Sport

Kosárlabda: a Honvéd is fejet hajtott a Kosársuli előtt

2013. május 21., kedd
Kosárlabda: a Honvéd is fejet hajtott a Kosársuli előtt
vasarhelyi_kosarsuli_2013

A férfi kosárlabda NB I/B-s bajnokság 9-20. helyért játszott rájátszásában óriási küzdelem után, 12 pontos hátrányát ledolgozva, az utolsó percben nyerte meg a meccset a Kosársuli. Ezzel sikerült megőrizniük Nyilaséknak a január eleje óta tartó hazai veretlenségüket, zsinórban nyolcadik győzelmüket aratták a Hódtói sportcsarnokban.

Az időjárás megint közbeszólt, így a vártnál ismét jóval kevesebb néző előtt került sor a találkozóra. Hosszú idő után végre teljes csapattal tudott kiállni a vásárhelyi csapat, 12 játékost mutathatott be a szpíker, de a bemelegítés utolsó percében megsérült a kezdőbe jelölt

Dani Zoltán

, így módosítani kellett a beírást. A vendég Budapesti Honvéd keretét kiváló képességű fiatalok alkotják, akik a válogatott egykori edzője,

Zsoldos András

irányításával sorra aratták a győzelmeket és a tizedik helyet foglalják el a tabellán. A közvetlenül a fővárosiak mögött álló hazaiaknak volt miért visszavágni, hiszen néhány hete kikaptak a fővárosban, sőt a tavalyi rájátszás során is nyerni tudott a Honvéd Vásárhelyen. Meglepetésre zónavédekezéssel kezdett a Kosársuli - méghozzá sikeresen (7-3). Ugyancsak a zónát választotta a vendégcsapat is, ami ellen nem bírtak Cziberéék betalálni (7-9). Az időkérés után

Kukla

és

Nyilas

beállásával úgy védekezésben, mint támadásban javult a játék. Hiába szereztek a vásárhelyiek jó néhány labdát, kintről képtelenek voltak kosarat dobni. Szerencsére a fiatal

Marinkovic

ponterős volt, így vezetett a hazai csapat (19-17). A második negyed elejére nagyon összeállt a vásárhelyi védekezés, hat perc alatt mindössze két kosarat kapott a csapat. Kuklát és Marinkovicot nem tudták tartani a budapestiek, 26-19, majd 29-21 lett az állás. Jött azonban ismét jó pár kimaradt távoli dobás, a Honvéd viszont bevágott zsinórban három triplát és átvette a vezetést (31-33). Az időkérés után Vas volt sikeres, de egy újabb vendég triplával a piros-fehérek vezetésével zárult a félidő. (34-36) A szünetben a nézőtéren és a hazai öltözőben is az volt a téma, hogy a Kosársuli 0/9-es tripla- és a 8/16-os büntető mutatójánál csak jobb jöhet a második félidőben. A harmadik negyed elején hat perc alatt majdnem sikerült elveszíteni a meccset a kék-sárgáknak. Felelőtlenül, gyorsan eldobott tempók, eladott labdák, kimaradt ziccerek követték egymást, aminek meg is lett az eredménye: 39-51. Az időkérés után visszaállt

Czibere

végre betalált, meg persze Marinkovic is folytatta a pontszerzést, így 48-55-re sikerült szépíteni. Az utolsó tíz perc csodásan kezdődött: kiváló védekezés és

Szilágyi

remek irányítása mellett két perc alatt egyenlő lett a mérkőzés állása (55-55). Elég volt azonban két eladott labda, és máris a Honvéd vezetett ismét (55-61). Újabb csodás két percet láthattak a nézők: Marinkovic mellett végre Nyilas is eredményes volt (sikeres tripla, dupla, majd büntető), és ezzel 65-64 a Vásárhely javára. Kukla 38. percben dobott második triplájával pedig eldőlni látszott a mérkőzés: 69-64. A nyugodt játék helyett jött azonban Szilágyi ámokfutása és az eladott labdákból két büntetővel és két triplával 30 másodperccel a vége előtt máris a Honvéd került nyerő pozícióba (69-72). A Szilágyi helyére visszaállt

Vejinovicsnak

azonban kötélből voltak az idegei: kétszer is bedobta mindkét büntetőjét (73-72), és már csak ki kellett védekezni az utolsó két vendégtámadást. Sikerült. Győzelmével a vásárhelyi gárda továbbra a 11. helyen áll, de ahhoz, hogy ezt sikerüljön megőrizniük, holnap nyerniük kellene a Vasas otthonában és ami talán még nehezebb, nyerni kellene a közvetlenül mögöttük álló Veszprém csarnokában pénteken este.

Férfi kosárlabda NB I/B, rájátszás a 9-20. helyezésért, 10. forduló:

EnterHód Vásárhelyi KS - Budapesti Honvéd 73-72 (19-17, 15-19, 14-19, 25-17)

Hódtói Sportcsarnok, 300 néző. Vezette: Király, Varga, Földi

Kosársuli:

Vejinovics 6, Czibere 8, MARINKOVIC 27, Vas 9, Schéda 3. Csere: NYILAS 6/3, Szilágyi 2, KUKLA 12/6, Mócsai -, Utasi -. Elek András:

"Hosszú pályafutásom alatt nem emlékszem ilyenre, hogy hazai pályán 35%-os mezőny- és 60%-os büntető dobó teljesítménnyel nyerni lehessen. Ráadásul az ellenfél dobott 10 triplát. Óriásit küzdöttünk, de ezúttal a szerencse is mellettünk volt."

A rájátszás utolsó, 12. fordulójára egységesen június 1-én 18 órakor kerül sor, amikor Vásárhelyre a rájátszás ezen szakaszában legjobban szereplő, így a kilencedik helyen álló Győr-SZOL látogat. Addig azonban a csapatoknak pótolniuk kell a különböző okok miatt elhalasztott találkozóikat, ami a Kosársulit is érinti. A vásárhelyiek holnap 19.30-kor a fővárosban, az MKB Euroleasing Vasas vendégei lesznek, a 11. fordulóban pedig pénteken 18.30-kor Veszprémben lépnek pályára. A 11. forduló további mérkőzései: Soproni MAFC-NYME - Debreceni EAC, Győr-SZOL Széchenyi Egyetem - Óbudai Kaszások, Bp. Honvéd - Tiszaújvárosi Tisza TV-Phoenix KK, MKB Euroleasing Vasas - Nagykőrösi SKE, PTE-Pécsi EAC - Mezőberényi KK.

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.