Szivárványos hecckampány és arany középút

Aki nem szivárványos, az nem lehet toleráns, humánus, elfogadó, netán meleg? Aki viszont nem nemzeti színű, az nem lehet eléggé nemzeti vagy hetero?

Néhány héttel ezelőtt a legnagyobb közösségi oldal lehetővé tette, hogy felhasználói szivárványosra változtassák profilképüket, így ünnepelve, hogy az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága (minimális szavazatkülönbséggel) alkotmányellenesnek minősítette az azonos neműek házasságának tilalmát, azaz a melegházasság valamennyi USA-államban lehetővé vált. A meleg büszkeség jegyében Magyarországon, így Szegeden is sokan módosítottak, ezzel a sokszínűséggel kifejezve elkötelezettségüket a szinte korlátlanná váló szabad(os)ság mellett, egyúttal viszont felheccelve azokat, akik mélyen hisznek az európai kultúrkör alapegységeiben, alapértékeiben, a család közösségi szerepében, primátusában. Válaszul rögtön megjelentek a piros-fehér-zöld profilképek is. Az eset jól mutatja, hogy

A természet rendjéből következik, hogy a házasság egy férfi és egy nő életközössége, mely a társadalom alapegységét, a családot formálja, azt az ősi és igaz modellt, melybe a gyermekek megszületnek, és melyben felnevelkednek. Ennek az évezredes váznak a megroppantása nemcsak az élet misztériumának tagadása, hanem az alapvető rendnek, a legelemibb közös emberi értékeknek a tagadása is, mely drámai következményekkel járhat az egész emberiség jövője szempontjából, akárcsak a Föld (teljes élővilágának) ész nélküli globális (globalizált) pusztítása – amikor az egyén túlzott szabadsága nemcsak másokat sért, de rombol is.

Bármiféle más szexuális identitás természetesen nem bűn vagy betegség, de nem is olyan jelvény, melyet az érintettnek magára kell ragasztania a mellét verve, hiszen azzal egyértelműen hergeli a többségi társadalmat. Itt kell húzódnia a határnak! Ha bármely oldalról tovább feszítjük a kereteket, az komoly konfliktusokhoz, társadalmi törésekhez vezethet. Ha a melegek egyént vagy közösséget megbotránkoztató felvonulást rendeznek, rögtön érkezik a szintén sehová sem vezető ellentüntetés, aztán – vérmérséklettől függően – napokig lehet „buzizni” vagy „szélsőjobbozni”. Ha emberek elkezdik magukra festeni: meleg, még többen majd kipingálják: hetero. Ha tömegével jelennek meg a szivárványos profilképek, elözönlik a közösségi oldalt a nemzeti színű arcok is. Szépen nézünk ki! Hová vezet ez? Aki nem szivárványos, az nem lehet toleráns, humánus, elfogadó, netán meleg? Aki viszont nem nemzeti színű, az nem lehet eléggé nemzeti vagy hetero? Aztán az egyik oldal majd követeli tovább a jogait, összeházasodna akár kedvenc macskájával, és közösen nevelnék a kis (ember-cica?) utódokat, míg a másik piros-fehér-zöld vajat ken a címeres rozskenyérre? Nem! Olyan nincs, hogy nem létezik valamiféle közös nemzeti, sőt: emberi minimum!

Amiről beszélünk, az személyes dolog, ha úgy tetszik, magánügy, amit úgy is kell megélni, az intim szféra keretei között. Nyilvánvaló, hogy senkit sem érhet hátrányos megkülönböztetés azért, mert a normálistól eltérő a szexuális identitása, és a tolerancia az egyedüli adekvát válasz, nem pedig a gyűlölet, de nem is az, ha bárki bármilyen eszmerendszer mentén példaképet, hőst akar faragni azokból, akik

mások.

Még a legutóbbi balliberális kormányzati ciklusban született döntés értelmében 2009 óta az azonos nemű párok regisztrált élettársi kapcsolatot létesíthetnek Magyarországon, hazánk ezzel megtalálta azt az arany középutat, amely széles lehetőségeket biztosít a melegeknek, és megteremti annak a feltételeit is, hogy a társadalom megtanuljon zökkenőmentesen együtt élni az átlagostól eltérő szexuális identitással. Bár egyre több országban megengedőbb a szabályozás, és jogszabályban rögzítették a melegházasságot, számos állam akad – köztük európaiak is –, mely nálunk sokkal szigorúbb, és alkotmányában kifejezetten tiltja azonos nemű párok egybekelését. A magyarság példát tud mutatni a nagyobb nemzeteknek is, ha nem tér le a jelenlegi ösvényről, tehát támogatja a beilleszkedést, az elfogadást, de nem erőszakolja rá a többségre a másságot, hisz tovább a természet ősi rendjében – és nem engedi kitépni a mélyen a földbe kapaszkodó, éltető gyökereket.