Sport

Kosárlabda: megint szoros meccset játszott a Tiszaligetben a Szedeák

Kosárlabda: megint szoros meccset játszott a Tiszaligetben a Szedeák

2015. december 12., szombat
Kosárlabda: megint szoros meccset játszott a Tiszaligetben a Szedeák
szolnok_szeged18_gs

A play-off meccs után ezúttal az alapszakaszban játszott a címvédő Szolnok otthonában a Naturtex-SZTE-Szedeák, és bár Nikola Lazic tanítványai megint szoros meccset játszottak a Keller Ákosékkal, a negyedik negyed pontatlanságai után a Szolnok nyert.

Nem nevezte a keretbe a Szolnok a csapat csillagát,

Vojvoda Dávidot

: a szolnokiak a hét közben egy igen fárasztó Besiktas elleni meccs után fogadták a Naturtex-SZTE-Szedeákot, amelyből

Révész Ádám

hiányzott ezúttal.

Borisov

triplája indította a meccset, az első negyedben (is) előszeretettel vállalkoztak kintről a csapatok,

Armelin

és

Jereminov

kinti dobásai után pedig döntetlen állt az eredményjelzőn az első negyed derekán. (8-8) Sőt,

Ciric

már a harmadik szegedi hármast is beemelte, így vezetett a Szedeák, de egy 6-0-s rohammal fordított a Szolnok, amit

Molnár András

három büntetőjével próbált fékezni a szegedi csapat. A második negyedben is maradt a szoros játék, Borisov hamar elérte ugyan a tíz pontot, de a Szedeák megint le tudta dolgozni ötpontos hátrányát az ismét remekelő Jereminovnak köszönhetően (25-20). A korábbi forgatókönyv újból megismétlődött: bár ellépett öt ponttal a Szolnok, de

Nikola Lazic

időkérését követően Ciric egy kettő plusz egyes akcióból, majd Jereminov egy újabb trojkából már fordított. (35-36) Végül egál lett a nagyszünetben, így hasonlóan a korábbi Szolnok elleni csatákhoz, ezúttal is meg tudta nehezíteni a címvédő dolgát a Szedeák. A szünet után két kosárral nyitottak a szegediek, és továbbra is nagyon közel tudta tartani magához a Szolnokot a Naturtex, sőt, a negyed második felében már a kilencedik trojkát emelte be Molnár András, így négy ponttal vezetett a Szedeák. (48-52)

Lypovij

ugyan megfordította az állást az utolsó percben, de csupán egyetlen pont volt a különbség a záró negyed előtt a csapatok között. (56-55) Az utolsó játékrészben nem záporoztak a kosarak: hét perc alatt mindössze tizenhárom pontot láthattak a nézők, az pedig döntőnek bizonyult, hogy 60-60-nál Ciric kihagyott két büntetőt, míg

Kovács

és

Milosevic

egyaránt beszórt egy hármast. Bár az esélye innen is megvolt akár a hosszabbítás kiharcolására a Szedeáknak, de a meccs utolsó perceiben már támadásban pontatlanabbul játszottak a szegediek, mint a meccs addigi részében, az utolsó tíz percben szerzett tíz pont pedig kevés volt a bravúrhoz - azonban így is dicsérni lehet a csapatot, hiszen alaposan megszorongatta a címvédőt, és nem sokon múlt, hogy akár el is kapják

Molnár Andrásék

a Szolnokot. Ezzel a szegediek mérlege 4-7-re módosult, a következő, utolsó idei fordulóban pedig a 7-3-al álló Falcót fogadja a Szedeák december 20-án vasárnap, 18 órától.

