Sirok Mihály: Botka ledarálta saját magát

Szegedi olvasónk küldte el írását azt követően, hogy Botka Lászlót saját párttársai szavazták le a szombati tisztújító kongresszuson, azaz a szegedi polgármester elbukta a hőn áhított országos választmányi elnöki tisztséget. Sokak szerint ez azt jelenti, a szocialisták titkos reménysége kivonul az országos politikából. Sirok Mihály a Botka ledarálta saját magát címmel fogalmazta meg gondolatait, melyeket alább olvashatnak el.

Jelen írás annak bemutatására tesz kísérletet, hogy egy ígéretes politikai karrier hogyan tud miszlikké válni, romjaira hullani olyan okok által, amelynek mikroszemcséi kétséget kizáróan a perszonális, személyközi megnyilatkozások, viselkedési mintázatok között keresendők. A különös és megosztó Botka-jelenségről – ha nevezhetjük így ezt a lassan intézményessé váló attitűdöt a hazai és városi közéletben – beszélnünk kell minduntalan. Főleg itt Szegeden, mert mindig érdemes tanulni. Előrebocsáttatik, hogy

Botka László

szegedi polgármester tudatos politikai lesatírozásáról, urambocsá egy mindenekfelett átnyúló láthatatlan kézről, aki ellene dolgozik, aligha beszélhetünk. Itt, az elején le kell szögeznünk: furcsa lenne, ha az egykori szolnoki vízilabdás a következő hetekben úgy értékelné helyzetét, hogy a választmányi elnöki leváltása, valamint a miniszterelnök-jelöltségtől való búcsúzása és ez által a politikai karrierjének megsemmisülése egyfajta ellenségképben keresendő. Feltételezve, hogy

Molnár Gyula

és

Hiller István

párton belül már előre megágyazták a jelenlegi helyzetet. Jó, ha látjuk előre és felkészülünk erre, hogy ilyen magyarázkodások valósan kaphatnak majd publicitást, mert a hazai politikai kommunikáció minősége sok alkalommal szül hasonló eredményeket. Szegeden ezt már megszokhattuk. Azon sem csodálkozhatnánk, hogy ha kiderülne, békaemberek tűntek fel szombaton a Villányi úti tisztújító kongresszuson, és egy dobozt adtak át a kongresszusi küldötteknek ürgebőrbe varrva… Nem, tisztelt olvasók! Teljesen eredménytelen politikai összefonódásokat és elméleteket gyártani. Látnunk kell, hogy a 43 éves politikus élete nagyon komoly választóvonalhoz érkezett. Platonovi sorskérdések azok, amelyeket joggal mantráz most magában Szeged polgármestere. Érthető, hiszen nagyon nincs könnyű helyzetben. A tisztújítás előtt kijelentette, ha nem kerül újra pozícióba, csókoltat mindenkit Szegedről (index.hu; 2016. június 25.). Azért, ez nem ilyen egyszerű. Kezeljük aranyszabályként, és induljunk ki abból a sokat idézett kijelentésből, hogy „ha Botka nem tudja megőrizni pozícióját a választmány élén, akkor

, súlytalanná válik a következő években” (origo.hu; 2016. június 6.). Köztudott, hogy évek alatt a „Vaci Laci” elnevezés ragadt rá, jelölve az állandó mérlegelést, őrlődést, elő kell-e lépnie az országos politika színpadára. Milyen érdekes a sors! Amikor előállna végre, szólnak neki, hogy most már nem kell. Negyvenhárom évesen! A következő önkormányzati választásokig három év telik el, ha újrázná a polgármesterséget Szegeden, az újabb öt év. Tehát elmúlik ötvenéves, mire ez a mostani töréspont esetleg „betemethetővé” és országos szinten feledhetővé válik. A legszebb érett férfikorszak, amikor egy politikus kiteljesedhetne. De nem tud, mert az a helyzet állt elő, hogy az új MSZP-s garnitúra nem kér a kompetenciáiból. Tényként értékelhetjük, hogy emberünk épp, hogy a középiskolai padsorból „kiesve”, egyetemistaként került a Törvényhozásba. Más körmét rágva, gyomorideggel készült a szigorlataira, ő ezzel párhuzamosan kristálypohárból ízlelte a narancslevet a Parlament folyosóján, a baloldali felnövekvő politikai generáció ígéretes csillagaként. El kell gondolkoznunk, hogy ez a példa mennyire valós, telitalálat és milyen szakadékos szocializációs különbséget mutat ember és ember között.

