Szórólapokkal tűntek fel a rendőrök a Mars téren + FOTÓK

bunmegelozes_mars_ter18_gs

Óvjuk, vigyázzuk jobban értéktárgyainkat – foglalható össze röviden a Szegedi Rendőrkapitányság szerda délelőtti akciójának hasznos üzenete. A hatóság szórólaposztással hívta fel a figyelmet az időskorúak áldozattá válásának megelőzésére a Mars téri piacon.

„A mai rendezvény célja az időskorúak áldozattá válásának megelőzése. Ez a csoport ugyanis a bűnelkövetők egyik gyakori célpontja, akik kihasználják az idősek figyelmetlenségét, esetleges hiszékenységét. Arra szeretnénk rámutatni, hogy ezek a bűncselekmények, hogyan, és tulajdonképpen milyen egyszerűen kivédhetők lennének. Az elkövetők rendszerint lopásokat követnek el az idősek kárára, gyakoriak a zseblopások, besurranásos lopások például. A Mars téri piac ideális választás a figyelemfelhívásunkhoz, hiszen itt rengeteg ember fordul meg, ráadásul a bűnözők gyakran éppen az ilyen forgalmas helyeket keresik. A zsúfoltságban az áldozatokhoz lopózva elvihetik a jól látható helyeken hagyott értékeket. Igyekszünk azt javasolni a lakosságnak, tegyék rejtett kabát-, vagy táskazsebekbe ezeket a tárgyakat, esetleg hordják elől a táskájukat, hogy rálássanak” – fogalmazott portálunk kérdéseire Várkonyi Gergely rendőrhadnagy, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Kitért rá, több, tematikusan rendezett szórólappal készültek, amik felölelik a vagyonbiztonsággal, az áldozatvédelemmel, illetve az időskorúak sérelmére elkövetett bűncselekmények elleni védekezéssel kapcsolatos főbb tudnivalókat.

Erdei Péter, a Szegedi Vásár és Piac Kft. ügyvezetője elmondta, régóta jó kapcsolatot ápolnak a rend őreivel, akikkel közösen igyekszenek visszaszorítani a bűncselekmények számát a forgalmasabb piaci hónapok beköszöntével is. „A közbiztonságot illető céljaink elérésben nagy segítséget jelent, ha külön felhívjuk a lakosság figyelmét a főbb veszélyekre. Ez a Mars tér természetesen már nem az a Mars tér, mint volt tíz évvel ezelőtt. A számok azt mutatják, hogy közel 80 százalékkal esett az itteni bűncselekmények száma, de szeretnénk még jobb és jobb eredményeket elérni e területen” – árulta el az ügyvezető.

A Szegedi Rendőrkapitányság hasonló akciót tart majd a szombati nap folyamán, illetve a jövőben több alkalommal, sőt, a Borfesztiválon is jelen lesznek.

0 hozzászólás

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.