Top
joszegeden

Vitafórum a belvárosi lakás- és üzletbérletekről

2010. március 16., kedd • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben
Fotó: Illés Tibor

ikv_berlokit (2) A Szeged központjában lakók és itt működő kereskedők komolyan gondolják, hogy saját kezükbe kívánják venni a sorsukat. Érdekeik érvényesítése érdekében ez év elején mozgalmat hoztak létre, most pedig fórumsorozatot indítottak el, melyen a belvárosban élők problémáit gyűjtik össze és vitatják meg, nyilvános alkalmaikra meghívják az önkormányzat, a pártok és a sajtó képviselőit is. Az Élhető és Lakható Belvárosért Mozgalom első alkalommal a lakások és üzletek bérlete és eladása körüli anomáliákat járta körül.

A fórum helyszínéül a Pagoda éttermet választották, melynek tulajdonosa és az Ingatlankezelő és Vagyongazdálkodó (IKV) Zrt. közötti perről lapunk is beszámolt már. Szopkó Anna bevezetőjében az országosan elharapózott korrupcióról, a szegedi IKV túlzott hatalmáról és az üzletek bérleti díjának önkényes megállapításáról beszélt, majd felhívta a figyelmet arra, hogy számos belvárosi bérlő adatai ismeretlenek jelenleg is, holott a Polgári Törvénykönyv szerint az önkormányzat által kötött szerződések közérdekű információnak számítanak, így a városvezetés nem titkolhatná ezeket – mint ahogyan mégis megteszi. Éppen ezért kezdődjön  vizsgálat az IKV ellen! – javasolta az étteremtulajdonos.
„Az a tapasztalat, hogy addig emelik a bérleti díjat, míg a bérlő – aki mondjuk egy szenespincéből saját pénzén alakította ki az üzletet vagy éttermet – nem tudja már tovább fizetni. Miután így kiűzik az helyiségből, azt akár már másnap kiadhatják egy új bérlőnek, aki befektetés nélkül jelentős vagyongyarapodást könyvelhet el” – mesélte Szopkó.

Különbségek bérlő és bérlő között

Az egymás mellett vagy az utca másik oldalán álló épületekben lévő üzletek bérleti díja között néha sokszoros különbségek figyelhetők meg – és ugyanez a jelentős árbeli eltérés gyakran előfordul a lakásbérletek díjszabásánál is. „Miért vannak ezek a különbségek és kik azok, akik ennyivel jobb feltételekkel jutnak hozzá lakásokhoz, üzlethelyiségekhez?” – tették fel a kérdést többen is.

ikv_berlokit (3) „Az IKV azt csinál, amit engednek neki, hiszen önkormányzati cégről van szó” – fogalmazott Kalmár Ferenc, a KDNP képviselője, aki hozzátette, hogy a visszaélésekre a jelenlegi jogrendszer élettől eltávolodott, bonyolult szabályozásai, illetve következetlen végrehajtási gyakorlata adnak lehetőséget.
Tóth Péter, a Jobbik szegedi vezetője ezt azzal egészítette ki, hogy a következő városvezetésnek nemcsak be kell tartatnia a rendeleteket, de az IKV vezetését is alaposan át kell gondolnia.

Gyura Barbara, belvárosi lakásbérlő az értékbecslések visszásságait hangsúlyozta, hiszen „mivel az értékbecslőkkel az IKV köt megbízási szerződést, nyilvánvaló, hogy a megbízó cég és az önkormányzat érdekeit szolgálják jelentéseikkel”. A becsléssel megbízottak pedig gyakran nem is járnak a lakásokban munkájuk során, hiszen akkor nem jelenne meg összkomfortos lakás konyhájaként egy mindössze falikúttal felszerelt fülke.
Felemlítette azt is, hogy az IKV felújításokat csak a legritkább esetben végez, a bérlőknek pedig csak akkor téríti meg, ha azok számlával és öt évnél nem hosszabb időszakra visszamenőleg tudják igazolni annak elvégzését. Visszatetsző az is, hogy míg a bérlőktől számon kérik a kötelezettségeiket, addig a tulajdonos IKV ezekről folyamatosan megfeledkezik, emlegette fel a nagyárvíz óta felújításra váró házak sorsát Gyura. „Szeged érdeke is, hogy megszépüljön a belvárosa, de ez nem történhet az itt élők kihasználásával.”

Az MSZP-s Szondi Ildikó annyit tett hozzá a témához, hogy a bérleti díjak egyáltalán nem fedezik az önkormányzati lakások felújítását.

Makovi Mária, az  Élhető és Lakható Belvárosért Mozgalom képviseletében arról beszélt, hogy a szerződések alapján az IKV-nak a bérleti díjak bizonyos részét vissza kellene forgatnia az ingatlanokra, de ez nem látszik a városközpont lakóházain.

Újra kell gondolni több szabályozást

Kohári Nándor, az önkormányzat Lakás Értékesítési Bizottságának ellenzéki tagjaként elmondta, hogy már kezdeményezte a szabályozás több pontjának megváltoztatását, többek között kitért arra a kettősségre is, hogy miközben az üzletek bérleti díját üzleti alapon szabja meg a város, addig ezek visszavásárlása mindössze 25 ezer forint négyzetméterenkénti áron történik meg.
A fideszes képviselő egyetértett azzal, hogy az IKV műszaki ügyintézése nincs a helyzet magaslatán, illetve a 300 alkalmazottat foglalkoztató cég átszervezésével hatékonyabbá lehetne tenni annak munkáját.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig 35 hozzászólás érkezett.

