Göncz Árpád csörgősipkában

Amennyiben utólag rekonstruálni lehet, Göncz tisztában volt azzal, hogy alkotmányosan nincs igaza az Antallal vívott alkotmányos konfliktusokban, és – megkockáztatom – szíve szerint nem „kormányellenes” döntéseket hozott volna.

Schmitt Pál

köztársasági elnökké jelölése és választása óta várható volt, hogy hivatalba lépése sem fog nélkülözi politikailag szaftos mellékzöngéket. Az MSZP, az LMP és az előd,

Sólyom László

nem ment el az ünnepségre. Azon kívül, hogy a két párt nem nagyon értett egyet Schmitt személyével, jelölésével és megválasztásával, nem igazán értem a távolmaradást. Különösen azt, ahogy a szocialisták megindokolták a bojkottot: napjaink gazdasági helyzetében elfogadhatatlan, hogy a jobboldali kormány kétszáz fős ünnepséget szervez. Véleményem szerint ez és a konkrét költségek vitatémát képezhetik, de azért egy köztársaság élére nem mindennap kerül új köztársasági elnök, és a köztársaság elnök mégiscsak a legfőbb közjogi méltóságok egyike, ráadásul a legfőbb. Ehhez mérten nem hinném, hogy a diplomatákkal teletűzdelt, de az eseményhez mérten mégsem horribilis létszámú (kétszáz fős) vendégsereget magában foglaló ceremónia luxuskiadásnak számítana. Valószínűbb az, hogy az MSZP-t inkább rossz lelkiismerete vezérli, no meg vissza akarnak vágni a Fidesznek, és lehetőleg úgy, ahogy az őket korábban támadta. A söjtöri dőzsölés fényében ezért a kérdés számomra az, hogy ha az MSZP-nek sikerült volna

Szili Katalint

, az Országgyűlés korábbi, pártoktól abszolút független elnökét (Achtung! Ez itt irónia volt!) köztársasági elnökké megválasztania, a szocialisták rendeztek-e volna ünnepséget, és ha igen, mekkora költségvetéssel és hány vendéggel. Száraz pezsgővel szolgáltak volna, aminek bolti ára minimum 1300-1500 Ft, vagy megelégedtek volna 350 Ft-os félédessel? Achtung! Ez itt nem irónia volt! Mert a söjtöri dőzsölés után

Kovács László

fontosnak tartott közzé tenni egy puritán imázst sugárzó képet arról, hogy ő szívesen eszik virslit.

Virsli vagy rántott hús?

Orbán Viktort

éveken át mószerolták, mert

Debreczeni Józsefnek

arról beszélt, amikor róla szóló könyv készült, hogy gyerekkorában otthon rántott húst ettek rántott hússal. Kovács László már hiába erőlködött, neki már nem sikerült kivívnia a jobboldali közönség elismerését azért, mert húsevési szokásai miatt a balliberális sajtó kikezdte. Pedig nem tudhatjuk, hogy Kovács fotogén virslije 240 Ft-ról 175-re leakciózott baromfivirsli volt-e, 17%-os baromfihús tartalommal, vagy minőségi gyártmány, amit 1700 Ft/Kg áron vesztegetnek. Így aztán az sem csoda, hogy a jobboldali közönség szimpátiájáért folytatott kegyetlen versenyben

Medgyessy Péter

is felsült összeszedett beszédével és rétori képességeivel: őtet sem piszkálták a balliberális sajtóban azok után, hogy

