A kontinensen jelenleg olyan kevés gyermek születik, hogy a bevándorlók nélkül az európai gazdaságot és intézményeket nem lehetne üzemeltetni – erre kerestek megoldást Strasbourgban.
Európa demográfiai helyzetéről, valamint az ezzel kapcsolatos teendőkről tárgyalt nemrégiben az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése. A strasbourgi ülésen részt vett és felszólalt magyar részről Kalmár Ferenc szegedi országgyűlési és önkormányzati képviselő is.
Európában a gyerek teher, nem áldás?
“Európa tősgyökeres lakossága drasztikusan csökken, talán csak Franciaország éri el az önfenntartó szinten, de ez is bevándorlással függ össze. A bevándorlás mára igen komoly kihívás elé állítja kontinensüket. Sajnos olyan kevés gyermek születik ugyanis, hogy a bevándorlók nélkül az európai gazdaságot és intézményeket nem tudnánk üzemeltetni. A más kultúrákból érkezettek körében a gyermek még áldásnak számít, nem tehernek, mint az európai közgondolkodásban, ott tehát növekszik a populáció létszáma” – vázolta a helyzetet a politikus a Telin TV Szegedi Panoráma című, péntekenként jelentkező közéleti műsorában.
Ismertette: a strasbourgi előterjesztés azt a következtetést vonta le, hogy a bevándorlókat, illetve leszármazottaikat be kell vonni az európai nevelési-oktatási rendszerbe, s akkor a kontinens gazdasága képzett munkaerőhöz jut. Kalmár Ferenc azonban felhívta a figyelmet: minden relatív. “Egy bevándorló nem törődik az európai tradíciókkal, gyökerekkel, kultúrával. A tősgyökeres európai lakos fejében joggal merül föl a kérdés, milyen hatással lesz a tömeges bevándorlás a tradicionális európai kultúrákra. Más vallások, más nemzetek integrálódása nem megy könnyen. Európa a hagyományos keresztény értékrendre alapul, identitászavaros állapothoz vezethet például, ha egy muzulmán bevándorló franciának vallja magát, ám a keresztény értékrendet nem fogadja el – világította meg.
Letűnőben a fehér ember civilizációja
A képviselő elismerte: mindezek tükrében a tősgyökeres európaiak számára egyértelműen kudarcot jelent, hogy az európai alkotmányba még említés szintjén se került bele a kereszténység fundamentuma. Úgy fogalmazott, letűnőben van a fehér ember civilizációja.
“A vég kezdetének tekintem, hogy Oxfordban néhány éve a karácsonyi ünnepeket a muzulmánokra tekintettel a fény ünnepének nevezték át. Ez is érzékelteti, hogy megszűnőben, de legalábbis átalakulóban van az a tradicionális kultúra, melyet a kontinens évszázadok alatt létrehozott. Strasbourgban beszéltem arról az ENSZ-statisztikáról is, mely szerint 2050-re Németországban a muzulmán vallás lesz a domináns. Kíváncsi vagyok, a többségi lakosság meddig fogadja majd el a német nyelvet, illetve egyáltalán: milyen nyelveket beszélnek majd az emberek száz év múlva Európában” – ábrázolta azt a kérdéskört, mely nem kis fejtörést okoz a kontinens politikai, gazdasági elitjének.
Tekintse meg a Telin TV Kalmár Ferenccel készített interjúját (Szegedi Panoráma, 2012. február 10.)!















hozhatna egy törvényt a kormany az álláshalmozok ellen is…
van akinek 4-5 van akinek egyse?
ez már a szocializmus?
rócska,a kettes (2) villamosrol regélj
miért nem takaritod le rola a havat?igy ujabb csuszás lesz…
de a legnagyobb baly a szolnokrol szegedre bevándorlokkal van
Van aki már meg is tette, de a hivatal nem lelkesedett a dologért. Nagyon kínos, roppant kínos az éintettek személye miatt. Most folyik a hamis bizonylatok begyűjtése a károsultaktól, és aztán lesz egy sajtótájékoztatóval egybekötött ügyészségi feljelentés.
Ha érdekel a téma, küldhetek anyagot, segíthetsz te is a tisztogatásban. Csak, hogy be tudd határolni, az elcsalt áfa összege milliós nagyságrendű, pluszz több tízmilliós az elsikkasztott összeg. Jó havi pénzért, pedig lapítanak az fb-ben.
38. nemgonda: “megy a csalás, okirathamisítás”
Bizony a közélet megtisztítása/tisztasága nagyon fontos dolog. Ha tudomása van csalásról, okirathamisításról, azonnal feljelentést kell tennie a rendőrségen. Kérem, holnap tegye meg!
