Sport

MLSZ-ülés: Eb-meccs, EL- vagy BL-döntő Budapesten?

2013. május 14., kedd
MLSZ-ülés: Eb-meccs, EL- vagy BL-döntő Budapesten?
csanyisandor_mlsz

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) pályázni szeretne a 2020-as Európa-bajnokság egyik helyszínére, de Európa Liga- vagy Bajnokok Ligája-döntőre is.

Csányi Sándor

elnök a szervezet hétfői közgyűlésén jelezte, hogy Budapest adna otthont Eb-meccseknek. "Remélem, a pénteken bejelentett megszorítások nem érintik a Puskás Ferenc Stadion beruházását és a tervek szerint jövőre megkezdődik az építkezés" - mondta a sportvezető utalva arra, hogy az arénával kapcsolatban igazán komoly költségek jövőre jelentkeznek először, s arra is, hogy a nemzeti stadion lenne a pályázatban szereplő létesítmény. A hét év múlva esedékes kontinensviadalra az európai szövetség korábbi közlése szerint 13 ország egy-egy városában kerül sor.

Több mint másfél milliárdot tesznek félre

Csányi Sándor a lehetséges százból megjelent 65 küldöttnek beszámolt az elmúlt év gazdasági és szakmai eredményeiről, illetve az idei tervekről. Kiemelte: a szövetség új szponzorok révén növelte saját bevételeit, s nagyrészt ennek köszönhető, hogy 1,6 milliárd forintos eredménnyel zárta az elmúlt gazdasági évet. Elmondta, hogy ezt a pénzt nem élik fel, hanem félreteszik, hogy a jövőben futballra, különböző programokra fordítsák.

További műfüves pályák, előlép az utánpótlás, főállású játékvezetők

Az MLSZ-elnök arról számolt be, hogy tavaly 72 új, műfüves pálya épült, ebből kilenc Budapesten, az egész projekthez a szervezet 2,2 milliárd forinttal járult hozzá. Idén az első félévben 53, a másodikban 47 pálya átadása szerepel tervben, ebből 20 esetben csak csökkentett, tízszázalékos önrésszel kell hozzájárulni a megszokott 30 helyett az építéshez. Szintén TAO-pénzből megvalósuló infrastrukturális fejlesztés része, hogy 600 pályán felújítják a kiszolgáló egységeket, öltözőket, mégpedig úgy, hogy az MLSZ átvállalja a kluboktól "vállalatkeresést". Csányi Sándor kiemelte, jelenleg 120 ezer gyermek vesz részt a Bozsik Programban. Ezzel összefüggésben megjegyezte, az edzőképzésben az utánpótlás trénerekre helyeződik a hangsúly, ezért lett Mezey György helyett Szalai László a terület új vezetője. Hozzátette, a cél az, hogy csak úgynevezett "Grassroots C" diplomával rendelkező szakember dolgozhasson fiatalokkal. A játékvezetéssel kapcsolatban hangsúlyozta, a következő idénytől lesznek profi bírók, akiknek ez lesz a főállású tevékenységük, továbbá megemlítette, hogy soha annyian nem jelentkeztek a képzésre, mint most, ami szerinte annak köszönhető, hogy az MLSZ megemelte a játékvezetői díjazást.

Ki a külföldiekkel az NB II-ből!

"Jobban nőtt a színvonal, mint a nézőszám" - jelentette ki az NB I-ről Csányi Sándor. Hozzátette, a jövőben növelni kell a hazai játékosok számát, az NB II-ben például nem szeretne külföldi futballistát látni. Megjegyezte, a hazai játékosok szerepeltetése a jövőben szempont lehet a televíziós jogdíjakból befolyó pénzek szétosztásánál, mert ez segítheti az utánpótlás-válogatottak eredményességét, és azok játékosainak minél korábbi csapatba kerülését a klubjaikban.

Kevesebb NB I-es csapat?

