Gausz András: Közhelyek és történészi okoskodások

Tomka Béla történészprofesszor októberi véleménycikkére válaszolt oldalunkon Gausz András, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Filozófia Tanszékének docense. A filozófus kiáll egy szeptemberi előadásban elhangzott véleménye mellett és egyben magyarázatot fűz az ott elmondott szavakhoz. A cikkről szóló tudósítás és Tomka Béla írása is a SZEGEDma hírportálon jelent meg.

A levél kiindulópontját jelentő tudósítást

ITT

érhetik el, Tomka Béla levelét pedig

ITT

. A lábjegyzetek a cikk végén találhatóak meg.

Megkésett reakció Tomka Béla professzor észrevételeire

<1>Nos, vitába szálljak-e Tomka professzorral? Védjem-e magam? Ha megteszem, úgy tűnhet, hogy kritikájának hangjait magam is komolyan veszem, esetleg még súlyosnak is gondolom. Ha pedig nem teszem meg, akkor a megfutamodás vádja érhet, olyan látszat teremtődhet, hogy magam is menekülök kritikusom mondatai elől. A jó kritika épületes, tanulhatnak belőle mindazok, akiket megkritizálnak, az is, aki éppen kritizál, de még az olvasóknak is hasznára válhat. Most azonban előttem hever egy kritika, és komoly érvek szólnak amellett, hogy semmiféle választ se adjak rá. Tomka professzor mondatai ugyanis magukért beszélnek. Szavai egyrészt képet formáltak rólam, akiket ezek meggyőznek, úgyis menthetetlenek, minek akkor velük foglalkozni. Szavai másrészt képet formáltak saját magáról is, azért ezt se lenne tanácsos nagyon megzavarni. És én most mégis választ írok! Pontosabban nem is választ, inkább csak reagálok két közhelyre és egy ráolvasásra, merthogy sokan élnek ilyenekkel, Tomka professzor is ezekre építette „argumentációit”, ez már akár közügy is lehet. A válaszhoz több kéne, ahhoz nem elég csak közhelyek között helyezkedni, beállni mögéjük, ahhoz önálló véleményre lenne szükség. Vagyis a szellem, az erkölcsök dolgait kéne érinteni, valamiféle dialógussal kéne kísérletezni. Nem hiszem, hogy Tomka professzornak ez lett volna a célja. Két közhely és egy ráolvasás viszont itt van, mindezek okok az írásra. Lássuk, mifélék! És aztán lássuk a tanulságokat is! Első közhely Az első közhely egy félremagyarázáshoz kapcsolódik. Ez a félremagyarázás teljesen Tomka professzor műve, de a közhely maga nem az övé, vagyis nem az ő szellemi tulajdona. A közhelyek bizony ilyenek, sohasem a közhelyeket felhasználó entellektüelek szellemi kvalitásaiból kelnek életre, mindig csak önnön közhely létükből teremtődnek, innen bújnak elő, ennek révén válnak közkinccsé. Lássuk a konkrét esetet! A félremagyarázás tárgya az Amerikai Egyesült Államok elnökének adandó két pofon volt. Beszéltem én ilyenről, ma sem tartom hibának, csakhogy ez a beszéd egy mellékág mellékága, egy ironikus megjegyzés volt. Tomka professzor ezt tudta, a kontextust ismerte, mert megírtam neki. De ő mégis félt, siránkozott valamin, mintha nem értette volna a két pofon ötletét. Miről is volt szó? Mivel tudatunk erősen megdolgozott, ezért először néhány fogalom, nevezetesen a szinonim fogalmak körül szerettem volna rendet teremteni. Heideggert és Obamát hoztam fel példának. Heideggerről tudjuk, tagja volt Hitler pártjának, háborús bűnt azonban, ezt is tudjuk, nem követett el. A náci párttagság, bármekkora is ekörül néhány tudós elme tudományokat