Szombat-vasárnap: Advent első vasárnapja

2009. november 27., péntek • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben

Vasárnap kezdetét veszi a karácsony előtti négy hetes advent – azaz a várakozás a megszülető Jézusra. Ez alkalomból a Dóm téren meggyújtják az ország legnagyobb adventi koszorúján az első gyertyát, és egész hétvégén ünnepi programokra várják a szegedieket és a vendégeket. A Nagyszínházban Bohémélet, a Kisszínházban Hol jársz, hová mész? címmel az erdélyi Háromszék Táncegyüttes vendégjátékát láthatjuk, a bábszínházban Csipkerózsika. Az IH Rendezvényközpontban szombaton fellépnek a Neoton Família sztárjai, lesz Harlem Gospel Choir koncert, csokifesztivál, a TIK-ben konferenciát tartanak, és kiállítás nyílik, a Nemzetiségek Házában szombaton Gézengúz matinéra várják a gyermekeket. A mozikban a hétvégén is érdekes filmeket vetítenek, és lesz néhány jó buli is szombat este.

Színház és bábszínház

A Szegedi Nemzeti Színházban szombaton 19 órakor Puccini: Bohémélet – opera (Erkel Ferenc bérlet).

A Kisszínházban szombaton 17 órakor Hol jársz, hová mész? – táncjáték Kádár Kata balladája nyomán. A Háromszék Táncegyüttes vendégjátéka. (Bérletszünet.)

A Kövér Béla Bábszínházban vasárnap délelőtt 11 órakor Csipkerózsika (bérletszünet.)

Dóm Téri Advent

Bár csak vasárnap este gyújtják az első gyertyát az ország legnagyobb adventi koszorúján a Dóm téren, a Dóm Téri Advent programsorozat már pénteken elkezdődött. Bálából épült színházterem, ahol idén több mint száz rendezvény várja az érdeklődőket. Itt látható az ország legnagyobb adventi koszorúja is. Szombaton és vasárnap egész nap kézműves vásár, régiségek vására. Szombaton: 15 órakor Szeleburdi Meseszínház: Szállingó, avagy az elgurult varázstallér. 16.30-kor Szalmaszáli mendemondák, Mesefolk koncert. 18 órakor Antantémusz koncert. Vasárnap: 11 órakor Szeleburdi Meseszínház: Kuglóf Király udvarában. 14 órakor: Apáról fiúra. 16 órakor Eda és az All inn. 17.30-kor Gyertyagyújtás az óriás koszorún. A rövid adventi műsor után az egyházak és a közélet képviselői közösen gyújtják meg a gyertyát. 17.30-kor a Borostyán Együttes – karácsonyi dalok, megzenésített versek. A részletes program a www.domter.hu oldalon olvasható.

Harlem Gospel Choir koncert

A Városi Sportcsarnokban szombaton 19 órakor a Harlem Gospel Choir Michael Jackson emlékkoncertje lesz. Jegyek válthatók a helyszínen és a www.interticket.hu címen.

A Neoton Família sztárjai az IH-ban

Az IH Rendezvényközpontban szombaton 20 órakor fellépnek a Neoton Família sztárjai: Csepregi Éva, Végvári Ádám, Baracs János, Bardóczi Gyula, két énekes-zenész (Bodza Andrea és Lukács László) valamint Éva fia, David Heatlie közreműködésével. Jegyár: elővételben 2500 Ft, a helyszínen:2800 Ft.

Csoki Fesztivál – édesség, bor és ajándék kiállítás

Szombaton és vasárnap a Zafír Rendezvényközpontban (Szatymazi u. 2. volt Casabella Bútoráruház helyén) 10 -19 óráig Csoki Fesztivál – édesség, bor és ajándék kiállítás. Kísérő programok: Szeged tortája választás, marcipán szobrászat, csoki pénzverés, csoki rulett

csoki csokrok készítése. Érdekességek: bio csokoládé, fogyasztócsokoládé, csoki masszázs, diabetikus édességek, kézműves egyedi csokoládék. Belépő: felnőtt: 900 Ft, gyermek: 600 Ft. Telefon: 62/555-322.

A TIK hétvégi programjai

Szombaton 8 -17 óráig a József Attila Tanulmányi és Információs Központban (Ady tér 10.) a “Nemzetközi Trendek, új kihívások az ifjúságkutatásban” című konferencia lesz. Ugyanitt szombaton 16 órakor Muszkáné Nárai Zsuzsanna festőművész kiállítását Tandi Lajos újságíró nyitja meg. A tárlat december 12 – ig tekinthető meg a Kiállítási térben, a Központ nyitvatartási idejében.

Gézengúz matiné

A Nemzetiségek Házában (Osztrovszky u.) szombaton 11 órakor Gézengúz matiné: Kézműves foglalkozás. Vezeti: Korom Kati.

Hétvégi moziműsorok

A Grand Caféban szombaton és vasárnap:

19 órakor: Vakság – feliratos, kanadai-brazil-japán film, rendező: Fernando Meirelles.

21 órakor: A felolvasó – feliratos amerikai-német film, rendező: Stephen Daldry.

A Belvárosi Mozi hétvégi műsora (szombaton és vasárnap):

Zsigmond Vilmos terem:

10, 14, 16 és 18 órakor: Karácsonyi ének 3D - színes, szinkronizált amerikai animációs fantasy, rendező: Robert Zemeckis.

20 órakor: 2012 - színes, szinkronizált amerikai katasztrófafilm, rendező: Roland Emmerich.

Balázs Béla terem:

14.30-kor: Holdhercegnő - színes, magyarul beszélő, magyar-angol-francia film, rendező: Csupó Gábor.

16.15-kor és 20.45-kor: Szobafogság - színes, magyar-svájci thriller. Rendező: Daniel Young.

18.30-kor: 1 - színes, magyar sci-fi-krimi Stanislaw Lem novellája alapján. Rendező: Pater Sparrow.

Csőke József terem:

16.15-kor: Holdhercegnő - színes, magyarul beszélő, magyar-angol-francia film, rendező: Csupó Gábor.

18.30-kor: Michael Jackson – This is It – színes, feliratos amerikai koncertfilm. Szereplő: Michael Jackson. Rendező: Kenny Ortega.

20.45-kor: Amikor 13 újhold van egy évben – színes, feliratos német film, rendező: Rainer Werner Fassbinder.

Szombat esti bulik

A Millenniumi Kávéházban (Dugonics tér 12.) szombaton este 20 órakor a Blues Bell zenekar koncertje.

A SZOTE Klubban szombaton este 22 órakor SHINE ON PARTYDJ Lennard-dal.

A JATE Klubban szombaton este 22 órakor szomBEAT – A hétvége lüktetése! Házigazda: Bende Gábor. Lányoknak ingyenes!

Az Afrika Cafe-ban szombaton este Ladies Night – a különleges koktélok éjszakája.

A Garaboncziás Borozóban szombaton este 20 órakor Chief Rebel Angel.

A Jazz Kocsmában szombaton este 20 órakor Black Rhythm Happening!

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig nem érkezett hozzászólás. Szóljon hozzá!

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 38.107.179.218 IP címről szól hozzá.

Ugrás az oldal tetejére