Az elnök a versenyrendszer változásáról is szólt. Újságírói kérdésre válaszolva - az MLSZ tanulmányának elkészülte előtt - elsőre nem kívánt állást foglalni az NB I létszámának csökkentéséről, de aztán annak a személyes véleményének adott hangot, hogy szerinte az ország nem bír el 16 élvonalbeli csapatot. Megemlítette, hogy tavaly a Zalaegerszeg, idén pedig az Eger számára okozott illetve okoz gondot az élvonalbeli bajnokság befejezése, s ezt látva "alapos megvitatásra" érdemesnek tartja, hogy a jelenleg 16 csapatos NB I létszámát csökkentsék. Ezt azonban nemcsak a Zalaegerszeg tavalyi és az Eger idei gazdasági problémáival indokolta, hanem úgy vélte, kevesebb csapat esetén kevesebb felé oszlanának a bevételek is, ami nemzetközi szinten növelheti az élcsapatok versenyképességét. Amennyiben bekövetkeznek ilyen változások, a következő idényt még biztosan nem érintik, amikor egycsoportossá válik az NB II és három divízió lesz az NB III-ban. A válogatottak pályán elért eredményeiről úgy vélekedett Csányi Sándor, hogy az utánpótlásban elmaradtak a várakozásaitól, a felnőtt nemzeti együttes megítélése pedig elsősorban az őszi világbajnoki-selejtezőkön múlik. A futsalt illetően elismerte, hogy eddig kevesebb figyelmet fordítottak rá, s hozzátette, hogy ezen a jövőben változtatni fognak. A női szakág fejlesztéséről pedig elmondta, hogy 60 játékos kap ösztöndíjat, és rendszeres összetartást tartanak számukra. Mint megjegyezte, remélhetőleg ez hamarosan eredményességben is megnyilvánul, amit még azzal kívánnak elősegíteni, hogy a következő idénytől az NB I-es kluboknak indítaniuk kell U15-s leány csapatot is.

Az ultrák kellenek, a gyűlölködés nem

Az MLSZ-elnök kitért a gyűlöletbeszédre is, és örömmel jelentette be, hogy a közgyűlés ellenszavazat nélkül fogadta el az ezzel kapcsolatos kiáltványt, illetve jelezte, "A gyűlölet nem pálya" szlogennel az MLSZ kampányt indított a visszaszorítására. "Keményebb fellépéssel elveszítenénk néhány ultrát, de sokkal több szurkolót nyerhetünk" - mondta Csányi, aki kiemelte, ultrákra szükség van, de bizonyos megnyilvánulásokat nem akar hallani és látni a stadionokban. "Az ultrák kulturált szurkolása a mi célunk" - tette hozzá.

csanyisandor_mti_it

Csányi Sándor nagy eredményt vár az új biztonsági rendszertől, amely év végére minden élvonalbeli stadionban telepítenek. A stadionok biztonságáról szólva megemlítette, hogy június 30-ig hat stadionban, év végéig pedig a maradék 10 NB I-es klub létesítményében beüzemelik azt a rendszert, melynek révén névre szóló jegyek adhatnak majd el, kamerarendszer által pedig kiszűrhetők lesznek a rendbontók. Szerinte ez lehetővé teszi az azonosítást, s hogy a renitens elemeket ezáltal ne csak a helyi, hanem valamennyi létesítményből kitiltsák. Az MLSZ közgyűlése minden beszámolót és jövő évi tervet elfogadott, az alapszabályt pedig több ponton módosította, ezek közül a legfontosabb, hogy 100-ról 76 csökkentették a küldöttek számát, amit a bajnokság átszervezése indokolt.