Erickson

pszichoszociális, fejlődési szakasz elméletéből tudjuk, ha kimaradnak a korhoz és életperiódushoz tartozó fontos momentumok az életünkből, annak komoly, torzulásos következményei lesznek későbbi mentális állapotunkra. Tehát nem ugorhatunk át éveket, évtizedeket büntetlenül. Nagy a böjtje, ha idő előtt bitorlunk magaslatokat, mert az elfoglalt pozícióra nem leszünk érettek, hiányozni fognak a megelőző évek, amelyek az egészséges mértékű létrafokokhoz kellenek. Az emberből nem lesz jó főnök és vezető, ha maga nem tapasztalta meg a kőkemény alárendeltséget, hogy tudja miből áll össze egy teljesítmény. 2002-ben a Csongrád Megyei Közgyűlés képviselőjeként robbant a szegedi közéletbe nagymértékű sikert szerezve azzal a baloldalnak, hogy polgármesteri széket szerzett az önkormányzati választások alkalmával. A vezetőhöz közeli források több alkalommal megerősítették, már akkor voltak jelei annak, hogy bizonyos szituációkban nem tűri az ellentmondást, nem, hogy nem tud veszíteni és a győzelem mámoros szerelemese, hanem csapatjátékosként állítólag kifejezetten bomlasztó arroganciával lép fel és reagál le helyzeteket. Azt is többen megerősítik, hogy eredetileg pontosan az olykor szárnyát bárdolatlanul és édesen nyitogató, ám alkalmazkodni képtelen és nehezen kezelhető modora miatt gondolták úgy sokan, a joviális

Kozma József

(a mostani közgyűlés MSZP-s frakcióvezetője, egykori alpolgármester) lenne a legmegfelelőbb városvezető-jelölt. Ám az akkori központi vezetés

Kovács Lászlóval

az élen egy nagy ívű lehetőséget látott benne, komoly viták után így ő lett a szegedi jelölt. A szellemi polémiákra kifejezetten alkalmas, állandóan akcióra kész és differenciálni képes attitűdje vitathatatlan kommunikációs tehetséget hordozott magában, amit sokak szerint pártja belső köreiben azonnal megállapítottak, már aspiráns korában. Felvethető a kérdés tehát, hol és mikor szakadt meg a folyamat, mi vezetett idáig, hogy párttársai leparancsolták a küzdőtérről? Tiszteletet parancsoló fizikális adottsága, határozott fellépése és az említett tulajdonságai által joggal állítaná az ember, hogy ha „minden együtt van”, akkor a csillagzatának nem lefelé, hanem felfelé kellene ívelnie. Mégis, hogyan tört meg ez az életút? Egyes fővárosi és szegedi források szerint borítékolható és időszerű volt a pofon, mert az okok az egyensúlytalanságban keresendők. Tizennégy éve folyamatosan várost vezet, négy nyertes választáson van túl, aki, ha nem is parancsuralmi rendszerben él, de mégis valamiféle hatalmat azért mégiscsak birtokol. Egy ilyen helyzetben az ember hajlamos „túlnyernie” magát, vagyis egy ilyen szituációban az egészséges korlátok, fékek és ellensúlyok rendszere törvényszerűen megbomlik. Úgy mondják, mindez rátelepedett a választmányi elnökségére is. Többek szerint a fővárosi munkamorálja nem különválasztható a mindenki által ismert szegedi közgyűlési modorától, ahogyan az önkormányzati gyűléseket vezényli. A dolog lényege, hogy viselkedése mellett, már Budapesten is kínosak az egyre jobban hozzátapadó és lassan lemoshatatlan történetek, amelynek hangjai Szegedről a fővárosba érnek. Általános artikuláció, hogy ebben a helyzetben nem lehet előreküldeni

Orbán

ellen, a körülötte lévő egyre erősödő hullámok miatt. Stigmának értékelik

aggályos ügyét, az újraéledő

a

körüli anomáliát,

állítólagos lökdösődését és rendőri elővezettetését, a

, a

kálváriáját, az

és nem utolsósorban

Összefoglalva megállapíthatjuk, a szegedi polgármester falak közé szorította magát. Nem mások által, egyedüliként vakolt és falazott. Talán túl korán történt ez. Úgy lett volna szép és elegáns egy politikusi életútban, ha mindez nyugdíjaskorban történik, amikor az ember az emlékiratait rendezi. A négy választást megnyert polgármester egyfajta politikai szanatóriumba kényszerült, távol a nagypolitika zajától. Versenyhelyzet nélkül kell vezetnie egyetemi városunkat, ha még egyáltalán tudja és akarja. Ám rosszul tennénk, ha elhinnénk, Botka komolyan gondolja, hogy a következő években kibírja a keretek közé szorítottságot, hogy elég lenne számára ez a maga által kreált helyzet. Nem egy értelmiségi remetéről, hanem egy cél- és sikerorientált emberről beszélünk, akinél nehezen körvonalazható, hogy a főszerepek után beérné egy epizódjelenettel…

Sirok Mihály