imitáló handabandázása, nem szinonim a háborús bűnösséggel. Háborús bűnös az, aki valamilyen konkrét háborús bűnt követ el, vagy – ez tán a súlyosabb eset –, ha valaki ilyenre ad utasítást. Például Obama. Az ő elnöksége alatt ugyanis, tudjuk jól, többek között kórházat bombáztak Afganisztánban, no és voltak ténykedése során egyéb bevetések és bombázások is (Líbia, Szíria). Gauck pedig, micsoda erkölcsök, az afganisztáni kórház lebombázása után látogatást tett a Fehér Házban! Hálálkodott, hogy ott lehetett, mintha kiszakadt volna az időből, még azt is megköszönte, hogy felszabadították Németországot. Obama láthatóan élvezte a szituációt, vagyis Gauck hálálkodását és megalázkodását. Szabó István Mefisztójában van egy jelenet, amikor a filmbeli híres színész külföldre látogat (emlékeim szerint Franciaországba), ahol egy kávéházban ücsörögve váratlanul lekever valaki neki kettőt, majd így szól: „Mi történik Németországban?” Ezt a jelenetet elevenítettem fel, aktualizáltam, mert bizony a „Mi történik Afganisztánban?”-kérdése Gauck részéről is felvetődhetett volna. Erőszak lenne ilyen esetben két nyakleves? Nem, nem, az említett bombázások során halottak is voltak, az ilyen ügyek azért két pofonnal nem elintézhetőek. Olyannyira nem, hogy az említett konkrét ügy esetén azért a Hágai Nemzetközi Bíróságnak is lett volna némi dolga. Az erkölcsök ugye erkölcsök! Fundamentálisabb, súlyosabb kérdéseket érintenek, mint a jog. A Hágai Nemzetközi Bíróságnak akkor is lett volna dolga, ha egyébként tudjuk, hogy a macskák háborús bűneiről nem a Kisegerek Bírói Tanácsa szokott ítélkezni. Az se mentség, hogy már megszoktunk egy teljesen másféle gyakorlatot, vagyis azt, hogy az ilyen perek során néhány védekezésre képtelen kisegeret szokás elővenni (Tom és Jerry története ugye mese!), látványosan bíróság elé állítani, hogy aztán végül kígyót-békát kiabálva megszülessen valamilyen ítéletet. Ha túl sok titkok tudói az elítéltek, jöhet akár kivégzés is. Így ment ez a XX. században, nagy változás mai világunkban sincsen: bizonyos ügyeket tárgyalnak, ügy lesz belőlük, mások elhalnak, vagy tudatosan elhallgattatnak. A nemzetközi sajtó meg igazodik, ezt teszi szinte mindig, akkor is, amikor valamit felnagyít, és akkor is, amikor valamit nagyon elhallgat. A nemzetközi bíróságok tekintélye meg közben lassan lejáratódik. Régi dolog ez, Noam Chomsky tudni véli, ha ma is úgy ítélkeznének, mint egykoron Nürnbergben, akkor az összes amerikai elnöknek kötélen kéne lógnia.<2> Nos, jómagam csak korunk erkölcsi állapotairól, a nemzetközi bíróságok „tekintélyéről” szerettem volna beszélni, tettem ezt úgy, ahogyan azt minden erkölcsi kérdésekben érzékeny lénynek tennie kéne. Innen jött a két ártatlan nyakleves ötlete. Több mint aggasztó a tömegmédiumok, a nemzetközi sajtó, az intelligencia ilyen kérdésekhez kapcsolódó hallgatása. Még aggasztóbb a sajtó szabadságáért küzdő hivatásos nagy hangoskodók ugyancsak gyors elnémulása, mintha a sajtószabadság ilyen konkrét ügyek esetén már nem is lenne annyira fontos. Pedig a sajtó önállóságával, vagy legalábbis önállóságot imitáló kérdéseivel (jómagam a nyugati médiumok szabadságában egyáltalán nem hiszek) akár „veszélyes” is lehetne. Erejétől egykoron még maga F. D. Roosevelt elnök is