Sport

Labdarúgás: hiába vezetett, alulmaradt a HFC Dabason

Labdarúgás: hiába vezetett, alulmaradt a HFC Dabason

2015. november 8., vasárnap
Labdarúgás: hiába vezetett, alulmaradt a HFC Dabason
hfc_bekescsaba13_gs

Bár az első félidő hajrájában lőtt góllal vezetett a Hódmezővásárhelyi FC a Dabas vendégeként, a hazaiak a második játékrész elején lőtt gyors két góllal megfordították és megnyerték a meccset.

Az otthonában igen masszív Dabas ellen próbált meg kimászni a nehéz helyzetből a Hódmezővásárhelyi FC: a vásárhelyiek remek első félidei játékának és erőfeszítéseinek pedig a szünet előtt lett meg az eredménye, amikor

Denis Lazinica

mattolta

Scheilingert

, így szűk előnnyel fordulhatott a vásárhelyi együttes. A fordulást követően azonban hamar fordult az eredmény is: hat perccel a kezdés után már a Dabasnál volt az előny két bedobás után.

Csák

előbb egyenlített, majd mindössze kettő perccel később

Körmöczy

már a vezetést is megszerezte a csapatának egy védelmi megingást kihasználva egy-egy bedobás után, innen pedig hiába küzdött derekasan a HFC, már nem volt visszaút számára, így ismét pont nélkül maradt a HFC. A Hódmezővásárhelyi FC legközelebb jövő vasárnap a Dunaharaszti vendégeként lép pályára.

Labdarúgó NB III Közép csoport, 15. forduló

FC Dabas - Hódmezővásárhelyi FC

Dabas, vezette: Urbán Eszter (Mohos Mátyás Tamás, Bornemissza Norbert)

Dabas:

Scheilinger - Körmöczy (Bozsik, 72'), Zsolnai, Lázár, Dévai, Takács, Hollauer (Bárányos, 62'), Surányi, Tóth M., Csák (Domonyi, 87'), Komoróczi.

Vezetőedző:

Honti József.

HFC:

Bordás - Komáromi, Tóth I., Tóth J., Faragó, Markovic, Kökény, Lazinica, Tóth A. (Fábián, 75'), Maravic (Bartyik N. 82'), Dordevic.

Vezetőedző:

Major László.

Gól:

Csák (49'), Körmöczy (51') ill. Lazinica (42')

Sárga lap:

Tóth M. (35'), Dévai (56'), Körmöczy (62') ill. Faragó (21'), Tóth I. (25'). Major László:

"Az első félidőben nagyszerűen játszottunk, de egy félidő nem elég. A második félidőben elfáradtunk, elveszítettük a párharcokat. Az első félidő teljesítménye előtt le a kalappal a srácok teljesítménye előtt. Nem vagyok elkeseredve, csináljuk tovább a dolgunkat."

Bár vezetett, de pont nélkül maradt a HFC Dabason.http://szegedma.hu/?p=587200

Szerző: Szegedma Hírportál2015. november 8.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.