Ami a statisztikát illeti

Bár remekül kezdett kintről a Szedeák, azonban a triplacsatát a Szolnok nyerte végül: a címvédő 11 sikeres trojkát tud felmutatni 28 próbálkozásból, míg a Szeged 26 távolijából 9 landolt a gyűrűben. A büntetők tekintetében a szolnokiak hármat rontottak a vonalról (3/6), míg a Szedeák öt büntetőt rontott (10/15). A lepattanóknál döntetlenre végeztek a felek, ami érdekesebb, hogy a védő és támadólepattanókat tekintve is ugyanannyit szerzett mindkét csapat, 32 védő-, illetve 10 támadólepattanót szedett a Szolnok és a Szedeák is. Az eladott labdákban sem volt lényegesen rosszabb a Szedeák, hárommal több labdát szórt el, mint ellenfele (hét, illetve tíz ez a mutató), az asszisztversenyt viszont "behúzta" a Szolnok, kereken tízzel több gólpassz a hazaiaknál, mint Nikola Lazic együttesénél, Craft éppen ennyit osztott ki a meccs során. A szolnokiaktól az csupán két eladott labdával dolgozó irányító mellett a dupla-dupláig jutó Milosevic (11 pont, tíz lepattanó), valamint 4 triplát szerző Borisov és a 3 trojkát felmutató Lypovij emelhető ki. A szegediektől szintén dupla-duplát ért el a 34 percet játszó Branko Jereminov, akinek 18 pontja mellé tíz lepattanó és hét assziszt társul, nem sok hiányzott a tripla-duplához... A meccset végig pályán töltő Ciric volt a mezőny legeredményesebb embere 20 pontjával, és talán az is jelentette ma a különbséget, hogy míg a Szolnokban négyen is tíz pont fölött zártak, addig a Szedeáknál csak hárman tették ezt meg, Molnár András volt a harmadik, aki 37 perc alatt 11 pontját nyolc lepattanóval egészítette ki, de például a szegedi padról csupán kettő pont érkezett, szemben a szolnoki 21-el. A Szedeákban Armelin játszott még 29 percet, Jozo Brkic 17 perce alatt nem tudott mezőnykosarat szerezni, mindhárom pontját büntetőből szerezte a center, Juhos Levente 22 perce mellett még Moravcsik Áron kapott kilenc percet Nikola Lazictól a találkozó során.

Férfi kosárlabda NB I/A csoport, 11. forduló

Szolnoki Olaj KK - Naturtex-SZTE-Szedeák 70 - 63 (18-16,19-21,19-18,14-10)

Szolnok, Tiszaligeti csarnok, 800 néző. Vezette: Pálla Zoltán, Pozsonyi László, Surányi Gábor (Valovics István)

Szolnok:

CRAFT 5/3, Lypovij 13/9, BORISOV 16/12, MILOSEVIC 11/6, Keller 4.

Csere:

Gregory 10, Kovács P. 5/3, Wittman 4, Somogyi 2.

Vezetőedző:

Pór Péter.

Szedeák:

JEREMINOV 18/12, Armelin 9/6, Molnár A. 11/3, CIRIC 20/6, Brkic 3.

Csere:

Juhos 2, Kiss Zs. -, Moravcsik -.

Vezetőedző:

Nikola Lazic.

Online közvetítésünk

VÉGE

IV. negyed 70-63 (18-16, 19-21, 19-18, 14-10)

40'

Ez a meccs vége: a Szedeák megint szoros meccset tud játszani a Tiszaligetben, és akár a győzelemre is volt esélye Kiss Zsoltéknak, azonban a negyedik negyedben már nem tudták tartani a lépést a Szolnokkal, amely főleg támadásban volt pontosabb a zárórészben, azonban így is minden dicséretet megérdemelnek Nikola Lazic tanítványai.

40'

Ciric tempója nincs bent, majd Gregory horogja már igen - minden bizonnyal ez jelenti a Szolnok győzelmét, 70-61. Jereminov betörése után szerez egy közelit, 70-63.

39'

Molnár András közelije kiperdül, de Milosevic középtávolija sem jó.

39'

Lypovij szedi össze a saját lepattanóját a szegedi palánk alatt, Gregory pedig a egy tekintélyes előnyt alakít ki zsákolásával ezen a mai, szoros meccsen: 68-61-nél kér időt Nikola Lazic - az utolsó esélyét ragadhatja meg a hátralévő másfél percben a Szedeák.