A Kalmár munkatársa egy másik cégnél fb.elnök, na ott megy a csalás, okirathamisítás. Nézd meg azt a honlapot is, ha ismered őket akkor tudhatod miről van szó. Páran unják már a Kalmárkodást és hivatalos útra terelik az ügyet. Remek reklám lesz, amikor a helyi mutyis vödör el kezd kiborulni.
30. Lajoska67:\"Lehetne segítene a saját helyzetünkön: áthívjuk a “csángókat” a csonka országba\"
A csángó helyzet megoldására több javaslat is van:
- Ott tartani őket Moldvában, hogy ne adjunk föl ősi magyar területeket (et képviseli a csángó oktatási program, amit a kormány 70 millával és magánszemélyek ugyanannyival támogatnak).
- Áthozni őket Erdélybe, olyan falvakba, melyeket fenyeget az elrománosodás, hogy tartsuk az erdélyi frontot (Gergely István atya, más néven \"Tiszti\").
- Áhozni őket Magyarországra, hogy növeljük a magyar lakosság arányát és lassítsuk az elcigányosodást (Pl. Csanytelek kiváló csángó kapcsolatokkal rendelkezik)
Hogy melyik az üdvözítő megoldás? Majd a jövő megmutatja.
16. voltfb:”A Kalmár embere a Szint kft-ben igazgató, a munkatársa fb.elnök havi 150 rugóért, miközben tudja, hogy a cégnél áfát és adót csalnak. ”
Ha a fenti mondat egésze a SZINT Kft.-re vonatkozik, akkor több hiba is van benne:
- A cég honlapján elérhető adat szerint a FEB elnök havi 38 eFt-ot, a tag pedig havi 27 eFt-ot kap bruttóban.
- A sajtóban a polgármester “kommandójának” nevezett ellenőrző csoport most fejezte be a cégnél átvilágítást, de nem talált semmiféle csalást.
- ÁFA-t azért is nehéz csalni ott, mert a cég nem alanya az ÁFA-nak.
Tehát ez a mondat a jereváni rádióban elhangozhatott volna de itt nem.
6. Johmaa: “Kalmár is bevándorló valamilyen szinten, Romániából jött hozzánk”
5. sada: “Kalmár úr! Ön is be vándorló. Mikor települt át Magyarországra?”
Egy erdélyi magyar semmilyen szintem sem bevándorló, mert Magyarország a hazája. Ellenben a ti magyar állampolgárságod erősen rezeg, ha ilyeneket mondotok.
Feri bácsinak sok mindenben igaza van. Csak hát a sok elkényelmesedett és finnyás nyugat európai nem fogja azt a munkát elvégezni, amit az országukban robotoló több millió muzulmán.
32. dr_csövesruhás:
Nem kell, hogy elolvassam, ha megszólalsz biztosan tudom, hogy hazudsz, ezért kár fenntartani egy portált.
23. klj_45:
A szemétdíjadat hogyan emelte fel? Gondolom leszavazta a FIDESZ-Jobbik többséget egyedül, mert azok éppenhogy csökkenteni akarták volna.
rócska,a hazudtam pont hun találsz infokat olvasd el
28. klj_45:
Ezek szerint névszerinti szavazás volt? Csak úgy lehetett.
Lehetne segítene a saját helyzetünkön: áthívjuk a “csángókat” a csonka országba, és e vérfrissítéssel öngyarapítő közösség behozatalával növeljük a magyar lakosságot. Nem lenne olyan bonyolult, de elég jó eredménye lehetne.
26 rócska és vannak a mszpsek akik a legnagyobb uszitók
?
rócska,segitek,ö is megszavazta (nevét adta)
a 13.havi nyugdij elvételéhez
igazad van nem fog hianyozni a szavazatom
ahhoz a 4 % -hoz
23. klj_45:
Fordítva szeretted volna?
Egyébként hogyan vette el? A sötét utcán elédugrott, hogy aszongya: Nyugdíjat, vagy viszem a protkót!
Szerintem meglesz a szavazatod nélkül.
25. rocska:
Még talán azt kell említeni, hogy vannak a mai szittyák, az ószittyák, meg azok, akik ezeket uszíttyák.
24. szegedi:
Ehhez már csak azt lehetne hozzáfűzni, nemhogy szítják a széthúzást, hanem próbálják széthúzni a szítjákot is. Pedi, mint tudjuk a szittyák egyáltalán nem adják könnyen magukat. Valamint Probatbicol!
Becsületes magyar hazafi nem támadja a bolsikkal, és libárális gengszterekkel a polgári kormányt, mert birálni lehet, szabad is, de nemtelen támadásokkal,ezt csak afféle “bugajakakabok” teszik, s tették évszázadok óta!Pontosan ezért tartunk itt, mert ezt érdemeljük!
A globalisták és internacionalisták mind hazátlan bitangok, s ök pontosan felmérik milyen fokon állunk a széthúzásban! Ès erre játszanak rá, állandóan szitják is a széthúzást: ha ezt nem érzitek akkor nagy okosok nem lehettek!