Voksolj, ha tudsz!

Ilyen a választások éjszakája, amikor nem megoldani akarják a problémát, hanem tovább bonyolítani, miközben egyszerűen nem tudnak mit kezdeni a személyes felelősséggel.

Azok is láthatták, mi a választás tétje, akik (s nem voltak kevesen) az országgyűlési választások első fordulójában a szavazókörök környékére sem mentek. Most ők is – akik, ilyen olyan okból nem vették a fáradságot, vagy nem voltak képesek az urnák elé járulni – megtapasztalhatták ezt, hiszen a csapból is (illetve az internetet kivéve onnan sem) „választási műsor” folyt (legalább is annak nevezett valami). Az este 7-től 11-ig meghosszabbított (rendkívüli) kampánycsend és annak oka valami olyasmire irányította rá a figyelmet, ami rámutatott, hogy amennyiben – szinte – minden így működik ebben az országban, miért nem lehet felmutatni eredményeket. Az eredménytelenségért pedig (e sorok kedd délelőtt keltek) senki nem hajlandó felelősséget viselni. Nos kérem, ilyen országban élünk! Akit tehát megviselnek ezen állapotok (s maradt még rá lehetősége), menjen el szavazni, legalább kiderül, sikerül-e addig orvosolni a felmerült problémákat. (Hangsúlyozom: orvosolni, hiszen a gyógyításhoz idő – és bizalom – szükségeltetik...) A döbbenetet követően, hogy ilyesmi egyáltalán megtörténhet egy huszonegyedik századi európai demokráciában, már csak arra voltam kíváncsi, hogyan jönnek ki ebből az érintettek, és akkor még fel sem merült bennem: mi lesz itt két hét múlva? Ültem a képernyő előtt, és nem hittem a szememnek. Komoly és nyomasztó

déja vu érzés

kerített hatalmába: kezdő újságíró koromban még tudósítottam szánalmas „tanácsülésekről”, de az Országos Választási Bizottság (jobb műsor híján) élőben adott szenvedése konkrétan az MSZMP Központi Bizottságának utolsó üléseire emlékeztetett. A király meztelen volt, csak e pőre tényt senki nem kívánta szemrevételezni, az ezzel járó felelősséget meg pláne nem kívánta senki vállalni. Nem is csodálkoztam tehát a másnapi közlemény szellemiségén: „Az események a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően zajlottak, az illetékes hivatalok a jogbiztonság és jogállamiság követelményeinek megfelelően jártak el, továbbá törvényben meghatározott jogsértések nem történtek.” Akkor mégis: hogyan jutottunk el idáig? Azért az sem volt semmi, hogy egy tag este háromnegyed hétkor a Híradóból tudta meg, hogy emberek vannak az utcán szavazásra várva, egy másik OVB-illetékesben felmerült, hogy szedjék össze a sorban álló emberek mobiltelefonjait, hogy ne kapjanak információt, hogyan áll a szavazás. De a csúcs az volt, amikor azt mondta az egyik okostojás úgy fél tíz körül, hogy változott a helyzet, már kevesebben állnak sorban. (Több mint két óra elteltével ez komoly tájékozottságról árulkodott volt!) Ha rajtuk múlott (módjukban állt) volna, talán még a kijárási tilalmat is elrendelik! De félre a tréfát, a helyzet nem vicces, és megoldásra vár. A végig nem gondolt (egyedül csak a megboldogult SZDSZ frakciója által nem támogatott), 2007-ben „konszenzussal” hozott törvény úgy rendelkezik, hogy lakóhelytől távol igazolással csak 1 helyen lehet szavazni kerületenként, azon belül a választókörön belül is csakis 1 helyiségben (még jó, hogy nem csak 1 fülkében). Ahol észbe kaptak (így Szegeden is), választási póttagokat mozgósítottak, több jegyzőkönyveztetőt iktattak be, volt, ahol plusz szavazófülkéket is rögtönöztek. A szegedi (címzetes) jegyző szerint ők szóltak Budapestre, hogy baj lesz, a központi választási irodánál viszont váltig állítják, nem kaptak (vész) jelzéseket. (Hát még az OVB!) Az információk tehát valahol félúton elveszhettek... No de akkor is: az átjelentkezők száma időben adott volt, csak kicsit gondolkodni, odafigyelni (ne adj Isten kreatívnak lenni) kellett volna: ha mondjuk 1 szavazó 1 percet vesz igénybe, az óránként 60 voksoló állampolgár tehát 13 óra elteltével ez mindösszesen 780 delikvens. Szegeden 1425-en jelentkeztek be... Kész csoda hogy itt este fél tízre sikerült befejezni a szavazást! A fővárosban hajnali fél kettőre szavazott le az utolsó egyetemista is, azaz volt, aki április 12-én voksolt! Kis odafigyeléssel az Országos Választási Iroda felkészülhetett volna a problémára. Az OVB meg ott hibázott, hogy elrendelte a kampánycsend meghosszabbítást, majd feloldotta azt, miközben a probléma még fennállt – hiszen még szavaztak. Tehát lehet adatokat közölni akkor is, ha még nem szavaztak le a polgárok? Ha este 7-ig lehet szavazni, akkor addig, tetszettek volna hajnali 4-kor sorba állni, hogy sorra kerüljenek!? Kíváncsian várom a megoldást huszonötödikére! Vagy az egész arra ment ki, hogy elvegyék az ember kedvét a szavazástól? Ezért tartjuk őket? Hát akkor vegyék a kalapjukat, és ne felfelé és lefelé mutogassanak! Mellesleg mondják végre ki, a „kampánycsend” intézménye rég elavult, felesleges. Nem véletlen, hogy időnként összeomlott a szegedma, de nyögött az index, a blog.hu és a kuruc.info is megcsuklott. A magyar web 2.0 viszont szárnyalt: "

Mi lesz előbb, 4-es metró vagy választási eredmény?

"

illetve a

"Előbb lesz ennek a csoportnak 10.000 tagja, mint választási eredmény!

, dobtak fricskát a facebook-userek, míg a blogok nagy ívben tettek az OVB „ajánlásaira”, és hozták az innen-onnan beszerzett eredményeket. „Az első nagy ugrás a hazai internet számára 2001. szeptember 11. volt, a második pedig a mostani este – sommázta a helyzetet

Weyer Balázs.

A sokat látott elemző, az alkotmányjogász Tölgyessy Péter pedig a választási testületekben kialakult vitát is klasszikus magyar jelenségnek tartja, amikor nem megoldani akarják a problémát, hanem tovább bonyolítani, miközben egyszerűen nem tudnak mit kezdeni a személyes felelősséggel. Na ebből lett, van és lesz elege a polgárnak!