Vélemény: Helytállás a gáton II.

Még nincs ok a túlzott nyugalomra, meg az önelégültségre sem. Most fejet kell hajtanunk a sok ezer ember előtt, aki szakemberként, vagy csak egyszerű önkéntesként állt helyt a gátakon, megköszönni nekik azt a felbecsülhetetlen értékű hozzájárulást, amit a Duna mentén élők, vagy, ha úgy vesszük: az egész ország megvédése érdekében tettek.

Hála Istennek, túl vagyunk a nehezén. Levonult a hatalmas árhullám, sikeresen védekeztünk a víz iszonyú nyomása ellen, nem veszítettünk el egyetlen drága emberéletet sem, a veszélyben lévőket pedig biztonságos helyre menekítettük. A legrövidebben talán így lehetne összefoglalni az elmúlt csaknem két hét emberfeletti küzdelmeit, a félelemmel és szorongással teli napokat. Nemcsak a folyók mentén élők aggodalmát, hanem az egész országét, mert szinte mindenki azzal ébredt, azzal tért nyugovóra, hogy lélekben együtt érzett a nehéz helyzetben lévő honfitársaival, s ha hitbéli meggyőződése erre indította, akkor imádkozott értük. Még nincs ok a túlzott nyugalomra, meg az önelégültségre sem. Most fejet kell hajtanunk a sok ezer ember előtt, aki szakemberként, vagy csak egyszerű önkéntesként állt helyt a gátakon, megköszönni nekik azt a felbecsülhetetlen értékű hozzájárulást, amit a Duna mentén élők, vagy, ha úgy vesszük: az egész ország megvédése érdekében tettek. Merthogy azt tették. Katasztrófavédők, katonák - hivatásosok és tartalékosok -, orvosok, ápolók, karitatív szervezetek, a cigány önkormányzatok képviselői, megyei és helyi önkormányzatok dolgozói, a kárpátaljai, a felvidéki és az erdélyi magyar honfitársaink csoportjai, a sajtó munkatársai, akik tárgyszerűen és időben tájékoztatták a lakosságot a vészhelyzetben lévő területen történtekről, mind-mind megérdemlik, hogy tisztelettel adózzunk nekik a teljesítményükért. Nemkülönben azoknak a szolidaritást vállaló polgároknak is, akik az adományvonalakon és a csekkeken küldött eddig csaknem fél milliárd forinttal segítették az elemi csapás okozta helyzet szanálását. Persze, nem mindenki fogja fel a katasztrófahelyzetet és annak rendezését a már említett módon. Ők azt szeretnék, azt kívánják, hogy valami „átszakadjon”, ne menjen már minden olyan flottul, ne legyen sikeres a védekezés, hiszen akkor nagyot lehet rúgni azokon, akik irányítják a munkálatokat, akik a mentésben aktívan is részt vesznek. Így született meg azután az „árvízi hajós” felmelegített változata, ami természetesen Orbán Viktorra, a mentést irányító miniszterelnökre vonatkozik. Nem Wesselényi Miklósra, az 1838-as tragikus pesti árvíz hajósára, aki magát nem kímélve életeket mentett meg, csónakjába vette a márciusi jeges Dunába sodort vagy az elöntött házak tetején segítségért kiáltó embereket. Szerintem már az is kegyeletsértő, hogy ezt a kifejezést használják és a 19. század egyik legnagyobb magyar hazafijának a nevét ilyen alpári módon, ilyen kontextusban használják fel! A honi és a nemzetközi sajtót olvasva, két olyan megjegyzés, illetve tudósítás számított gyomorforgatónak ebben a mindannyiunk számára vészterhes időben, amelyek szerzőit semmi más nem vezérelte csak a bántás, a primitív fölényeskedés és a részükről valószínűnek vélt „igazmondás”. Az egyik egy magyar parlamenti képviselő, az MSZP-ben politizáló Harangozó Tamás, aki bölcs kijelentésével valószínűleg beírta magát pártja aranykönyvébe. Nevezetesen a következőket mondotta: „Orbán Viktor csillapíthatatlan kampányjelenléttel hátráltatta az árvízi védekezést!” Nos, ez amellett, hogy akkora böszmeség, amekkorát egykori pártvezére sem mondott, amikor úgy Őszöd környékén még csúcsformában érezte magát, a mostani MSZP-nek is a hátba döfése. Tudniillik a szocialisták jelenlegi vezetője érthetően kijelentette, hogy ők semmiképpen sem fogják támadni a kormányt addig, amíg az árhullám le nem vonul a Dunán. Úgy tűnik Harangozó pártemberünk ezt vagy nem halotta, vagy semmibe veszi főnöke e markáns megnyilatkozását! Az viszont biztos, hogy nem lesz belőle fegyelmi a szegfűs táborban. Mert hát a szavahihetőség az nem az erőssége ennek az alakulatnak, s ezt az őszödi orátor is megerősítette, anno. A gyűlölködés viszont igen. A másik gyöngyszem: a Frankfurter Allgemeine Zeitung munkatársától, egy bizonyos Stephan Löwensteintől ered. A magát valószínűleg szellemesnek képzelő publicista az Orbáns Kampf gegen die Welle - Hochwasser című tudósításában vélhetően az zavarja, hogy a magyar kormányfő gumicsizmában jelenik meg a gátakon, minden nap sajtóértekezletet tart, meg úgy egyáltalán, Orbán Viktor túlbuzgóan módosítja a magyarokat ebben az akcióban. Herr Löwensteinnek mindebben igaza van, ezt így kell csinálni. Őt valószínűleg az bántja, hogy otthon ezt nem láthatja, merthogy a német kancellár nemhogy gumicsizmában tekintené meg az árvízi védekezést, ő egyenesen helikopterről figyeli a nagy vizet, amely eddig 8 emberéletet követelt. Olyan hangulatot igyekszik teremteni a magyar valóságról, amely egyértelműen azt sugallja: ezek magyarok szolga módra hallgatnak csizmás vezetőjükre, akinek nem kellene mutogatnia magát minden nap a gátakon! Szóval csúsztatás, lekicsinylés, a felülről való „észosztás” és a tömény rosszindulat. Ennek érdekében mindent meg lehet tenni, ha a politikai érdekei (és kenyéradó gazdái) úgy követelik. Két kirívó eset a sok közül. Mert a krónikások feljegyeztek ennél jóval többet. Egyszer talán közre is adják, mindannyiunk okulására. Mark Twain remek megfogalmazása szerint: „Egy hazugság már félig körbejárta a világot, miközben az igazság még csak a cipőjét húzza”! Körülbelül itt tart a mai valóságunk is. Sok-sok kemény munka vár még a magyarokra a Dunánál. A helyreállítás felelőssége semmivel sem kisebb, mint a víz megzabolázása. Ebben viszont már most nyerők vagyunk: a jóhiszemű hazai és külhoni tollnokok nem tudósíthatnak arról, hogy a magyar miniszterelnök gumicsizmában tart sajtóértekezletet…