Antall Józsefet

köznevetség tárgyává tették ókonzervatív beszédstílusa miatt. Nagyon úgy tűnik, hogy Schmitt Pálnak hasonló tortúrákat kell kiállnia a közeljövőben. Korábbi írásomban e fórumon magam is érzékeltettem, hogy elnöki antréja korántsem áll kritikán felül, és mivel ő, az „emberek elnöke”, szintén csak ember, valószínűleg fog még kritikákra érdemes lépéseket tenni. Ehhez képest azonban már egy karaktergyilkosság mechanizmusa indult be Schmittel szemben a balliberális sajtóban. A két véglet, találomra: az Élet és Irodalomban lágyan zsúrfiúnak titulálták, míg a Magyar Narancsban egy kemény balegyenest vittek be azzal, hogy a címlapon bohóc orral ábrázolták Schmitt Pált. Élek a gyanúperrel, hogy Schmittnek azért kell vezekelnie, mert Orbán Viktorról már nem tudnak mit kitalálni. Orbán volt már lelketlen apa, feleséget verő férj, magát megkoronázó királyjelölt, zsidó és cigány,

Gömbös, Mussolini, Sztálin

és

Hitler

. Ha ezek után a balliberális sajtóban

Biszku Bélához

, anticionista rabbikhoz vagy hondurasi zsebtolvajokhoz hasonlítják, azon már senki nem rötyögne. Ellenben itt az új préda, Schmitt Pál, egy két lábon járó fehér lap, akit csak tele kell írni. Schmitt balliberális lejáratásához adott az ellenkultusz,

Göncz Árpád

mítosza. Balliberális tájakon Göncz az alfa és az omega, noha Árpi Bácsi sem volt profi államfő. Bár a politikai ráció alapján Göncz Árpád jó pár lépését érteni vélem, elnökségéről egyáltalán nincs jó véleményem. Minden fenntartásom ellenére mégis ízléstelennek tartanám csörgősipkában ábrázolni őt, noha a vitriol publicisztikában megengedett használata bárkit könnyen csábíthat arra, hogy – például – a szabad demokrata elitnek való kiszolgáltatottsága okán arról írjon, hogy Göncz bolondot csinált magából, amikor Antall Józseffel és kormányával szemben kiszolgálta az SZDSZ-t. Azok után ugyanis, hogy

Pozsgay Imre

(MSZMP) köztársasági elnökségének megakadályozása végett a rendszerváltók 1989-ben kifejezetten „gyenge” elnöki méltóságot kreáltak, Göncz Árpád egy sor kérdésben úgy lépett fel az Antall–kormánnyal szemben, mintha „erős” elnök lenne. Az így kialakult alkotmányos konfliktusok során kódolva is voltak Göncz vereségei az Alkotmánybíróság döntéseiben. A tragikomikus az volt, amikor az Alkotmánybíróságnak arról is kellett döntenie, hogy a köztársasági elnök (Árpi Bácsi) időben meddig mérlegelhet a döntése előtt, amikor él a „mérlegelési” jogkörével, mert úgy tűnt, hogy a köztársasági elnök (Árpi Bácsi) úgy gondolta, hogy addig ül babérjain minden indoklás nélkül, amíg hosszú ősz szakálla nő. Közröhej tárgyává ezért nem vált Árpi Bácsi, mert nem tették azzá, pedig minden adott volt. 1945 előtt például tagja volt a Teleki Pál Társaságnak, 1992-ben pedig Turul szobrot avatott. Azt hiszem, ezek a tények fejezik ki inkább Göncz valódi énjét. Amennyiben utólag rekonstruálni lehet, Göncz tisztában volt azzal, hogy alkotmányosan nincs igaza az Antallal vívott alkotmányos konfliktusokban, és – megkockáztatom – szíve szerint nem „kormányellenes” döntéseket hozott volna. Amikor tehát azt mondanánk, hogy bolondot csinált magából, korrektebb úgy fogalmazni, hogy nem volt szuverén. De miért nem volt szuverén Göncz Árpád? (Miért hagyta, hogy bolondot csináljanak belőle?) A választ nem tudni, bár - amit nem szívesen említek meg - akkortájt a radikálisabb jobboldali sajtóban arról értekeztek gyakran, hogy a köztársasági elnök „patkány” néven állambiztonsági besúgó volt. Az, hogy Göncz besúgó volt, ezáltal pedig 1990-ről zsarolható lett volna, nem bizonyított, de nem is kizárt eleve. Ha az is volt vagy lett volna, az, hogy „patkány” néven tartották nyilván, több mint kétséges, mert a témával foglalkozó irodalomban és a nyilvánosságra került dokumentumokban nem találni hasonlóan drasztikus megoldásokat, ezért valószínű, hogy a „patkány” fedőnév inkább a Göncz elleni radikális jobboldali gyűlöletkampány kreálmánya volt. Sokkalta elgondolkodtatóbb az a balliberális Göncz-kultusz, amit már hivatala idején kialakítottak. A Göncz-kultusz részben érthetően ellensúlyozta a Göncz-ellenes jobboldali támadásokat, de „jótét” politikai szerepe inkább abban fogható meg, hogy fátylat borított a köztársasági elnök kényszerű pártpolitikai elkötelezettségére. Ha mardosta is a lelkiismeret, a róla körülötte és jelenlétében is zengett dicshimnuszok nagy mértékben kárpótolhatták. Schmitt Pál „zsúrfiú” és „bohóc” voltáról sok mindent elárul, hogy egy

