Új parlament régi káderekkel?

Az MSZP listáin előkelő helyeken a mára megunt nevek találhatók, a kérdés tehát az, hogy csak ötven-hatvan, vagy netán száz mandátumhoz jutnak-e az új országgyűlésben a régi káderek, a Gyurcsányra, a Bajnaira, a hamvába holt költségvetéseikre, a megszorító intézkedéseikre kritikátlanul szavazó képviselők. Nem mindegy.

Remélem, nem kárhozom el, ha Nagypénteken a látszólag parkettre került MSZP lehetséges feltámadásáról és a majdnem megszűnt SZDSZ esetleges reinkarnációjáról értekezem, s biz’ Isten nem is tenném, ha erre reális esély nem mutatkozna. Égjek hát máglyán eretnekként el, mégis újfent meglovaglom vesszőparipáimat: e választás még egyáltalán nincs megnyerve, az MSZP nincs legyőzve, a százfejű hydra, az SZDSZ „lelke” pedig könnyen új testbe költözhet. Elsősorban azért tartom fontosnak a közelgő választás alapvető tétjét újfent leszögezni, mert az egyébként viszonylag unalmas kampány pár hete új fordulatot vett, s kezd a Fidesz és a Jobbik közti háborúvá szélesedni. Az teljesen érthető és respektálható, hogy a két nemzeti elkötelezettségű párt között késhegyig menő harc folyik azon félmilliónyi választó kegyeiért, akik még nem döntötték el, melyikükre húzzák be az egyik és melyikükre a másik ikszet – az viszont már egyáltalán nem természetes, hogy ez a küzdelem némely esetben nemtelen eszközökkel folyik, az pedig végképp megbocsájthatatlan, ha a „harc” közben elhalványul, s a távoli ködbe vész a közös ellenség képe. Márpedig az áprilisi országgyűlési választások igazi tétje nem más, mint az erős nemzeti többségű parlament és általa végre egy erős magyar kormány megteremtése, negatív megfogalmazásban: a Gyurcsány-Bajnai éra végleges lezárása, oly módon, hogy a nemzeti pártok az MSZP-re és az SZDSZ minden megnyilvánulási formájára megsemmisítő vereséget mérnek. Kétségtelen, hogy önmagában a Fidesz és a Jobbik közti pozícióharcnak sem közömbös a kimenetele: a mérsékelt jobboldal egymaga is képes lesz-e a mandátumok kétharmadát megszerezni, vagy „marad” az abszolút többség. Nagy hiba volna azonban e taktikai harcot fölérendelni a stratégiai céloknak. Ugyanis a Fidesz-KDNP átütő győzelmét sokkal inkább az MSZP és az LMP, semmint a Jobbik veszélyezteti. Márpedig ha a Fidesz és a Jobbik egymással van elfoglalva – illetve, még pontosabban: ha a média egyfolytában ezt sugallja -, az MSZP a kisebb ellenszélben sokkal eredményesebben mozgósíthatja egykori szimpatizánsait. A párt listáin előkelő helyeken a mára megunt nevek találhatók, a kérdés tehát az, hogy csak ötven-hatvan, vagy netán száz mandátumhoz jutnak-e az új országgyűlésben a régi káderek, a Gyurcsányra, a Bajnaira, a hamvába holt költségvetéseikre, a megszorító intézkedéseikre kritikátlanul szavazó képviselők. Nem mindegy. Iránymutatásul két, a hazai médiában sajnálatosan elsikkadt adatot ajánlok a köz tudatába: a 460 fős lengyel Szejmbe az „ottani MSZP-nek” a 2005-ös választáson 55, a 2007-esen mindössze 53 képviselőt sikerült delegálnia… S láss csodát, az európai trenddel ellentétben növekedőben van a lengyel gazdaság. Essen szó mindenképp az SZDSZ ki tudja hol bolyongó „lelkéről” is, melynek kiűzetése a majdan formálódó új rendből eminens érdek. E kártékony globalista lélek háromféleképpen foglalhat el új testet a magyar törvényhozásban. Gyurcsány és a gyurcsányisták képében biztos mandátumokkal fog rendelkezni, a fentiekben reményeimnek adtam hangot, hogy minél kevesebbel. A Bokros- és a bokrosista veszélyt a nagy cédula- és listabotrányok után elenyészőnek tartom – a rájuk adott voksok veszendőbe mennek, ráadásul Mesterházyék töredékszavazatait apasztják. Támadt azonban egy harmadik lehetőség, melyre SZDSZ-reinkarnáció szempontból még nem fordult elegendő figyelem, ez a Lehet Más a Politika. Jellemző módon nem a konzervatív sajtó, hanem az ATV egyik házi elemzője minősítette az LMP-t görögdinnye-pártnak (kívül zöld, belül vörös), bár talán közelebb járt volna az igazsághoz, ha agrogenetikusok segítségét hívta volna a kék belsejű dinnyék mibenlétének kiderítéséhez. Az is sokat elárul a jobboldali sajtó LMP-vel kapcsolatos veszélyérzetének teljes hiányáról, hogy nem ők, hanem a HVG és az imént említett tévécsatorna röpítette világgá a persze meg nem erősített hírt: az LMP csöndes listaállítását, cédulagyűjtését Kóka János és volt SZDSZ-es csapata segítette. Alapigazság, hogy a választás kimenetele április 11-én, az urnák melletti aznapi hangulatban dől el, mégis: egy koncentrált, tíznapos kampány a még arctalan, színtelen-szagtalan LMP számára akár váratlan eredményt is hozhat. A Jobbik szempontjából az LMP dupla veszély: ha átugorja az öt százalékot, partner lehet a Fidesz számára, ha úgy alakul, akár a kétharmados törvények megalkotásában is, ezáltal a Jobbik súlya leértékelődhet. Ám ellenkező esetben is számos szavazót vihet el a Jobbiktól éppen abból a rétegből, ahol az a legnépszerűbb: az első szavazók, illetve a 30 éven aluliak körében. A Fidesz az LMP-hez elsődlegesen sajnos matematikai szempontból közelít: az új kispárt három-négy százalékkal akár negyedmillió szavazatot is megszerezhet a Fidesz fő riválisaitól úgy, hogy közben e voksok elvesznek. És ha mégis átugranák a lécet, mit árthat nekünk kilenc-tíz, vagy akár tizenhárom LMP-s képviselő? – gondolhatják. Hát, ha ők az SZDSZ végre végletesen legyengülni látszó szellemét röpítik vissza a parlamentbe, bizony nagyon sokat! Minden többszereplős küzdelemnek egynél több nyertese is lehet, győztese azonban csak egy. Így választási győzelmet is csupán egyetlen párt arathat, mégpedig annál nagyobbat, minél meggyőzőbb vereséget szenvednek ellenfelei: a politikai mezőben az MSZP, ideológiai síkon pedig a reinkarnálódni készülő százfejű hydra - Tüphón és Ekhidna gyermeke -, a magyarországi SZDSZ.

Sandi István