A magyar királyi hercegnő, aki a halála után kapott jelképes koronát

Európa így tartja számon: Türingiai Erzsébet. És így: az elesettek szentéletű jótevője. Ő a magyarok tisztelet övezte hercegnője, Árpád-házi Erzsébet, akinek emléknapja ez a mai.

Bár évszázadokon át Pozsony is a maga szülötteként tekintett rá, de a történettudomány Sárospatakot jelöli meg szülőhelyeként. II. András király és Merániai Gertrúd gyermekeként 1209-ben látta meg a napvilágot. Diplomáciai megfontolásból szülei korán eljegyezték Türingia későbbi őrgrófjával, Lajossal, s a kislány ettől fogva Wartburg várában nevelkedett. Tizennégy éves volt, amikor a frigy megköttetett. Az udvar előkelősége nem hozta lázba a fiatal Erzsébetet, sőt: a cifraság idegen volt számára, s környezetét valósággal megbotránkoztatta az olyan szokásaival, hogy mindenkit, a pórnépből jötteket is egyenrangúként kezelt. Férjével rokon vonásokat hordozott: mindketten fontosnak tartották az elesettek gyámolítását. És eljött az idő, amikor Erzsébet végképp ennek szentelte életét.

Boldog házasságban éltek – három gyermekük is született –, ám férje 1225-ben vazallusi kötelességből kereszteshadjáratba indult a Szentföldre. És épp ezidőben vonult végig a tartományokon a példátlan éhínség. A hercegnő, hogy a népet mentse az éhhaláltól, megnyitotta az emberek előtt a vár eleségkamráit és a gabonahombárait. Ékszereit és ruháit is eladta, hogy a pénzből a rászorulókat segíthesse. Kórházakat alapított, betegek, gyermekágyas anyák mellett segédkezett, a maga szőtte gyapjúból készíttetett ruhát a szegényeknek. Élete az áldozathozatalban tejesedett ki.

1227-ben bekövetkezett a mindent derékba törő tragédia: férje egy újabb hadjárat során pestisvészben meghalt. A gyászidő után Erzsébet gyermekeivel örökre elhagyta a Wartburg várát, a türingiai kormányzóközpontot. Élete végéig az előkelő világtól távol, elvonultságban élt. Szerzetesruhát öltött, özvegyi járandóságából ispotályt rendezett be és betegápolóként szolgált. 1231 novemberében végzetes betegség támadta meg. A hónap 16. napján, éjfélkor örökre elment.

Négy év múlva a marburgi templomában a szentek sorába fogadták. Amikor oltárra emelték, Erzsébet korábbi kérője, az egyik leghatalmasabb európai uralkodó, II. Frigyes császár vitte a koporsót az érsekkel együtt, vezeklőruhában, mezítláb. A legenda szerint a császár a koronáját levéve azt az asszony feje fölé tartotta, s így szólt: „Ha nem tudtalak császárnévá koronázni a földön, fogadd tiszteletem jeléül ezt a koronát, aki Isten országában már királynő vagy.”

Árpád-házi Szent Erzsébet a keresztényi könyörületesség európai jelképévé vált.