Labdarúgás: véráldozatokkal járt a HFC csepeli pontszerzése


A labdarúgó NB III Alföld csoportjának 20. fordulójában Csepelre látogatott a Hódmezővásárhelyi FC gárdája. A tavaszi idényben kiválóan rajtoló két együttes barátságosnak egyáltalán nem mondható összecsapáson megőrizte veretlenségét, de a vásárhelyiek pontszerzése nem volt "véráldozatok" nélküli.
Már a kezdet sem sok jót igért a vásárhelyieknek, hiszen a bemelegítés során megsérült Kovács Krisztián, a HFC rutinos kapusa, így a télen Kecskemétről igazolt
Hegedűs Viktor
első alkalommal őrizte a vendégek kapuját, míg a kapitányi karszalag
Sipos
karjára került. A kényszerű csere talán még benne volt a fejekben, hiszen a csepeliek már a harmadik percben vezetést szereztek. Egy jobb oldali beadást Haraszkó a hosszú oldalról visszafejelt és az érkező
Tóth András
közelről bólintott a kapuba, 1-0. A gólt követően is a hazaiak játszottak fölényben, de komolyabb gólhelyzetig nem jutottak el. Sok volt a szabálytalanság és a hazaiak rengeteget reklamáltak Bodac játékvezetőnél, de ez a sípmestert egyáltalán nem hatotta meg, sőt a csepelieknek osztott ki két sárga lapot. Szünet után folytatódott a szikrázó küzdelem, a vásárhelyiek kemény játéka láthatóan nem ízlett a hazaiaknak, forrt a hangulat a kispadon és a nézőtéren egyaránt.
Bodac
játékvezető igyekezett megfogni a mérkőzést, sorban jöttek a sárga lapok, két hazai sárga mellett negyed óra alatt
Domonkos, Kökény, Varga Máté, Juhász I. Sándor
és
Kavaric
is besárgult a vásárhelyiektől. A félidő közepére megérkezett az eső, ami talán a fejeket is lehűtötte, az viszont biztos, hogy a csúszóssá vált pályán lelassult a játék. Egyre többet próbálkozott a HFC, míg a hazaiak megpróbálták megőrizni minimális előnyüket. A 74. perc meghozta az egyenlítést, egy jobb oldali szabadrúgásból beívelt labdát az előrehúzódó Nikola Kavaric fejelte a csepeli kapuba, 1-1. Tíz perc múlva megfogyatkoztak a vásárhelyiek, Juhász I. Sándor gáncsolásért megkapta a második sárga lapját, így mehetett zuhanyozni. Az utolsó percekben megpróbálta kicsikarni a győzelmet a szigeti együttes, de erre már nem volt igazi esélyük. A tíz sárga és egy piros lapot hozó találkozón a pontvesztést nehezen viselték a csepeliek, a vásárhelyieknél pedig
Szűcs Róbertnek
azon kell gondolkodnia, hogy a következő fordulóban, a listavezető Dabas ellen kikkel pótolja a kiállított Juhász I. Sándort, valamint az ötödik sárga lapját begyűjtött Sipost és Kökényt.

Labdarúgó NB III Alföld csoport 20. forduló:
INDOTEK Csepeli FC - Hódmezővásárhelyi FC 1-1 (1-0)
Csepel, 200 néző. Vezette: Bodac T.
Csepel:
Berhidai - Haraszkó, Teplán, Horváth N. (Juhász L. 83'), Tóth A. (Moldován 60') - Maczó (Vinczellér 70'), Krupár, Vejmola, Németh G. - Süveges, Sarnyai.
Edző:
Gabala Krisztián.
HFC:
Hegedűs V. - Boros, Kavaric, Antal, Marton B. - Varga M. (Horváth R. 87'), Sipos, Juhász I. S., Varga I. - Kökény (Lékó 65'), Domonkos (Rácz L. 90').
Edző:
Szűcs Róbert.
Góllövők:
Tóth András (3'), ill. Kavaric Nikola (74'). Szűcs Róbert:
"A körülmények figyelembevételével dicséretesnek tartom az egy pontot. A csapatból most minden játékos nagyon odatette magát, ezért külön kiemelni senkit sem akarok."