BL- vagy EL-döntő is lehet Budapesten

"Szeptemberig kell benyújtani a pályázatot az európai szövetséghez, azaz az UEFA-hoz a 2020-as kontinensviadal helyszínére vonatkozóan, de az Eb előtt már BL- vagy EL-finálé házigazdája is lehet Budapest, amint elkészül a nemzeti stadion" - mondta az MTI érdeklődésére a sportvezető, aki hozzátette, a létesítménynek akár a kupasorozatok döntőjéről, akár az Eb-ről van szó, időben el kell készülnie, mert az UEFA által támasztott feltétel, hogy egy évvel az esemény előtt már használatban kell lennie.

Kiáltvány a sportág értékeiről

Nyilatkozat a futball értékeinek védelmében A Magyar Labdarúgó Szövetség hivatásos és amatőr sportszervezetei kifejezik azon szándékukat és törekvésüket, hogy a labdarúgó-mérkőzések kizárólag a sportról, a kulturált szórakoztatásról és szórakozásról kell, hogy szóljanak. Rögzítik, hogy a sport alapértéke a mérkőző felek egymás iránti tisztelete, megbecsülése, amely azon alapul, hogy az egymással szemben álló felek ugyanazokért a célokért küzdenek. Ennek megfelelően elkötelezettek abban, hogy mindenkor tiszta eszközökkel, a fair play szellemében küzdenek a győzelemért. Elítélik és ellenzik a sporttól idegen, annak alapértékeivel ellentétes, sportszerűtlen magatartást, gyűlöletkeltést, mások emberi méltósága megsértésének minden formáját, a mérkőzések előtt, alatt és után. A sportszervezetek és a Szövetség közös célja, hogy a mérkőzésekre járás felhőtlen szórakozást, kulturális élményt jelentsen, legyen szó megyei bajnokiról vagy az NB I legnagyobb rangadóiról. Ezért a jövőben is minden törvényes eszközzel támogatják a szurkolókat és nézőket abban, hogy a lelátón biztonságos körülmények között, szenvedélyesen, sportszerűen szurkoljanak és buzdítsák kedvenc csapatukat. A futballtársadalom közös felelőssége, hogy a labdarúgást megóvja a negatív befolyásoktól, távol tartson minden olyan jelenséget, amely idegen a sportág szellemiségétől, ezért a Szövetség tagszervezetei felkérik a magyar labdarúgás vezetését, valamint minden sportvezetőt, hogy a lehető leghatékonyabban lépjen fel a sportszerűtlenség kirívó megnyilvánulásaival szemben, bírva a sportegyesületek és a tisztességes szurkolók támogatását, együttműködését. A futball - az emberiség legnagyszerűbb játéka - közös ügyünk, amelynek célja az örömszerzés. Vigyázzunk hát rá!