38'

Jereminov tizedik lepattanója Kovács rossz hármasa után, a dupla-dupla már megvan az irányítónak. Molnár hármasa viszont rövid, Milosevic is a tizedik pattanóját szedi le.

37'

Molnárt faultolja Craft: Molnár csak az első büntetőt dobja be. Bár nem ennyire egyszerű, de öt rontott dobás a vonalról, ha azok bent vannak... 66-61.

36'

Milosevic a jó kezdés után most elengedi a triplát,de ez sem jó tőle. Még mindig csak három pont a különbség... Juhos is negyedjére faultol, Milosevic viszont most ezt a hármast beemeli, 66-60.

35'

Ciric állhat megint a vonalra: nem jó az első büntetője, sőt, a második sem! Ezekért de kár! Craft tempót ront, majd Jereminov vállalja el kintről, de ez sincs bent, Molnár András pedig negyedik hibáját gyűjti be.

34'

Ciric betörése után kiperdül a közelije, de Juhos visszaemeli, 60-60. Kovács hármasa a sarokból most jó, 63-60 - Milosevic viszont beüti a negyedik hibáját.

34'

Gregory faultja Ciriccel szemben, jöhetnek Ciric büntetői: az első nem jó, a második viszont bent, 60-58. Milosevic és Wittmann is kihagy egy-egy triplát, de Kovácsé a támadópattanó: viszont Craft tempója rossz, Jereminov kilencedik lepattanóját gyűjti be. Meglesz neki a tripla-dupla? Ehhez még egy lepattanó és három assziszt kellene.

33'

Eladjuk most sajnos a labdát, ezeket minimalizálni kellene a hajrában, nagyon szoros a meccs, ezek pedig döntő jelentőségűek lehetnek. Szerencsére Kovács hármasa nincs bent.

32'

Nehezen akar megszületni a tizedik szegedi hármas, Armelin kísérlete is lejön. Kovács tempója bent középről, 60-57.

32'

Gregory triplája nem jó a sarokból, Jereminov a mezőny legjobb lepattanózója nyolc pattanóval. A bejátszása viszont nem jó, Keller lefüleli, és végigviszi, 58-57.

31'

Jereminov hármasa hosszú, de Molnár András összeszedi a lepattanót, és beejti, 56-57! Jereminovnak most kioszt egy sapkát Keller.

III. negyed 56-53 (18-16, 19-21, 19-18)

30'

Molnár András még ráemeli távolról az utolsó másodpercekben: rövid sajnos, viszont így is csak egypontos hátrányban van a Szedeák a Szolnok otthonában harminc percnyi játék után.

30'

Wittmann középtávolról egyenlít, 53-53. Ciric egy szép tempóval, 53-55. Lypovij beszórja a harmadik trojkáját a sarokból, ezzel 56-55.

29'

Ciric labdáját Gregory szerzi meg, de ARMELIN visszalopja tőle, bravó, és ki is harcol egy faultot Chip! Jöhetnek a büntetői: az első bent, a második viszont sajnos kimarad, 51-53.

28'

Armelin is elvállalja kintről, de kiperdül, ahogy Lypovij trojkája is. Milosevic is beüti a harmadik faultját, le is hozza őt Pór Péter.

28'

Lypovij is beemel egy hármast, visszahozza egyre a Szolnokot, és ő is eléri a tíz pontot ezzel, 51-52. Időt kér Nikola Lazic.

27'

Brkic kiosztása után Ciric második tripláját szerzi, 48-49! Wittmann trojkája nem jó, Armeliné a lepattanó, majd ő is ráemeli kintről: EZ IS BENT! KILENC SZEGEDI HÁRMAS! Ezzel 48-52!

26'

Moravcsik emeli rá középtávolról, de ez nem jó. Gregory begyűjti a saját lepattanóját a túloldalt, de ez sincs bent, majd Wittmann faultolja a labdát megszerző Armelint!

26'

Milosevic büntetőzhet Armelin iménti faultja után: az első bent, a második viszont kimarad, 50%-al büntetőzik jelenleg a Szolnok, 48-46.

