Ritkábban jön nyáron az 1-es villamos


Nyári menetrendre állt át a szegedi tömegközlekedés: drasztikus változásra nem kell ugyan számítani, néhány megállóban azonban egy kicsit tovább kell majd várnunk a buszokra, a trolikra és a villamosokra.
A nyári szünet kezdetével, a tanévzárással módosul a tömegközlekedés menetrendje Szegeden is. Brutális járatritkítást nem végzett a Szegedi Közlekedési Kft. és a Tisza Volán Zrt., néhány helyre azonban ritkábban érkeznek majd a buszok, trolik és villamosok. Átlagosan 5-10, helyenként 15 perccel kell majd többet ácsorognunk a megállókba. Óránként csak kétszer jön az egyes villamos reggel kilenc és délután három óra között: a Szeged Pláza - Széchenyi tér - Szegedi pályaudvar vonalon ezen intervallumban minden óra 22. és 52. percétől indul egy járat. A kettes villamos vonalán reggel 9 és délután egy óra között negyedóránként érkezik csak közlekedési eszköz, 20 órától pedig hat helyett csak három (15, 35, 55) járművet indítanak. A 3-as vonalán, Tarján és Vadaspark között utazók menetrendje nagyjából változatlan marad a nyáron is, egy-két perces csúszással közlekednek itt a járatok. Ugyanez igaz a 3F-es és 4-es vonalon haladó villamosokra is. A Trolibuszok a Vértó és a Lugas utca között, valamint a Makkosháza - Tarján útvonalon közlekednek ritkábban, negyedóránként, a járatokat a többi vonalon nem ritkították jelentősebben. A Tisza Volán június 16-tól életbe lépő, helyközi és távolsági vonalakat is érintő menetrend-módosításait az
találja, a Szegedi Közlekedési Kft. menetrendjét pedig
érheti el.