Gazdaság

A Mercedes is berobogott a szegedi egyetemre + FOTÓK

A Mercedes is berobogott a szegedi egyetemre + FOTÓK

2013. október 15., kedd
A Mercedes is berobogott a szegedi egyetemre + FOTÓK
allasborze23_gs

Mintegy harminc vállalkozás és az elhelyezkedést segítő szervezet települt ki kedden a hagyományos őszi egyetemi állásbörzére. Főként informatikai, gazdasági és műszaki területen kínáltak munkát.

A IX. SZTE Őszi Állásbörzére, a IV. Szolgáltatók Börzéjére és az V. SZTE Mesterképzések Nyílt Napjára várták az érdeklődő fiatalokat kedden az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ átriumában. Az eseményt

Szabó Gábor

akadémikus, a Szegedi Tudományegyetem rektora nyitotta meg. Beszédében a professzor úgy fogalmazott, a börze a kölcsönös egymásra találás lehetőségét biztosítja, hiszen ahogy a hallgatók érdeke, hogy jó munkahelyet találjanak, úgy a vállalkozások számára is fontos szempont, hogy képzett munkaerőt alkalmazzanak. Örömét fejezte ki, hogy a Diplomás Pályakövető Rendszer felmérései alapján a szegedi diplomával rendelkezők továbbra is keresettek a munkaerőpiacon, az itt végzőknek általában nem okoz gondot az elhelyezkedés. A rektor a megjelent cégek figyelmébe ajánlotta az Alma Mater Díjat is, melynek pályázati felhívása hamarosan megjelenik. Ezt az elismerést az egyetem minden évben - pályázat alapján - annak a vállalkozásnak ítéli oda, mely a legtöbb SZTE-n végzettet foglalkoztatja, a legintenzívebb szakmai gyakorlati, kutatás-fejlesztési kapcsolatot ápolja az universitasszal. A börzén mintegy harminc vállalkozással és az elhelyezkedést segítő szervezettel, valamint körülbelül tíz, a karriert segítő szolgáltatásokat/termékeket kínáló szolgáltatóval találkozhattak a látogatók. A szervezők fő célja a hallgatók és a kiállító cégek közötti kapcsolat kialakítása volt, ennek érdekében a fiatalok személyesen tehették fel kérdéseiket a megjelent cégek standjainál, informálódhattak az aktuális álláslehetőségekről, nyitott pozíciókról, illetve le is adhatták önéletrajzaikat, motivációs leveleiket. Elsősorban az informatikai, gazdasági és műszaki területeken bukkanhattak lehetőségekre az arra nyitottak, s megfelelő végzettséggel rendelkezők. Helyi, regionális és országos vállalatokkal egyaránt találkozhattak. A Mercedes még egy "Kecskemét" rendszámú autót is magával hozott, s kiállított a TIK előtt. Képviseltette magát a Csongrád Megyei Kormányhivatal, illetve annak munkaügyi központja is.

Pap Ágnestől,

a kormányhivatal humánpolitikai ügyintézőjétől megtudtuk, a kormányhivatal 16 szakigazgatási szervéhez, valamint a 7 járási hivatalhoz várták a jelentkezéseket, fogadták az önéletrajzokat. A megyei rendszerben 1456-an dolgoznak, s bár konkrét állásajánlattal nem érkeztek, a humánpolitikai ügyintéző mindenkit bátorított, mondván, nagy náluk a fluktuáció, s a kormánytisztviselői pálya iránt egyre komolyabb az érdeklődés. A munkaügyi központ munkatársai a diplomás álláslehetőségeket népszerűsítették, de a külföldi munkavállalást népszerűsítő szóróanyaghoz is hozzá lehetett jutni a kormányhivatali standnál.

A rendezvényen az SZTE mesterképzést biztosító nyolc fakultása (Állam- és Jogtudományi, Bölcsészettudomány, Egészségtudományi és Szociális Képzési, Gazdaságtudományi, Juhász Gyula Pedagógusképző, Mérnöki, Természettudományi és Informatikai, illetve Zeneművészeti Kar) is megjelent, bemutatták 148 szakot felölelő mesterképzési kínálatukat, tájékoztatták az érdeklődőket a jelentkezés feltételeiről is. Az SZTE Marketing és Kommunikációs Igazgatóság munkatársai az online mesterképzés-keresőt ajánlották a hallgatók figyelmébe. A nap programját többek között életvezetési, karrier-, pályaorientációs és grafológiai tanácsadás, karrierjósda is színesítette az SZTE Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központ, az SZTE Karrier Iroda, illetve a Dél-alföldi Grafológiai Centrum jóvoltából.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.