Nemrég volt az emléknapjuk: február 25-én, mint minden évben, a kommunizmus áldozataira emlékeztünk. Nem biztos, hogy a kulákok voltak a legtöbbet szenvedők; de nagyon keskeny volt a mezsgye a kitelepítés és a bitófa közt. Csak a szerencsefaktor döntött.
Délmagyarország, 1951. január 4. Rendőri hírek. „Balogh Lajos mórahalmi kulák traktorra szerelt darálón őrölt paprikát, hogy azt zugforgalomban értékesítse.” Lecsaptak rá. „Takács Imre mórahalmi kulák ellen eljárás indult, mert engedély nélkül szállított kukoricát.” Hajajaj…
Az idézett ügyek csak „piti” dolgok. De senki sem tudhatta, mit kockáztat: a hatalom gyakran szeszélyes módon rögtönzött. Itt egy súlyosabb ügy: „Bosnyák Ferenc szőregi kulákot őrizetbe vették, mert a padlásán nagyobb mennyiségű szemestakarmányt találtak.” A napi hírek csúcsán „egy hírhedt szatymazi kulák” áll: Gombos Pál az adótartozása behajtását úgy próbálta kijátszani, hogy ingóságait a padlás végében elfalazta. A rendőrség azonnal átadta az államügyészségnek. Sorsáról csak találgathatunk.
A bosszú fokozatai: vagyonelkobzás, kitelepítés, internálás, bebörtönzés. A parasztságot jogfosztás sújtja. Legtöbbük bűne csak annyi: van két lova. Vagy tizenöt hold földje. Netán egy nagyobb tanyája. A Komócsin-klán tagja, Zoltán a szegedi pártbizottság 1949-es ülésén kiadja a jelszót: „A kulákságnak meg kell törni az öntudatát, bátorságát, össze kell törni a gerincét!” Vajon hány életet sikerült tönkretenni? És hány életet oltottak ki? A titokká tett életsorsok is a megfélemlítést szolgálták. Volt év, amikor Csongrád megyében 3500 kulákra csapott le az államvédelmi gépezet. Jó néhányukról azóta sem lehet tudni.
1950. január 3-án tisztázatlan körülmények között meggyilkolták a szeged-lengyelkápolnai körzet volt párttitkárát, Kiss Imrét. A férfi az egykori feljegyzések szerint „bizonyos fokig aberrált” volt. A gyilkossággal a politikai hatalom megvádolt – na, kit? – hát persze, egy kulákcsoportot. Az MDP titkársága Ács Lajos politikai bizottsági tagot delegálta az ügy kivizsgálására. Kiderült, hogy még a Kiskundorozsmai Járási Pártbizottság titkára sem hitte az ügyet politikai természetűnek. Az első vád se volt bizonyítható, hogy „a kisparasztok támaszt nyújtanak a gyilkosnak”. Mégis, az MDP Titkársága viharos gyorsasággal, már az 1950. január 18-ai ülésén határozatot hozott mindazok azonnali kitelepítéséről, akik akár csak hallottak a gyilkosságról. Elrendelték – mint egy bíróság! – hogy húsz kulákot azonnal internáltjanak a családjaikkal együtt. A határozatot napok alatt végrehajtották. És két megvádolt ember a legborzalmasabb büntetést kapta: a hatalom őket statáriális bírósági eljárás alá vonta, és kivégeztette. Lengyelkápolna környékén a kommunizmust gyűlölők száma egy pillanat alatt megsokszorozódott.
(Képek forrása: Fortepan)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.