25'

Lypovij állhat a vonalra büntetőzni Brkic faultja után: mindkettő bent van Lypovijtól, 47-46. Brkic passza sajnos pontatlan, ezzel Wittmann rohanna, de Armelin okosan faultol.

24'

Milosevic trojkája nincs bent, viszont Molnár Andrásé igen! Ez a hetedik szegedi hármas, 45-46!

23'

Borisov most már pontosabb kintről, 42-43. Ciric nem tudja beejteni közelről, ezt pedig Lypovij egy hármassal ellensúlyozza a túloldalon, 45-43.

22'

Craft most középtávolról szór be egy kosarat, 39-41. Jereminov szép betörése után szerez egy kosarat, 39-43.

21'

Milosevic hármasa rossz, Jereminov már a hetedik lepattanóját szedi le. Brkic közelije nincs bent, de Ciric visszaszerzi a labdát, majd Armelin kettese sem jó, de újra miénk a támadólepattanó, Armelin pedig ezt már beviszi, 37-41.

21'

Keller közelijével indul a második félidő, de kiperdül. Lypovij az első három faultos a meccsen, Brkic ellen hibázik: a szegedi center most mindkét büntetőjét bedobja, 37-39.

II. negyed 37-37 (18-16, 19-21)

20'

Borisov most elkezdett kintről dobálni, de ez a tripla sem jó. Jereminovnak odaüt Somogyi, mintegy tíz másodperccel a nagyszünet előtt időt kér Nikola Lazic. Úh, a figura végén Jereminov engedte el a triplát, de sajnos ez nincs bent: azonban így is nagyszerű, amit nyújt a Szedeák, hiszen a félidőben döntetlenre áll Szolnokon Nikola Lazic együttese!

20'

Wittmann gyorsan válaszol a palánk alól, 37-36. Lypovij faultolja Brkicet, így a szegedi center állhat a vonalra: az első nem jó, a második viszont bent, 37-37.

19'

Borisov hármasa most nincs bent, de Armelin sarokból elengedett dobása is rövid. Két közelit is kihagy Somogyi, amit Jereminov fájdít meg igazán: a negyedik hármasával vezet a Szedeák, 35-36!

18'

Brkic most kijátssza a palánk alól, Ciric pedig beemeli a tempót, sőt, még egy faultot is fújnak! Jöhet a büntető: a plusz egy is bent, 35-33.

18'

Brkic közelije nem jó, hiába övé a saját lepattanója, másodjára sincs bent. Craft szerzi első pontjait egy triplából, 35-30. Időt kér Nikola Lazic.

17'

Ciric triplája most nem ül, a meginduló Craftot azonban Jereminov egy fault árán megállítja. Craft most remekül játssza meg a palánk alatt álló Somogyit, aki bezsákolja, 32-30.

16'

JEREMINOV! Ez már az a Branko, akit megszokhattunk! A harmadik triplájával tíz pont fölé jut, és megint egyenlít, 30-30!

15'

Ciric szépen kígyózik be a körtébe, és meg is oldja, 28-27. Lyvpovij most egy közeli kettessel jelentkezik, 30-27.

15'

Kiss Zsolt triplája kiperdül, és igazi triplaháborúvá válik a meccs, Borisov azonban nem ront, ez a harmadik hármasa már, 28-25.

14'

Lypovij triplája lejön, a túloldalon viszont Jereminové nem! A negyedik szegedi hármas a helyén, ezzel megint egál, 25-25!

13'

Craft negyedik asszisztját Gregory váltja kosárra, 25-20. Egy gyors akció a Szedeáktól, Molnár András a palánk alól oldja meg, 25-22.

13'

Ciric betörése utáni ejtése kiperdül, de Kovács második dobása sincs bent a túloldalon. Juhos üti be a második faultját eladott labdája után Lypovij ellenében.

12'

Borisov elsüllyeszti a második hármasát, 21-20. Armelin száguldana végig, de nem tudja feltenni, majd Wittmann újabb passzából megint Borisov, de most közelről, 23-20, Borisov már 10 pontos.

