Dráma a moziban: a „polbiz” rettegett tagja megforgatva

Békésnek ígérkezett a szombat délutáni előadás… Jaj, dehogy! Csak a városi lap sugallta ezt, amikor beharangozta, hogy igazi nagyágyú, Marosán György államminiszter jön Szegedre, tudós professzorokat és diáksereget kiokosítani.

Kis tudás, nagy mellény

Okosított ő már sokakat. Szegedi vendégszereplése előtt pár nappal épp költészeti kérdésekben igazított el tekintélyes tudósokat. Az MSZMP Politikai Bizottsága ugyanis József Attila-emlékestet rendezett (nyilván, mint közismert irodalomtörténeti csúcsintézmény…) és ott hősünk ilyen sommásan fogalmazott: „Élő költő és agitátor”. Nem baj, József Attilát leagitátorozták már mások is, mégsem ártott ez az életművének. Marosán persze nem volt a költészet avatott tudora, de ne fanyalogjunk, négy elemi után a kevés is szép teljesítmény.

A legismertebb magyar pék

A nyájas közönség kezdetben nyájasan is viselkedett, a belügyes biztonságiaknak nem is volt dolguk. A ravasz ember nem vette észre, hogy a túl kedves fogadtatás csak álca. Amikor rájött, már késő volt. Igaz, nem esett kétségbe, hiszen sok harcot megélt már, s mindig győzte erővel. Főleg hangerővel. A kor tán legismertebb szónoka volt. A köznép ki nem állhatta. Gúnynevet aggattak rá: Buci Gyuri. Ő volt ugyanis a legnevesebb magyar pék, a sütőmunkásból lett mozgalmár. A lehengerlő, szinte sokkoló hangerején kívül másról is híres volt: dalos kedvét munkáskórusokban kamatoztatta, tenorjától kommunista ifiasszonyok tömege lágyult el. Önbizalomtól duzzadt: vitába szállt bárkivel, bármiről. Sok haragost szerzett, és maga is áldozatul esett a pártjában szokásos leszámolásnak. Az akasztófát épp hogy megúszta, de börtönbe került, s csak ’56-ban szabadult. A forradalmat követően aztán a megtorlás sztahanovistája lett; az ő hírhedett mondata: mától kezdve lövünk! És jöttek a halálos sortüzek.

Kiütközik a pukkancsvér

Buci bá’ – ahogy a „polbiz” rettegett tagját az egyetemisták egymás között titulálták – besétált hát a csapdába. Sejthette volna: Szeged ifjúsága a forradalom után egy évvel sem felejt! És ha valaki, mint ő, gyermekien játékos lévén szereti a vurstlit, tudhatja azt is: szédüléssel járhat a ringlispíl. De felült. Ezúttal jelképesen. És az egyetemisták a vitában kegyetlenül megforgatták. Amit a városi újság másnap „lelkes fogadtatásnak” nevezett, na, az egészen lélekölő volt. A diákok betonkemény számonkérő mondataikkal, lázításnak beillő kérdéseikkel a nagy lövetőmestert úgy sarokba szorították, hogy dagadt a feje, majdnem szétrobbant. Akkor, ott épp nem lövethetett, s mivel már egyetlen épkézláb válasza sem volt, kieresztette bikahangját, és zárszóként üvöltött. Hogy mi volt a vége, mielőtt elviharzott, arra a szemérmesek így emlékeznek: pukkadjatok meg! Ám vannak, akik ezt hallották: b…átok meg. Na de egy államminiszter ilyen csúnyát csak nem mondott! Ha mégis, az igazi bölcs végső érv volt. Hamisítatlan bucigyuris…

A képek forrása: Fortepan, Berkó Pál, Sándor György