Újra beindul a hőségmalom: 1950 „szelleme” kísért?

A hőmérsékleti rekordlistán Szeged nem jegyez túl sok kiugró eredményt. De vannak ilyen évek: a 2007-ben mért 39,8 fokkal városunk a július 24-ei napi maximum százéves rekordját tarja. A megye egy másik napi csúcsot is birtokol: Csongrád városában épp ma 71 éve, azaz 1950. július 6-án 41,6 fokos hőséget mértek.

Hahó, ez a csongrádi már majdnem évszázados rekord! Ennél többet csak egyszer jegyeztek fel: négy nappal az említett szegedi csúcs előtt, 2007. július 20-án Kiskunhalas térségében hajszál híján 42 fokot mértek. Ez a 41,9 Celsius fok száz év rekordját, minden idők legmagasabb Magyarországon mért hőségét jelenti.

Ászok ásza: 1950

Szélsőségei miatt jegyzi egy meteorológiai dolgozat e szavakkal az 1950-es évet: ászok ásza, s ennek megfelelve már áprilisban beindult a hőséggyár. 21-én Orosházán kereken 31 fokot mértek. Több kritikus „hősidőszak” alakult ki, de még hátra volt a fekete leves. Ez az ijesztő csongrádi 41,6 fokkal július 6-án el is jött. Ajándék hőségnap volt a vizek mellett lévőknek, de szenvedés az ország egészének. Az az év még hatszor hozott extrém meleget, s ebből Csongrád alaposan kivette részét: négyszer lett napi rekorder, alig akart 40 fok alá menni a hőség. Az emberek tódultak kifelé, a szabadba, a víz mellé, a szegediek a Laposra, a Sárgára.

Nyakig a vízben

A nomád fürdőzés akkoriban még nem volt elterjedt, csak a 60-as, és még inkább a 70-es években hódított igazán. A tiltott zónát szívesen keresték az emberek: felfrissülés és szabad önmegvalósítás egy kalap alatt. A ’80-as évekre teret nyert a merész álom, az endékás modell: a vásárhelyi út mellett a hídközeli folyópartszakaszt a nudisták vették birtokba. Senki sem zaklatta őket, a rendőrök is elnéztek a „szocialista erkölcsöt” sértő tevékenység fölött. Vízi balesetet sosem okozott a mezítelenek látványa. Na jó, egyetlen egyszer: a legendás edző, Váradi Marci egyesületéből egy kajakos palánta, a tizenkét éves Zsófi meglepetésében a folyóba borult. Jó úszó volt, csak hát hajót és lapátot vonszolva partot érni egy gyereklánynak nem kis feladat, szerencsére a nudisták a segítségére siettek. Aztán a segédedzőlány, aki kissé elbambult és leragadt a hídnál, végre megérkezett a kísérőmotorossal. De menteni neki már nem kellett. Zsófi meg abbahagyta a kajakozást.

Még Bambi sincs…

Az emberek igyekeztek a túlszabályozott élet kereteit kissé tágítani. Nem lehetett véletlen, hogy rendre sokkal nagyobb tömeg verődött össze a teljesen „vad” strandszakaszon, mint a kulturáltnak nevezett Partfürdőn, ahol egy „bélás” volt a beugró, és még egy kis lepusztult büfé is volt. De az újságban elpanaszolták az emberek: szinte semmi sincs, se hideg sör, se bor, sőt – skandalum! – még Bambi se. Az áruhiány okozójának megtették a Piroska büfé pultosát, ki is rúgták szerencsétlent. Új büfés jött. De semmi nem változott. Rég volt, s ilyes dolgok ma már nincsenek, de Bambi se. Azért az egyért talán kár. A nosztalgia se hívhatja elő.