tartott. Tomka professzor azonban a fentiekből nem az erkölcsök védelmezésére, a sajtó szabadsága melletti kiállásra, hanem a verbális erőszak fizikaiba való átfordulására következtetett, ettől kezdett el látványosan félni. Ez tehát a közhely, semmi eredeti gondolat, mintha valamiféle leckét mondott volna fel: a verbális erőszak valóban fizikaiba mehet át. Nem vette azonban észre, hogy esetemben tévedett, és hogy tévedése megjátszott, mert fordítva ült fel a lóra. Nálam ugyanis épp az volt az ok, amit ő okozatként mutatott be. A közhelyekkel egyébként rengeteg a gond. A szükségszerűséget illetően a legtöbbször semmit se mondanak, vagy ha mégis megszólalnak, következtetésük szinte biztosan a priori szintézis. A verbális erőszaknak természetesen lehet fizikai erőszak a következménye, de megeshet ennek ellenkezője is, vagyis az, hogy az egészből semmi se lesz. Nesze semmi, fogd meg jól! Elmegy persze az ilyen argumentáció a mindennapi pletykákban, néhány komolytalan tudományban, a kocsmai és a piactéri viták során, a parlamenti felszólalásokban, magukra adó komoly tudományos elméknek azonban az ilyen semmitmondás hosszú távon nem tesz jót, csak azt árulja el, hogy okfejtéseik üresek, hogy az adott témát illetően semmi mondanivalójuk sincsen. No és szánt szándékkal fordítva ülni fel a lóra! A fürdőmestert játszó Tenkes kapitányának – emlékeim szerint – egykoron ment az ilyen. Megy az ilyen tán most is? Netán egy ilyen kuruc világba keveredtem volna? Na ne! Ugyan hol lennének itt a kurucok? Első tanulság Az a priori szintézisről való előbbi mondatok a kanti filozófia titkai közé vezetnek, úgyhogy ezeket nem kell minden földi halandónak első nekifutásra megértenie. Nem kell, de azért itt valami nincsen rendjén! Ez ugyanis annak belátása, hogy a honi filozófiai kultúrával, döntően az akadémizmus kontraszelekcióra irányuló ténykedési miatt, alapvető gondok vannak. Komoly tudós agyak kerülnek bele ennek okán valamibe, szintetizálnak anélkül, hogy pontosan tudnák, mi is az, amibe éppen belekeveredtek. Némi filozófiai kultúrára, az az érzésem, mindenkinek szüksége lenne. Bizonyos esetekben tán még néhány élenjáró tudós filozófusnak is. És még valami: a Heideggerről tett megállapításaimból semmiféle náci-szimpátiára sem lehet következtetni. Arról sincs szó, hogy rá vonatkozó kitételeimmel egy szubjektív véleménynek adtam volna hangot. (Hacsak nem akarunk persze a 3 + 2 = 5 összegében is valamilyen szubjektív véleményt látni!) Második közhely A második közhely szintúgy egy történethez kapcsolódik. Az előadáson Michael Haydent, az ex CIA vezért idéztem, aki szerint Németország 2020-ra kormányozhatatlan lesz, mert polgárháborúba sodródik. Tomka professzor azt nehezményezte, hogy nem adtam meg a hivatkozás pontos forrását, illetve amit megadtam az egy az interneten elérhető német videó-anyag (TV csatorna) egyik összeállítása volt csupán. Megszólalt tehát a közhely: az internetre bárki, bármilyen anyagot felvihet, ezért az ilyen anyagot nem szabad komolyan vennünk. A közhelyek állításaival, említettem már, rengeteg a gond. Többnyire igazak, vagy legalábbis nem teljesen hamisak. Probléma akkor áll elő, ha igazságaiknak túl nagy jelentőséget tulajdonítunk, vagy ha a priori kezdünk el állításaik mentén szintetizálni. Az