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 38.107.191.112 IP címről szól hozzá.

  • 35. lefülét hozzászólt ekkor: 2010. március 18., csütörtök, 13:09
    Válaszolok

    Aki magyar, Bodót támogatja!

  • 34. tabularasa hozzászólt ekkor: 2010. március 18., csütörtök, 13:06
    Válaszolok

    bodobács jól mondja, Bodó az egyetlen, aki tisztességgel járja a választókerületet, találkozik a választókkal, nem csak a suplenceket küldi házalni! Nyerni fog!

  • 33. lefülét hozzászólt ekkor: 2010. március 18., csütörtök, 13:05
    Válaszolok

    Molnár Roni tényleg a komcsi Botka-bérenc Szélpál Gábor magán iskolájából kapja a fizut? A kis hamis.

  • 32. tabularasa hozzászólt ekkor: 2010. március 18., csütörtök, 13:02
    Válaszolok

    ataqam fun? vicces ataqam vagy ataqam rajongó? Mit akar jelezni ez a nick name?

  • 31. bodobács hozzászólt ekkor: 2010. március 18., csütörtök, 13:00
    Válaszolok

    Beszálltak már a jobbikussék a félfülű Hódi papa fiával a malomba elég szépen, még tavaly év végén, hogy azóta is csikorog a foguk helye, ha eszükbe jut a szívás!:)

  • 30. ataqam-fun hozzászólt ekkor: 2010. március 18., csütörtök, 12:38
    Válaszolok

    bodó bácsi csak azt lesi, ataqam ,hogy rendezi le a lovát:) aztán ő is beszáll.

  • 29. bodobács hozzászólt ekkor: 2010. március 18., csütörtök, 12:10
    Válaszolok

    Bodó bácsinak az a munkája, hogy járja a körzetét és nyerjen. A többiek sorsa a vereség. Ha zagyvák, ha újhülyék, eben guba!

  • 28. macskabölcső hozzászólt ekkor: 2010. március 18., csütörtök, 11:50
    Válaszolok

    Lófülét és farkát,Földnélküli Imikéd nem azért járta a panelokat,mert az emberek érdekelték,hanem azért mert felmérte a terepet,hogy melyik panelt, mennyiért lehet majd eladni.Téged meg különben nem kell kitúrni a házadból,ha beindul az a lavórnyi eszed,a gravitáció kivisz az utcára.

  • 27. lefülét hozzászólt ekkor: 2010. március 18., csütörtök, 11:21
    Válaszolok

    Minek mutogatnák a Tótot? Még kiveri őket a házukból, ha beeresztenék.

  • 26. Kulta G hozzászólt ekkor: 2010. március 18., csütörtök, 10:40
    Válaszolok

    Jók a képek.
    Tóth Péter a Jobbik jelöltje kitakarva… :D
    Gratuláció a fotósnak…
    Pedig az egyetlen aki őszintén tudja képviselni az emberek érdekeit az IKV kettős mércéjével szemben.
    (ha már itt ez a szokás… http://www.tothpeterszeged.hu )
    A szegedi közgyűlés “szabályozza” az IKV igazságtalan működését. A döntési pozícióban lévő fidesz-mszp-kdnp képviselők mit tettek eddig a igazságos elbírálásért!?
    Áprilistól minden megváltozik!
    Igazságot a belvárosi bérlőknek!
    Csak a Jobbik!

  • 25. szdragon hozzászólt ekkor: 2010. március 17., szerda, 21:47
    Válaszolok

    Áprilistól minden megváltozik, hajrá Fidesz!!!
    http://bohacszsolt.hu/?p=716

  • 24. szegedimelos hozzászólt ekkor: 2010. március 17., szerda, 21:32
    Válaszolok

    Egész életemben becsülettel dolgoztam! A tolvajok meg csak loptak! Jöjjön a Fidesz és legyen a munkának újra becsülete!
    http://bohacszsolt.hu/?p=716

  • 23. Kiábrándultbaloldaliszavzo hozzászólt ekkor: 2010. március 17., szerda, 21:30
    Válaszolok

    Tolvaj MSZP balra el a lecsóba! Éljen a Fidesz!
    http://bohacszsolt.hu/?p=716

  • 22. Sagschon hozzászólt ekkor: 2010. március 17., szerda, 21:28
    Válaszolok

    Bohacsnak es a szeplastos, triodas haveri kornek penze van. Ez szamit. Ha netan nyer, meg tobb lesz, lesz egy negyedik Mercedesuk is. Aki pedig 12 eve dolgozik a Fideszert, mehet a francba.

  • 21. handzsetta hozzászólt ekkor: 2010. március 17., szerda, 21:08
    Válaszolok

    itt is a \"nagy\" emberek lenyulják a \"kis\" embert, lakásokon keresztűl

Ugrás az oldal tetejére
Bottom