Egészség

Influenza: megkezdődött a járvány

Influenza: megkezdődött a járvány

2016. február 3., szerda
Influenza: megkezdődött a járvány
korhaz_varo_rendelo

Megkezdődött az influenzajárvány Magyarországon - közölte az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) szerdán honlapján.

A jelentés szerint a múlt héten 18 200 ember, az előző hetinél 69 százalékkal több beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. Az év negyedik hetében két kivétellel valamennyi közigazgatási területen nőtt az influenzaszerű megbetegedés miatt orvoshoz fordulók száma. A százezer lakosra jutó, orvoshoz forduló betegek száma Borsod-Abaúj-Zemplén és Pest megyében volt a legmagasabb, Tolna és Veszprém megyében a legalacsonyabb. Laboratóriumi vizsgálattal igazolt, influenzavírusok által okozott megbetegedéseket a fővárosban és hat megyében diagnosztizáltak. A közlemény szerint az előző héthez viszonyítva az orvosnál megjelenő betegek között nőtt a gyermekek aránya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád és Tolna megyében a betegek több mint a fele, országos szinten 34 százalékuk 15 éven aluli volt. A 15-34 éves korosztály 34 százaléka, a 35-59 évesek 23 százaléka, a 60 éven felüliek majdnem kilenc százaléka betegedett meg.

A jelentés szerint a múlt héten 18 200 ember, az előző hetinél 69 százalékkal több beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel.KLIKK: http://szegedma.hu/?p=606347

Közzétette: Szegedma Hírportál – 2016. február 3.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.