Kaja, pia, nők, pártmilícia

1956 novembere volt. A szegedi kommunista-utánpótlást gazdagító Ladvánszki-család egyik jelese – korábbi ávéhás, a történet idején karhatalmista – meg akarta torolni, hogy a forradalom napjaiban elbocsátották a Ruhagyárból. Ezért fegyveresen rátört a munkástanács-elnökre.

Lőni aligha akart, a fegyver nyilvánvalóan csak a kényszerítés eszköze volt. Egy gyilkost ugyanis ritkán tudtak fölmenteni, még akkor is, ha sok mindenre ráhúzható volt a karhatalmisták korlátlan intézkedési joga. Ez a jog önmagában a törvényfelettiség mintapéldáját jelentette. Hja, a gyűlölt kádári hatalomnak a félelemre minden oka megvolt.

Látlelet, 1956 ősz

A félelemmutató következő példája: november 13-án összevont munkás-paraszt tanácsi ülés zajlott, s ez ugyan érdekvédelmi testület volt, nem poszt-forradalmi szervezet, ennek ellenére a karhatalom mindenféle jogalap nélkül letartóztatott félszáz résztvevőt. Az ügyészség azonban, mert a letartóztatás törvénytelen volt, szabadon engedte őket. Na, vajon miként reagáltak erre a bosszúállók? Egyszerűen: a szovjet városparancsnokság segítségével lefogták a három bátor embert, Dobos Ferenc, Balogh János és Kárpáti Ferenc ügyészeket.

De hogy kaphatott ilyen szerepet a karhatalom? Nos, miután a forradalom elsodorta a párt „öklét”, a félelmetes ÁVH-t, a kádári új rendszer se akart hű fegyveresek nélkül maradni. Létrehozta a saját karhatalmi rohambrigádját. Szegeden is megalakult a Honvéd Karhatalom. Rajtaütések, röpcédulázók elfogása, párttagtoborzás, erre kellettek. A helyi pártszervezet – fontossága hamis tudatában – felállított a maga fegyveres egységét is: cinikusan a Polgárőrség névre keresztelték.

Bosszúállás, erőszak

Munkanélküli pártfunkcionáriusok, a legradikálisabb kommunisták gyűjtőhelye lett a „polgárőrség”. Rövid idő alatt már 110 felfegyverzett tagból állt. Némely őskommunista családi klán több fegyveressel képviselte ott az „eszmét”. Presztízsük nemigen volt: az alakulat jobbára olyanokból, akik még a honvédségnél se kellettek. A városmonográfia szerint „… akcióikat szakképzetlenül, a törvények figyelmen kívül hagyásával, túlzott erőszakossággal hajtották végre. A csoport egyes tagjai személyes sérelmeik megbosszulására használták fel hatalmukat.” Ám a sokasodó kihágások kiváltották a városlakók ellenállását, s a pártvezetés decemberben radikális fegyelmezésről döntött. A rendőrség irányítása és ellenőrzése alá helyezték a karhatalmi és a polgárőr szervezetet. De a hozzá fűzött reményeket ez sem váltotta be.

Daróczi munkásőr akcióba lép

Noha ekkor még nem jött el Daróczi Frigyes és munkásőrtársai ideje, de közelgett. A korábbi karhatalom, a pufajkások s a polgárőrnek hazudott megtorlóbrigádok ideje kitelvén, szerephez jutott egy, úgymond „tiszta” alakulat. Erre ’57 tavaszáig kellett várni. Március 9-én alakult meg az első szegedi század. A népi ellenállástól félve gyorsított ütemben fegyverezték fel a zászlóaljat. Április 4-én már ott díszelegtek a katonai felvonuláson.

Megszületése pillanatától csasztuskák próbálták a testületet népszerűvé tenni. Nem sikerült. Sokaknak ismerős lehet: „Munkásőrnek egy baja / így van-e, / mér’ nincs három élete, / élete…” És mert nem volt, a dalocska szövege se volt igaz: „Egyiket a pártnak adja, / másikat a párja kapja, / a harmadikkal egy a fegyvere, hej!”

Operetthadsereg volt. Gúnyból bőven kijárt nekik, eszükbe se jutott egyenruhában utcán parádézni. A terepgyakorlatokon viszont érezték: ők valakik. Kibújt belőlük kétféle énjük, a gyerekesség is, a vadság is. A lufikkal játszókról, meg a tömegoszlatásról készült fotó hűen tükrözi ezt. A testületben sok radikális kommunista aktivista szolgált. A hatalmukkal gyakran visszaéltek. Kivagyiságból, olykor szórakozásként az utcán lövöldöztek, az embereket megbotránkoztatták, megfélemlítették. Ilyen volt Daróczi munkásőr 1958-as magánakciója is: egy őszi napon kézbe vette szolgálati fegyverét, kiballagott az alsóvárosi templomhoz, és dirr-durr, vadul lövöldözni kezdett. A rendcsinálás első lépcsőjében nyolc munkásőrt kirúgtak. De mert a helyzet nem javult, és hamarosan 37 főt megfenyítettek részegeskedés, prostituált-kapcsolat miatt. A párthadsereg – Kolozsi Ádám szavaival – „a rendmániás surmóság és részeg fegyveres handabandázás jelképe lett”. Jó három évtized után, 1989-ben története véget ért.

Várkonyi Balázs

Kiemelt kép: Fortepan