internetre felvitt anyagot egyébként szerintem is jobb általában fenntartásokkal kezelni. Ugyanúgy, ahogyan a tömegmédiumok híreit, vagy a már említett ex CIA igazgató megnyilatkozásait is. (A tömegmédiumok esetében gondoljunk csak nyugodtan olyan „jeles” magazinokra, mint pl. a Time, vagy a Newsweek, vagy olyan „jeles” lapokra, mint a The New York Times, vagy éppen a Die Zeit.) Abból azonban, hogy az internetre felvitt anyagok jelentős része problematikus, rossz, még egyáltalán nem következik az, hogy minden egyes internetes anyagnak ilyennek kéne lennie, hogy az általam említett anyag is az lett volna. Manipuláció van benne? Lehet, valószínűleg igen, de hát miben nincsen? Tán csak nem a tömegmédiumok, vagy esetleg a már említett ex CIA Führer szavaiban? Na ne! Miért jobb, igazi profik manipulációnak kiszolgáltatni magunkat, mint nyitottak lenni és minden elénk kerülő anyagot előítéletektől mentesen megvizsgálunk? Az általam említett, a Tomka professzor által a Szeged Ma hasábjai között is közzétett videó-anyagban lehet tehát manipuláció. De ez az anyag legalább a fején találta a szöget. Nem kis érdem az ilyen, sokkal pontosabb képet festett mindenesetre a migráció kérdéséről, a mai német, illetve európai társadalmi valóságról, mint az ezzel szöges ellentétes véleményeket agyakba sulykoló, ki tudja milyen érdekeket képviselő, szintén manipulatív tömegmédiumok. A polgárháborús állapotok gyakorlatilag itt vannak. Mert ugye az csak nem hívható természetes állapotnak, hogy az elmúlt évi karácsonyi vásárokat több nyugati országban rendőrökkel kellett felügyelni, hogy a vásárok helyszínéül szolgáló tereket betonakadályokkal kellett körülvenni, hogy nem egy nagyáruház vezetése a repülőtereken használatos biztonsági rendszerek életbeléptetésére kényszerült. Pedig még csak 2016-ot írtunk. Manipulált-e ez a videó anyag, vagy sem, tulajdonképpen mindegy, az idő sokkal inkább ezt a videót, mint a tömegmédiumokat igazolta. De van itt valami más is, amit meg aztán végképp nem értek. Miért érdekes egyáltalán itt Michael Hayden (ő ugye az ex CIA vezér) személye? Hogy az egyszerű földi halandók jelentős része odafigyel az ilyen alakok kijelentéseire, érthető: a sok-sok TV-s krimi megdolgozta az agyukat, CIA Führernek lenni szemükben rang, az emberek szeretnek felnézni valakire. De egy történész professzor csak tudja, hogy az ilyen igazgatóknak szigorú titoktartási kötelezettségük van, hogy csak azt mondják el nyilvánosan, amit valóban el is mondhatnak, hogy mélyen hallgatnak arról, amiről éppen hallgatniuk kell, hogy információikat, ha kell több évre, ha kell, több évtizedre titkosítják, főnökeik előtt szinte biztosan mást mondanak, mint a széles nyilvánosság előtt, tulajdonképpen már az is gyanús, ha megszólalnak. Miért hivatkoztam akkor rá magam is? Egy TV műsorra hivatkoztam, egy volt a sok-sok hivatkozás közül, magam is meglepődtem, miért épp erre figyeltek fel olyan sokan. A hitelesség persze fontos. Azt azonban jó lenne tudni, valóban kire is érdemes odafigyelni! Második tanulság Megint ugyanaz a szintetizálás! A kanti filozófia ismeretével Hunniában nagyok a gondok. Az akadémiai kontraszelekció megtette a magáét, még egy olyan komoly tudományos városban is, mint amilyen Szeged. Ennek következtében aztán