Demszky Gábor

nevű tényleg zsúrfiú politikailag éppen most bukfencezik nagyokat azok után, hogy balliberális sajtóban éveken át volt a „város hercege”, akivel „világvárost építünk”. Khm, mit ne mondjak, Demszky nyilatkozatai, nyilvános megszólalásai sem a balliberális kultúrfölény bizonyítékai, de ezért neki sem verték balliberális csalánnal a bokáját. Schmitt Pál és az eddigi elnökök életútjáról az Index internetes portál is közölt párhuzamot, amit arra hegyeztek ki, hogy – a többekkel ellentétben - Schmitt lojális volt a Kádár-rendszerhez. Ez ma már egy lejárt szavatosságú megoldás, minthogy 2002-ben, amikor a Fidesz Schmittet indította főpolgármester-jelöltnek, a balliberális propaganda gerincét az adta, hogy a Schmitt Kádár-kori karrierjét szembeállították azzal, hogy Demszky Gábort üldözték a kommunisták. Érdekes azonban, hogy amikor

Horn Gyula, Medgyessy Péter

és

Gyurcsány Ferenc

miniszterelnökségéről volt szó, a balliberális sajtó és politikai elit egy-két kivételről eltekintve nem fintorgott, holott Schmitt és a szocialista kormányfők Kádár-kori ténykedése nem említhetők egy lapon. Végül nagyon nem szívesen, de szólnom kell az Index átlátszóan manipulatív eljárásáról.

Mádl Ferenc

, Sólyom László és Schmitt Pál esetében nyíltan írnak az államfők valamilyen mértékű német származásáról. Göncz Árpád kapcsán viszont csak annyit említenek, hogy az ő

édesanyja is erdélyi származású. Tehát mintha Göncztől Schmittig minden rendszerváltás utáni magyar miniszterelnöknek német felmenői lennének. Valójában Göncz Árpád

édesanyja zsidó származású, amit onnan lehet tudni, hogy Göncz Árpád erről már a rendszerváltás előtt nyilatkozott, és ezért az a rendszerváltás után is tudott volt. Az Index úgy járt el, hogy egy teljesen természetes tényt elhallgatott és másnak tüntetett fel, hogy Schmitt Pálon nagyobbat lehessen ütni. Sólyom László is csak azért üdvözülhet, mert nem lett a Fidesz jelöltje másodszor is, és ezért nem állították újfent szembe Göncz Árpád példájával, ezért nem derülhetett ki, hogy Sólyom mekkora „paraszt” volt

(copyright by Tibor Szanyi)

, amikor az ő alkotmánybírósága többször is Göncz Árpáddal szemben foglalt állást.