltozás, amely miatt új bűncselekményeket kellett kezelni. Mindez a jogalkalmazóknak új feladatokat jelentett, amelyeket meg kellett oldani úgy, hogy a jogbiztonság ne sérüljön - mondta a legfőbb ügyész a témában rendezett szerdai budapesti konferencián.

Polt Péter

annak apropóján beszélt erről, hogy bemutatták az új büntető törvénykönyv kommentárjának második kiadását, amelyet főszerkesztőként jegyez. "Ha körbenézünk a világban, azt láthatjuk", hogy az események gyorsvonati sebességgel követik egymást, a körülmények egyik pillanatról a másikra változnak, ami komoly kihívást jelent a jogalkalmazóknak - mutatott rá a legfőbb ügyész. Példaként hozta, hogy a migráció is olyan új jelenség, amely korábban nem szerepelt a büntető jogszabályokban. Ezeknek a bűncselekményeknek a kezelése során szükség van segítségre, és ilyen "mankót" jelent maga a kommentár is, amelyet igyekeztek úgy összeállítani, hogy sorvezetőként szolgáljon az ilyen típusú ügyek elbírálásában - mondta Polt Péter. A kommentár összeállításának célja az volt, hogy nagyobb teret adjanak a gyakorlatban előforduló problémák bemutatásának, ismertessék az idevágó kúriai határozatokat, így próbálva segítséget nyújtani az olvasóknak. A joghallgatók és a jog iránt érdeklődők mellett a jogalkotó számára is hasznos lehet, hiszen a problémafelvetésekkel és összegzésekkel a hiányosságokra is rávilágítanak - közölte, hozzátéve: ezek egy része a jogalkalmazás során orvosolható, mindazonáltal a jogalkotónak is jelzést adhat, hogy érdemes elgondolkodni az esetleges további változtatáson. Egy másik kérdéskört felvetve a kiberbűnözésről is beszélt Polt Péter, a kommentárnak ezzel összefüggő részét ő jegyzi. Mint mondta, uniós irányelvek mentén került a magyar büntetőjogba a kiberbűnözés, ugyanakkor az ilyen jellegű bűncselekmények is számos kérdést vetnek fel. Példaként említette, hogy egy bankkártya-bűncselekménynél, illetve a megszerzett adatokkal való internetes vásárlás során nehéz meghatározni a joghatóságot. Hozzátette: maga az irányelv is képtelen a probléma orvoslására. Szintén példaként említette, hogy egy informatikai támadásnál, amely több helyről érkezik, nem tudják meghatározni, hogy mi az elkövetés helye. Hozzátette: az unióban is van bizonytalanság, hogy ez a probléma hogyan oldható meg.

Miskolczi Barna

, a büntetőeljárás-jog reformjával, az új szabályozási rendszer kialakításával, továbbá a kapcsolódó jogszabályok előkészítésével összefüggő feladatok irányítására és összehangolására kinevezett miniszteri biztos ugyancsak a változásokkal indokolta a kommentár második kiadását. Célként fogalmazta meg, hogy eszközt adjon a jogalkalmazó kezébe, szerzői gárdájáról pedig azt mondta: olyan jeles tudósok és gyakorlati szakemberek, akik kezdettől részt vettek az új büntető törvénykönyv megalkotásában. A büntető jogszabályok változásaival összefüggésben közölte: egy nagy büntetőjogi reform végéhez érnek, az új büntető törvénykönyvet hamarosan követi az új büntetőeljárási jogszabály. A büntető törvénykönyv módosítása 2015. szeptember 15-én lépett hatályba, és három új bűncselekményt vezetett be: a határzár tiltott átlépését, a határzár megrongálását, továbbá a határzárral kapcsolatos építési munka akadályozását.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.