Kosárlabda: visszavágna a budapesti vereségért a Szedeák

szedeak_mafc28_gs

A Vasas Budapest decemberben meglepte a szegedieket, most eljött a reváns ideje, de nem szabad félvállról venni a fővárosiakat!

Már csak három forduló van hátra a férfi kosárlabda NB I/A alapszakaszából, de minden egyes mérkőzés nagy jelentőséggel bír annak ellenére, hogy a nyolcadik pozícióban tanyázó Naturtex-SZTE-Szedeák korábban kvalifikálta magát a középházra. A középszakaszban a 6-10. helyezettek két újabb kört játszanak majd egymás ellen, úgy, hogy az összes korábbi eredményt magukkal viszik. Így aztán amikor az érintett együttesek már a play-offra, a negyeddöntőre is kacsingatnak, minden egyes győzelmet rendkívül megbecsülnek. Szegedi szempontból egyelőre úgy tűnik, a Sopront és a Kecskemétet (netán a Paksot) kellene valahogy megelőzni a rájátszáshoz (a Szedeák és a Sopron tizenegy, a KTE tíz, az ASE nyolc diadalt számlál eddig). Persze ne szaladjunk még ennyire előre, a fentiek tükrében az első fontos lépés vasárnap a Vasas Budapest elleni siker lehet. Ami nem lesz könnyed ujjgyakorlat, tekintve, hogy decemberben a fővárosban a hazaiak nyerték a két csapat találkozóját, ráadásul legutóbb a Szolnokot is igencsak megszorongatták Sárosi Bulcsú mester tanítványai.

Online

Vasárnap 18 órai kezdettel folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adunk a Naturtex-SZTE-Szedeák – Vasas Budapest NB I/A csoportos kosárlabda-mérkőzésről. Szurkoljon velünk!

“Fontos mérkőzés vár ránk vasárnap. Ebben a szezonban nincs könnyű találkozó, ráadásul mi egy felkészülési mérkőzés mellett Budapesten bajnokon is kikaptunk a Vasastól. Ellenfelünk több derbit, így a legutóbbi, Szolnok elleni találkozót is az utolsó percekben veszített el, ugyanakkor kiváló teljesítményre képes, ez mindenképp figyelmeztetőleg kell hogy hasson ránk. A négy tengerentúli légiósuk mellett a rutinos Horváth Ákos is sok problémát okozhat, emellett pedig háromnaponta kell meccseket játszani, ami nem könnyíti meg a dolgunkat. Minden győzelem fontos, az alapszakaszból hátralévő három fordulóból kétszer idehaza játszunk, ezeket az összecsapásokat meg szeretnénk nyerni, ez sokat jelentene a középházban. Idén minden győzelemért alaposan meg kell dolgozni, nem adnak semmit ingyen, ilyen meccs vár ránk a Vasas ellen is, ebben biztos vagyok” – nyilatkozta portálunknak Nikola Lazic, a Szeged vezetőedzője.

A Szedeák keretéből csupán Révész Ádám nem állhat a szakmai stáb rendelkezésére, a többiek bevethetőek. A mieink egyébként az alapszakasz zárásaként jövő csütörtökön Szolnokon vendégszerepelnek, majd jövő vasárnap a Kaposvárt fogadják.

A legutóbbi egymás elleni bajnokin (2016. december 18.):

Vasas Budapest – Naturtex-SZTE-Szedeák 75-71 (15-14, 18-19, 17-17, 25-21).
Budapest, Sport 11 Sportcentrum. Vezette: Kapitány Gellért, Gorka Szabolcs, Hervay Tibor (Páli Kálmán).
Vasas: TAYLOR 17, Thompson 9, Horváth Á. 11/3, Garamvölgyi 6, PACHER 24/6. Csere: Moravcsik 3/3, Faragó 3/3, Katona 2, Andrássy. Vezetőedző: Sárosi Bulcsú
Szedeák: Boltic 7, Lilov 14/9, Ciric 1, Juhos 16, SULOVIC 22. Csere: Révész 8, Wirth 3/3, Lakosa. Vezetőedző: Nikola Lazic
Kipontozódott: Katona, ill. Sulovic

Így játszott a Vasas legutóbb:

A férfi kosárlabda NB I/A 23. fordulójában: Vasas Budapest – Szolnoki Olaj KK 88-96 (25-24, 13-23, 24-24, 26-25). Vasas: R. TAYLOR 27/3, Katona 9/3, Horváth Á. 10/3, THOMPSON 20/9, Wright 12. Csere: Moravcsik 4, Boros, Garamvölgyi 4, Andrássy 2. Vezetőedző: Sárosi Bulcsú.

A 24. forduló műsora:

PVSK-PANNONPOWER – Atomerőmű SE szombat 18.00
Egis Körmend – Alba Fehérvár vasárnap 18.00
JP Auto-JKSE – KTE-Duna Aszfalt vasárnap 18.00
Naturtex-SZTE-Szedeák – Vasas Budapest vasárnap 18.00
Sopron KC – Zalakerámia ZTE KK vasárnap 18.00
Szolnoki Olaj KK – Kaposvári KK vasárnap 18.00
MAFC – Falco KC Szombathely vasárnap 19.00

A 23. forduló eredményei:

Atomerőmű SE – Egis Körmend 95-84
PVSK-PANNONPOWER – JP Auto-JKSE 80-76
KTE-Duna Aszfalt – Sopron KC 90-84
Kaposvári KK – Falco KC Szombathely 94-75
Vasas Budapest – Szolnoki Olaj KK 88-96
Alba Fehérvár – Naturtex-SZTE-Szedeák 94-70
Zalakerámia ZTE KK – MAFC 86-80

A bajnokság állása:

1. Alba Fehérvár 23 19 4 1942–1683 0.913
2. Egis Körmend 23 16 7 1971–1745 0.848
3. Falco KC Szombathely 24 16 8 1998–1885 0.833
4. Szolnoki Olaj KK 23 15 8 1966–1796 0.826
5. Kaposvári KK 23 15 8 1834–1837 0.826
6. Zalakerámia ZTE KK 23 14 9 1951–1905 0.804
7. PVSK-PANNONPOWER 23 13 10 1837–1831 0.783
8. Naturtex-SZTE-Szedeák 23 11 12 1798–1828 0.739
9. Sopron KC 24 11 13 1864–1839 0.729
10. KTE-Duna Aszfalt 23 10 13 1718–1797 0.717
11. Atomerőmű SE 23 8 15 1842–1938 0.674
12. JP Auto-Jászberény KSE 23 7 16 1791–1901 0.652
13. Vasas Budapest 23 4 19 1812–2089 0.587
14. MAFC 23 3 20 1714–1964 0.565

0 hozzászólás

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.