11'

Lypovij középtávolija nem jó, Juhosé a lepattanó. Bár kihagyja a közelit a támadás végén Juhos, de csak elsőre, mert övé a támadólepattanó is, és már vezet a Szedeák, 18-20.

11'

Jereminov és Ciric kapcsolata most pontokat eredményez, az irányító remek passza után Ciric egyenlít, 18-18.

I. negyed 18-16

10'

Borisov hármasa most nem jó, és ugyan megint övé a lepattanó, de ezt most nem tudja kosárra váltani. Jereminov rossz passza után Lypovij, majd Kovács Péter sem tudja bepöcizni, végül Kovácsot blokkolja Juhos! Ez a negyed vége, egyelőre ülnek a szegediek kinti dobásai, míg a Szolnok több hibával játszik, így kétpontos a hazai előny.

9'

Juhos faultja után most szolnoki büntetők következnek: Kovács Péter azonban mindkettőt elrontja!

8'

Armelin passzol rossz helyre, ezt Gregory egy befejezett ziccerrel bünteti, 18-13. Wittmann faultja után dobhat három büntetőt Molnár András: mindhárom a helyén, 18-15.

7'

Jereminov szépen bontja meg a szolnoki védelmet, és megy be a palánk alá, 14-13. Borisov le tudja szedni a saját támadólepattanóját, és másodjára már megoldja, 16-13.

6'

Armelin triplája most nem jó, majd Gregory ejti be közelről, 14-11.

6'

Jereminov hármasa most nem jó, ellenben Milosevic harmadik kosarát is megszerzi, eddig ő a Szolnok motorja, 12-11.

5'

Ajj, ezért kár, Ciric labdát szerez, de Brkic nem tudja bezsákolni. Milosevic büntet ezért közelről, 10-11.

5'

Megint egy tripla, Ciric! Remek kinti dobásokkal nyit a Szedeák, Ciric már a harmadik szegedi trojkát süllyeszti el, 8-11!

4'

Jereminov indul el Lypovij rossz hármasa után, és ő már beemeli a triplát, ezzel egyenlít! 8-8!

3'

Milosevic most jól szolgál ki, Keller marad üresen, és bezsákolja, 8-5. Molnár András közelije és pöcije is kimarad sajnos.

2'

Ciric trojkája nincs bent, Craft indulna meg, de Armelin megszerzi tőle a labdát, és beszórja a triplát! 6-5!

2'

Milosevic második hármasa is bent, ő hétközben a Besiktas ellen is remekelt, 6-2.

1'

Ciric válaszol egy szép betörés után, megvannak az első szegedi pontok, 3-2.

1'

Brkic közelije sincs bent, majd Borisov hármasa jelenti az első pontokat a meccsen, 3-0.

1'

Jereminov faultja nyitja a meccset, majd Craft kettese perdül ki.

17:47

- Köszöntjük olvasóinkat, hamarosan kezdődik a Szedeák szolnoki fellépése: tétmeccsen legutóbb áprilisban, története

első play-off meccsén

járt a Tiszaligetben Nikola Lazic együttese, akkor káprázatos teljesítményt nyújtva, végül három negyeden át vezetett, de ötpontos vereséggel távozhatott a címvédő otthonából. Ma már volt egy Szolnok-Szeged derbi, a vízilabda magyar kupa elődöntőjében a szolnokiak nyertek, a hamarosan kezdődő kosárderbin sem a szegediek az esélyesek, de Branko Jereminovék idén már többször is megmutatták: képesek a bravúrokra.

A mérkőzés 18 órától kezdődik!

A találkozó elé

Beharangozó írásunk ide kattintva olvasható.

KOSÁRFANOK! Ma este a rendkívül jó erőkből álló Szolnoki Olaj vendége lesz a Szedeák - a meccset 18 órától ÉLŐben közvetítjük ITT: http://szegedma.hu/?p=595719

Szerző: Szegedma Hírportál2015. december 12.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.