megeshet, hogy valaki épp ott kezd el szintézisre gyanakodni, ahol ilyen egyáltalán nincsen (milyen jól lehet ugye az „igazgató”, a „vezér” és a „Führer” kifejezésekkel játszadozni), ahol meg igazi a priori szintézisek vannak (általános, szükségszerű következtetések), ott meg semmire se gyanakodnak. Nehéz dolog a beszéd. A filozófia dolgait illetően rengeteg a rendbetennivaló. Talány Valami kiverte a biztosítékot! Közhelyek az ilyenre nem nagyon képesek, merthogy azok általánosságok csupán, többnyire csak fantáziátlanságról árulkodnak. Valaminek azonban ki kellett vernie, merthogy Tomka professzor az előbbieken túl még valamiféle összeesküvés-elmélet megkonstruálásával is vádolt. Nem tudom, mi lett volna ez ügyben a teendőm, számomra ez talány, szeretem az ilyen vádakat. Az összeesküvés-elméletek korunkban varázsszóként funkcionálnak. Akkor vetik be, olvassák rá valakire őket, ha az a valaki nem megengedett módon gondolkodik, vagyis, ha nem abba a sorba állt be, ahová éppen be kellett volna állnia, illetve, ha felvetett kérdései nem a megszokott spekulációk vezérfonalát, az előírt irányokat követik. Korunk sötét, nem egyszer már a gondolkodás puszta ténye is elegendő valamilyen összeesküvés-elmélet ráolvasására. Volt előadásomban ilyen? Fogalmakat próbáltam rendbe tenni, az ilyen bizony gondolkodás, nem minden körben megengedett, ez kétségtelenül akár gyanús is lehet. De az az érzésem, mégsem ezek miatt olvadt ki az a bizonyos biztosíték. Az előadás vége felé valami olyasmit mondtam, hogy a jelenlegi Németország felé irányuló migráció akár a Morgenthau-terv folytatása is lehet. Ez a téma (a Morgenthau-terv) veszélyes, de nem összeesküvés-elmélet. Inkább csak tabu, nyugaton is kínos, olyan, mint nálunk a kádári időkben a Gulág volt. A kínos dolgokat nem mindenki szereti, a tabukat derék honi tudósaink egy része ennek okán szőrmentén is kezeli, a legderekabbak pedig, megesik, teljesen hallgatnak róluk. Emlékszem, 1986-ban egy konferencián valaki egy komoly akadémikust próbált faggatni a Gulággal kapcsolatos honi internálásokról. Az akadémikus hebegett-habogott, végül kijelentette, hogy ő ilyenekről nem tud. A szünetben odamentem hozzá, szülőfalum esetét említettem. Rám nézett, majd megkérdezte, honnan jöttem? Választ nem kapott, a szituációt azonnal megértette, de félelmem egyben őt is megnyugtatta, merthogy négyszemközt, halkan susmogva már ő is tudott internálásokról. (Az akadémikus reakcióit, bevallom, utólag eléggé megértem.) A mai nyugati világ persze más, a szabadság illúziójában él, ezért aztán a Morgenthau-tervvel előhozakodó, gondolkodásra hajlamos tudós intelligenciával nem bánhat úgy, ahogyan a keleti világban bántak egykoron Szolzsenyicinnel. De a tabu ott is tabu, ki se kell mondani ezt a szót, elég csak érinteni egy hozzá tartozó ügyet, és a szemek máris idegesen más témák után kezdenek kutatni, az ajkak máris elhalkulnak, majd csendben, fegyelmezetten szinte teljesen elnémulnak. Súlyos gond ez, a mai Európa válsága, meggyőződésem, elsősorban intellektuális eredetű. A humán kultúra leépült, az agyak ennek következtében megdolgozottak, könnyen kormányozhatóak lettek, a hanyatlás jelentős részben épp az ilyen jellegű tabuk miatt állt elő. A tabuk ugyanis ellenőriznek bennünket. Ellenőrzik