Közélet

Kalmár Ferenc: Botka álljon ki a munkahelyekért

Kalmár Ferenc: Botka álljon ki a munkahelyekért

2009. augusztus 4., kedd
Kalmár Ferenc: Botka álljon ki a munkahelyekért
Súlyosan elhibázott döntés lenne a nagyfai börtön eladása, melynek hátterében akár ingatlanspekuláció is állhat. Mindezt Kalmár Ferenc, a KDNP országos alelnöke, szegedi frakcióvezetője mondta keddi sajtótájékoztatóján, ahol felszólította Botka Lászlót, az érintett választókerület országgyűlési képviselőjét: álljon ki végre a 244 munkahelyért. A nagyfai büntetés-végrehajtó intézet tervezett bezárása, illetve értékesítése ellen az elmúlt hetekben több alkalommal szólaltak már föl jobboldali politikusok, így Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke, Gonda János megyei önkormányzati képviselő, valamint Bodó Imre országgyűlési képviselő is. Kedden Kalmár Ferenc, a Kereszténydemokrata Néppárt országos alelnöke, szegedi frakcióvezetője tette nyilvánvalóvá: súlyosan elhibázott döntés lenne a börtön eladása. Kalmár azt mondta: sántít az az érvelés, hogy azért van szükség az értékesítésre, mert más intézmények felújítására kell a pénz. Furcsának nevezte, hogy épp akkor merült föl ez az ötlet, mikor felgyorsult az M43-as autópálya építése, melytől 1,5 kilométerre található az ingatlan; ennek értéke így most jelentősen növekszik. Nem lehet, hogy ingatlanspekuláció áll a háttérben? – tette föl a kérdést. 244 fő dolgozik Nagyfán, közülük 120-an szegediek. Zömében gyermekes, családos emberekről van szó, akik aligha tudnának máshol elhelyezkedni, így mindenképpen meg kell menteni a munkahelyüket – emelte ki. A bezárás pedig már csak azért is érthetetlen lenne – fűzte hozzá –, hiszen a hazai büntetés-végrehajtó intézetek már így is 110 százalékos kihasználtsággal működnek. Közel 500 elítélt nem tudja elkezdeni büntetésének letöltését hely hiányában, s ha ez a tendencia rosszabbodik, az a korrupció melegágya lehet, hiszen nehéz megmondani, ki és milyen alapon dönti majd el, ki vonuljon börtönbe és ki ne. Nagyfa ráadásul gyakorlatilag önellátó, a rabok mezőgazdasági munkát végeznek, s elfogyasztják, amit megtermelnek. Kalmár Ferenc felszólította Botka Lászlót (MSZP), Szeged polgármesterét, a térség (a Csongrád megyei 3. választókerület) országgyűlési képviselőjét: lobbizzon végre a börtön és a munkahelyek megmaradása érdekében. Ebben a válságos időszakban ugyanis a KDNP-s politikus szerint nem szabad megengedni, hogy újabb emberek kerüljenek az utcára.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.