Vélemény: A Kánaán odébb van!

A rabság ugyanis örökre eltorzítja a személyiséget. Még ha csupán néhány évnyit is kaptunk belőle. Mózes, múltbeli vétkeinek büntetéseként, csak a távolból láthatta meg a Kánaánt.

Akár karácsonyi ajándéknak is vehetném, hogy a kormány – végre valahára – engedélyezni látszik azt, hogy megtudjam, ki és mit jelentett rólam 1990-ig. Már csak azt kell eldöntenem, mennyire érdekel ez engem, mennyire érdekel ez másokat, azaz minket. Azt gyanítom, hogy a napirenden lévő ügyek közül a magyar társadalmat ez a kérdés érdekli a legkevésbé. Pedig nem is sejtjük, mennyiünket érint a múltunknak ez a kis szegmense. Mert még mindig sokan lehetnek, akik nem is kapiskálják, hogy az állam anno megfigyeltette őket, illetve nem is a „Nagy Testvér” mindent látni kívánó szeme itt a lényeg, hanem a közeli ismerős, a rokon, a barát, a társ. Az árulás máig be nem vallott ténye. És az esetek meg nem vallott sokasága. Olyanokat is szemmel tartottak, akik a légynek, nem hogy az államnak nem tudtak volna ártani, ezért ilyesmit magukról fel sem tételeznénk. Azt eddig is megtudhattuk, hogy ránk volt-e állítva valaki. A történeti hivatalban bele lehetett tekinteni az aktánkba, amennyiben vezettek rólunk ilyesmi anyagot. Megtudhattuk, milyen információk érdekelték a megbízókat, mit jegyeztek fel életünk e távoli múltba vesző szakaszáról cigarettafüstös helyeken. De azt nem tudhattuk meg, ki volt, aki ilyennek-olyannak láttatott és értékelt minket, megfigyelteket. A besúgók neve akkurátusan ki volt húzva a dokumentumokon. Mostantól annyiban más a helyzet, hogy kommunista rendszerben megfigyeltek hozzájuthatnak a róluk készült iratok eredeti példányaihoz, hiszen a nem jogállami eszközökkel összegyűjtött személyes adatokat egy jogállam nem őrizheti tovább – döntött a kormány –, de nem is kell azokat magukat függetlennek feltüntető civil szervezeteknél tudnia! Ezért vonták vissza a Kenedi János-féle bizottság megbízatását. (Az év elején még Bajnai Gordon bízta az állambiztonsági hálózati személyek adatait tartalmazó 18 mágnesszalag feltárását és dokumentálását a néhai SZDSZ holdudvarából érkezett kutatóra és társaira.) Az ember mostantól saját maga döntheti el, hogy elteszi-e saját fiókja mélyére e papírokat, vagy megmutatja gyerekeinek, vagy nyilvánosságra hozza, esetleg megsemmisíti ezeket. És persze meg lehet azokat mutatni annak, akinek a fedőneve – feketén-fehéren – szégyenszemre ott virít a vékony papírlapokon. Adott a lehetőség: mindenki tiszta képet kaphat az elmúlt rendszerben vele történekről. Mi például a politika szelével megcsapott főiskolásként hárman laktunk egy albérletben, Pécsett Gyurcsány Fletó reformkommunista ifjú-mozgalmársága idején. Meg sem fordult a fejünkben, hogy figyelnek ránk, pedig dehogynem. Húsz éve hárman háromfelé vettük utunkat, más- és másképp alakult sorsunk. Hármunkból csak ketten tartottuk továbbra is a kapcsolatot, a barátságot. Egyikünk, nem volt rest, és már korábban kikérte megfigyelési dossziéit. Egy üveg bor mellett elolvastuk, és megbeszéltük, én is kikérem irataimat. Megdöbbenve tapasztaltuk, hogy az iratokban kölcsönösen szerepel neveink említése, de harmadik társunk mintha ki lett volna névleg törölve e történetekből. Pedig benne volt minden megmozdulásunkban... Nem is csodálkozunk, hogy nem keresi azóta a kapcsolatot velünk. Talán felejteni próbál. Pedig talán egyenesebb derékkal tudna saját gyerekei szemébe nézni, ha egyszer még szembenézne velünk, ha hatszemközt meg tudnánk neki bocsájtani, azért, amiért. Soha nem feledem azt a téli estét, mikor kissé spiccesen tért meg szállásunkra, és kérkedve elmesélte, hogy be akarták szervezni, de ő nemet mondott. Akkor történhetett meg... Mindenesetre érdekes, hogy minden volt szocialista országban már réges-rég túl vannak e történeten, csak mi nem voltunk hajlandóak szembenézni közelmúltunkkal. Van aki úgy fogalmaz e kérdésben, hogy amíg a mostani negyvenesek generációja ki nem veszik (a közéletből), nem is lesz itt megtisztulás: Mózes vezetésével a zsidók negyven évig bolyongtak a pusztában, mert senki nem léphetett az Ígéret Földjére azok közül, akik rabságban éltek. A rabság ugyanis örökre eltorzítja a személyiséget. Még ha csupán néhány évnyit is kaptunk belőle. Mózes, múltbeli vétkeinek büntetéseként, csak a távolból láthatta meg a Kánaánt. Annyit ültek különböző kurzusok az aktákon, hogy én már semmit nem hiszek el senkinek ügynökügyben, mert a dolgok százszorosan és össze-vissza meg lettek babrálva, szelektálva, letörölve és „feltörölve”... Lassan már azt sem hiszem el, ami velem történt, pedig megtörténhetett!