gondolkodásunkat, a kultúrát, esztétikai igénytelenséget teremtenek, a történetírást történelem előtti népek szintjére (maga a szó polinéz eredetű) süllyesztik, egyáltalán nem a tisztánlátást segítik elő. Abban egyébként, hogy a Morgenthau-tervből tabu lett, nincs semmi meglepő. Ez a terv brutális őszinteséggel tárgyalt gazdasági prioritásokat, döntött életről, halálról úgy, hogy embercsoportok tömegeinek életét vette semmibe, célja a német ipar és kultúra tönkretétele volt. Lényegét a legtömörebben tán Roosevelt-elnök egykori tanácsadója, Bernard Baruch foglalta össze: „Arra jutottunk, hogy Németország és Japán iparát legalább egy generációra leszereljük, majd mi gondját viseljük annak, nehogy ezek a szubvencionalizált rabszolga országok újra olcsó termékeikkel árasszák el a világot”.<3> Erről van szó! Termékekről, amelyek elárasztják a világpiacot. Németország gazdasága az újraegyesülés után újra erős. Az ilyen erő mindig konkurens érdekeket sért, ebben az értelemben már létezése is egyfajta casus belli, az ilyen gazdaságokat valahogyan gyengíteni szokták. Miért ne lehetne az ilyen problémák kezelésére megfelelő eszköz a kulturális differenciákat semmibe vevő, megtervezett, felülről szorgalmazott migráció? Magyarázkodás Bevallom, a Morgenthau-terv tabu voltától magam is megijedtem. Volt ugyanis ennek az írásnak egy másik változata, ebben részletesebben mutattam be az említett a tervet, azokat a tabukká átformált háborús bűnöket, amelyek e terv kapcsán a háború utáni Németországot és egész Európa német kissebségeit sújtották. Gondolkodni azonban veszélyes, valami azt súgta, ennek még nincs itt az ideje, és egyébként is, miért avatkozom egyáltalán történészek dolgaiba. Arra kértem tehát a kiadót, hogy az említett eredeti változatot ne hozzák nyilvánosságra, inkább semmisítsék meg. A tabuk világa színes és érdekes. Fene jó egy ilyen komoly tudományossággal bohóckodó, az aktuális gondolatrendőri instrukciókra azonban mindig fegyelmezetten odafigyelő, „tökéletesen szabad” nyugati világban élni! Lábjegyzetek:<1> Ez az írás reakció Tomka Béla történész professzor a Szeged Ma hasábjain közzé tett, A hallgatók többet érdemelnek… c. írására. A válasz azért megkésett, mert Tomka professzor észrevételeiről jómagam csak az elmúlt év utolsó napjaiban szereztem tudomást. <2> Mivel ez egy nagyon érzékeny pont, pontosan közlöm az eredeti mondatot is: „If the Nurnberg laws were applied, then every post-war American president would have been hanged.” Chomsky szövege a Radio Free Maine-en hangzott el, írásban 1990-ben tették közzé, az idézett rész előadásának első mondata. Ezt követően sorra vette az elnököket, minden egyes esetben rávilágítva arra, hogy miért is járt volna nekik a kötél. Chomsky megállapításai első pillantásra durvák és tételesek. A valóságban azonban ő egy jóindulatú ember, merthogy maga is, mint oly sokan mások, csak a legalapvetőbb erkölcsök rendbetételén fáradozik. <3> Mivel e mondat nagyon érzékeny kérdéseket érint, s talán másféle módon is fordítható, eredetiben is közöljük: „We’ve got to de-industralize Germany and Japan – for at least a generation – to see that those subsidized slave labor countries do not again flood the world with their cheap products…” (Associated Press, London, April 5, 1945.)