Írjon nekünk

Közélet

Fidesz: mit tud Gyurcsány a 2010 előtti korrupciós ügyekről?

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/mti.jpg

Megjelent:

A Fidesz választ vár Gyurcsány Ferenc volt kormányfőtől, a DK elnökétől arra, hogy mit tud a 2010 előtti korrupciós ügyekről.

Puskás Imre, a nagyobbik kormánypárt szóvivője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján kifejtette: Gyurcsány Ferenc keddi dunaújvárosi lakossági fórumán arról beszélt – idézte őt -, hogy 2010 előtt visszakérték a kormányzati beruházásokra szánt pénzek 20 százalékát. A volt miniszterelnök már korábban is tett azzal kapcsolatos kijelentést, hogyan működött a kormányzati korrupció a szocialista országvezetés alatt, úgy fogalmazott ugyanis, hogy sok helyről vándorolt pénz az MSZP-hez, de jobb nem tudni, honnan – mondta Puskás Imre, hozzátéve: a DK elnökének volt olyan nyilatkozata is, amely szerint többek között azért hagyta el az MSZP-t, mert ott lopnak. A Fidesz szóvivője szerint viszont kedden Gyurcsány Ferenc már “konkrét bejelentéssel szolgált”, amellyel kapcsolatban kérdéseket intézett az ellenzéki pártelnökhöz.
Mit tud pontosan Gyurcsány Ferenc ezekről a korrupciós ügyekről, és kik kértek vissza a kormányzása idején 20 százalékot a beruházásokból? – kérdezte Puskás Imre, aki arra is választ vár, hogy ez a 4-es metró “szétlopott” beruházásánál is igaz volt-e, illetve ebből a projektből mennyi pénz került az MSZP kasszájába. A szóvivő szerint kérdés továbbá, hogy a DK elnöke keddi “bejelentése” után mikor fordul az ügyészséghez, mikor tesz feljelentést a 2010 előtti kormányzati korrupció működéséről.

Arra a felvetésre, hogy Németh Szilárd, a nemzetbiztonsági bizottság fideszes alelnöke Schilling Árpádot, Gulyás Mártont és Vágó Gábort is megemlítette mint olyanokat, akik részt kívánnak venni Magyarország belső rendjének szétzilálásában, Puskás Imre úgy reagált: Németh Szilárd a testület alelnökeként “olyan információk birtokában lehet, amelyek a bizottság ülésén hangzanak el, és amely információknak én nem lehetek a birtokában”, ezért oktalanság lenne kétségbe vonni a szavait. A péntekig tartó háromnapos velencei Fidesz-KDNP-frakcióülésről szintén kérdésre a kormánypárt szóvivője elmondta: a tanácskozás két központi témája a kötelező betelepítési kvóta és a családtámogatás ügye, Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke ezekről biztosan szólni fog szerda esti politikai értékelő beszédében. A felcsúti kisvasút tervezett európai parlamenti ellenőrzését firtató kérdésre Puskás Imre azt felelte: a tények azt igazolják, hogy a felcsúti beruházás teljesíti a pályázatban vállalt feltételeket.

Hirdetés

Kommentek

Közélet

Pénteken zárul az „Aludj jól!” – 1Párna=1Álom jótékonysági akció

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Óvodás gyermekek hétköznapjait tennék komfortosabbá a kezdeményezés által.

Tovább olvasom

Hírzóna

Fővárosi csapat tarolt a szegedi egyetem versenyén

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A verseny fődíja egy Cambridge-i utazás volt.

Tovább olvasom

Hírzóna

Képzavar és buli a heti kínálatban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

De más témák is szerepelnek a tarsolyunkban.

Tovább olvasom

Aktuál