Vélemény: Hogy legyen mit adnia a szűkölködőknek is...

Mindkét bűnelkövetési módnál elmondható továbbá, hogy a csekély felderítettség és az elhanyagolható büntethetőség követhető boldogulási irányt, egyfajta társadalmi mintát eredményezett, akár családon belül is.

Van az a fránya kifejezés, hogy „cigánybűnözés”, mint ahogy van a „fehérgalléros bűnözés” is, de az kevésbé pejoratív. Nem kötődik asszociációs szinten annyira egy meghatározott embercsoporthoz az „átlagmagyar” nyelvben. Fogalomként „nem hivatalosan” létező meghatározásai ezek ama egy tőről fakadó tevékenységnek, mely mások megkárosításán alapulnak, és egyfajta „megélhetési bűnözés” vállfajai lennének társadalmunk lenti és fenti szféráiban. Szóval vannak ezek a tevékenységek, melyekből meg lehet élni, ha nem is tisztességesen... Apropó, érdekes módon nem láttam még olyan kimutatást, hogy évente forintálisan mennyit lopnak el Magyarországon. Mert azt, hogy csökkent az erőszakos bűncselekmények, a halálos közúti balesetek száma, vagy nőt és mennyivel az előző év azonos időszakához képest, az tudható! Meg persze az is érdekelne, hogy „összértékben” kifejezve ki csen el többet: a felső tízezer, vagy az alsó néhánymillió képviselői. A statisztikai átlagbérből egy élet alatt összehordható kicsinyke vagyonoknál nagyságrendekkel többet „bugázók” vagy a boltból, a szomszéd kertjéből, tyúkóljából fizetés nélkül távozók hoznak össze több kárt „népgazdasági szinten”? Csak annyit tudok, vannak falvak – magam is jártam ilyenben, mert segélyt akartunk osztani, de másnapra lába kelt –, hogy nincs mit, nincs kitől lopni, de betörni sem érdemes sehova, akkora a szegénység, hogy se bolt, se kocsma nincs, csak az éhes szájak mindenütt. Meg jártam olyan fővárosi kerületben is, ahol amit már érdemes volt ellopni (értsd: privatizálni, eladni, megszerezni, megkapni, továbbadni, hasznosítani), azt a közösből kivéve magukévá tették egyesek, s az esetek csupán kisebb hányada minősült lopásnak utóbb, sok évi, sok milliós perköltségű bírósági tárgyalásokat követően... Mindkét bűnelkövetési módnál elmondható továbbá, hogy a csekély felderítettség és az elhanyagolható büntethetőség követhető boldogulási irányt, egyfajta társadalmi mintát eredményezett, akár családon belül is, kezdve azzal, hogy a gyereket küldik a boltba lopni, míg a „magasabb körökben” a hirtelen gazdagodás szerzeményei kerülnek a gyerek nevére (ingatlan- és cégtulajdonos), tudatos elit nebulóvá téve azokat. Abban a tudatban felnőni, hogy egy csomó dolgot nem szabad, de lehet (lehet tenni a többségi társadalom normarendszerére), nem jelent komoly visszatartó erőt, ráadásul azt sugallja, hogy mindenki lúzer, aki betartja a törvényeket és munkával szerzi mag a kenyérre valót. Van tehát bő utánpótlása mindkét bűnözői csoportnak, a tragédia pedig az, hogy ők természetesnek veszik viselkedésmódjukat azzal, hogy úgysem lehet mindenki mellé rendőrt állítani! Az egyik esetben a lebukás esélye volt csekély (lám, egy több mint kormányváltás, kevesebb mint rendszerváltás kellett hozzá), míg a másik esetben gyakorlatilag 20 ezer forintig minden vihető volt, sok kicsi meg sokra megy... Most, úgy néz ki, hogy néhány rajtakapott, volt nagy hatalmú cégvezető és politikus kezén csattan a bilincs, míg a piti tolvajok egyre tömegesebben kerülnek kis időre rács mögé. Mondom, látszatra van ebben némi aránytalanság: 20 ezer forint feletti érték elbirtoklása esetén „rendes eljárás” jár a feltételezett elkövetőnek, míg ez alatt rögtön ítél a bíróság elzárásról. A megkárosított, meglopott többség persze helyesel. A liberális értelmiség a gyerekkorúak fogva tartásának gumicsontján fanyalog, miközben az ismeretlen eredetű vagyon gyermekre íratását normális dolognak tekinti. Én meg azon izgulok a hirtelen megnövekedett – korlátozott számban rendelkezésre álló – börtönpriccsek iránti kereslet okán, hogy nehogy már minden (a következő években elnyúló tárgyalásra kerülő) milliós tolvaj megússza az előzetest háziőrizetben, a rászállt lopott közvagyont bitorló gyermekei popóját paskolgatva. Meg attól is tartok, hogy a sok „apró”, üzletszerűen elkövetett lopásért bűnhődők gyakran elképesztő történeteivel lesz tele a bulvársajtó, míg a nagy rendszerekben garázdálkodók (az értékre rúgó) vagyonelkobzást elkerülik, ami úgy ahogy van, bántja az ember igazságérzetét tekintve, hogy a négy elcsent túrórudit például elveszik a bolti tolvajtól, aki szabadulásakor már nem tudja felzabálni azt). Ugyanakkor nem vagyok türelmetlen a törvénykezéssel szemben, mert az önmagában – pláne azonnali hatállyal – amúgy sem képes megoldani alapvető társadalmi problémákat, hanem Pál apostollal azt mondom: „Aki lopott, ne lopjon többé, hanem dolgozzék, és keze munkájával keresse kenyerét, hogy legyen mit adnia a szűkölködőknek is.”