MLSZ-elnökségi ülés: futsalfejlesztés, korhatáremelés

A szövetség éves küldöttközgyűlése után összeült az MLSZ Elnöksége is, a témák között szerepelt a hazai futsal fejlesztési tervének megvitatása, valamint napirendre kerültek a versenykiírásokhoz és a fegyelmi büntetési tételekhez kapcsolódó kérdések. Az MLSZ elnöksége elfogadta a "Magyar futsal fejlesztési terve 2013-2020-ig" című stratégiai tervet, valamint annak rövid távú feladattervét. Az Elnökség döntése értelmében a futsal a téli időszakra bekerül az OTP-MOL Bozsik-program intézményi és egyesületi programjába, téli terembajnokságok és foglalkozások indulnak. A megyei igazgatóságok az MLSZ infrastruktúrájára támaszkodva, régiós vagy megyei utánpótlástornákat szerveznek. Az OTP-MOL Bozsik intézményi programban beindul a futsal sporteszköz-támogatási program, valamint a programban résztvevő testnevelőket az MLSZ futsal szakanyagokkal (szakkönyv, oktató CD) látja el. Az edzőképzésbe bekerülnek a futsalképzés elemei is, több edzői licenc program része lesz a futsal ismeretek oktatása. Mindezek mellett előterjesztés készül az első- és másodosztály bajnokságainak optimális csapatszámáról, a bajnokságok országos és területi felosztásáról, és a versenyrendszer fejlesztéséről. A hétéves fejlesztési terv célja, hogy az Európában 500 ezer igazolt játékost és 1 millió a futsalt valamilyen szinten űző, a sportágat kedvelő férfit és nőt megmozgató sport Magyarországon is népszerűbb legyen, különös tekintettel arra, hogy a nagypályás labdarúgás is népszerűbbé és eredményesebbé válhat a futsal elterjedésével. Az MLSZ elnöksége elfogadta a férfi utánpótlás versenykiírásokat, a megyei (és budapesti) férfi felnőtt és utánpótlás bajnokságok, valamint a Magyar Kupa versenykiírásait. Az elnökség ugyancsak elfogadta a strandlabdarúgó, a női felnőtt- valamint utánpótlás versenykiírásokat. A Női Bizottság javaslatára fontos változás, hogy a felnőtt női NB I-es mérkőzésen pályára lépő labdarúgók 24 órán belül más, az MLSZ által kiírt felnőtt bajnoki mérkőzésen nem léphetnek pályára. A módosítás a játékosokat kívánja védeni a túlzott igénybevételtől, másrészt a klubokat segíti abban, hogy játékosaik felkészülten és koncentráltan léphessenek pályára. Az elnökség korábban kérte annak vizsgálatát, hogy az U19-es bajnokságban felemelje a felső korhatárt 21 évre. A Versenyigazgatóság tekintettel az akadémiai képzés várhatóan növekvő számú kibocsátására, valamint az NB II és NB III csapatszám csökkentésére, javasolta a korhatár felemelését, amivel a csapatok és szakvezetők döntési lehetősége bővült. Az Elnökség a kérdés kapcsán döntést hozott arról a csapatok által tett kezdeményezésről is, hogy az NB I-es csapatoknak nem lesz kötelező második csapatot indítania az NB III-as bajnokságban. Az Elnökség az amatőr egyesületek aktív hozzáállásának köszönhetően csaknem 1600 csapattal induló Magyar Kupa-versenykiírásánál tekintettel volt a nemzetközi kupákban érdekelt csapataink érdekeire: a nemzetközi kupában induló csapatok a többi NB I-es csapatnál később, a csoportkörbe való jutás esetén csak tavasszal kapcsolódnak be a versenybe. Az MLSZ elnöksége reagálva a csapatok és a szurkolók felvetéseire, részletesebbé illetve egyértelművé tette a gyűlölködő szurkoló magatartásra vonatkozó fegyelmi büntetési tételeket, a jogsértésekre vonatkozó büntetések mértékét. A szabályozás figyelembe veszi, hogy melyik csapat szurkolói a kezdeményezők, hányszor követik el a szurkolók a kifogásolt magatartást, illetve a szezonon belüli ismétlődő jelleget. A szabályzat tartalmazza az enyhítő körülményeket, a büntetés mérséklésének lehetőségét, ha egy klub mindent elkövet a jelenség megelőzésére, megszüntetésére. Tekintettel az előkészítésre rendelkezésre álló idő rövidségére, illetve, hogy már csak 3 forduló van hátra a bajnokságból, az Elnökség úgy döntött, hogy a szabályzat kiegészítése azt követően léphet hatályba, ha az NB I-es bizottság, azaz a klubok képviselői is támogatják annak javasolt formáját. Az Elnökség döntött a Magyar Kupa és Amatőr Kupa helyszínéről és időpontjáról. A két döntőt május 22-én egy helyszínen, a kispesti Bozsik-stadionban rendezik meg: a Martonvásár-Velence Amatőr Kupa-döntőt 17 órától, a Győri ETO - DVSC-Teva MK-döntőt 20 órától. Az elnökség határozata szerint, amennyiben az OTP Bank Liga bajnoka és a Magyar Kupa idei kiírásának győztese ugyanazon klub, a Szuperkupa-döntőt nem rendezik meg.

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.