Sétáltunk a fények és a halál városában

Az elit rejtett szórakozóhelyei, titkos fogadások, még titkosabb luxus bordélyházak, és ami mindezeket összeköti: egy halott lány. Ez nem napjaink New Yorkja, hanem 1936 Budapestje.

Ütnek. Kitér. Visszaüt. Ütnek. Végül földön fekve marad. Nem cserélnénk a két világháború közötti Budapest bűnügyi újságírójával. Helyesebben dehogynem, de

Gordon Zsigmonddal (Kolovratnik Krisztián

), a Budapest Noir főhősével nem biztos. Az alkotás hűen adja vissza az 1930-as éveket, pedig szinte alig látunk a főváros ismert utcáiból, tereiből, viszont a sikátorok, lépcsőházak, padlásterek legalább olyan beszédesek. Premier előtt láthattuk Szegeden, a moziban Gárdos Éva új filmjét, a Budapest Noirt. Gordon Zsigmond ott jár mindenhol, s habár saját bevallása szerint nem az igazságot, hanem a sztorit – meg a szép lányokat – hajkurássza, mégis azt látjuk, igazabb ember, mint a körülötte állók. Mellette a látszólag szende – de valójában nagyon is bátor – szerelme, fotóriportere, Krisztina (Tenki Réka). Egy egyszerűnek tűnő gyilkosság nyomait kutatva pedig a főváros poklának egyre mélyebb bugyraiba mennek – a legszegényebbek és a leggazdagabbak világába. „Valakinek a halál, van, akinek a fények városa.” Felvonul minden sztárszínészünk – még a mellékszereplők között is, mégis valami hiányzik. A teremben ülve úgy éreztük, nem elég pörgős, nem elég sötét az alkotás. Vártunk valamire, ami nyomaszt, ami székhez szögez, ami miatt egyszerre maradnánk és futnánk. Mintha még egy kicsit tanulnunk kellene Hollywood mestereitől itthon. Ez pedig nagy kár. Ha az a mindenhonnan kicsit hiányzó plusz meglenne, talán néhány évtized múlva a külföldi turisták ugyanúgy keresnék a regény és a film helyszíneit, mint A Pál utcai fiúk olasz rajongói a gyermekkor elveszett grundját. https://www.youtube.com/watch?v=dt9wyBnTPY0 Fotó: Port.hu