Az elutasított Kanossza


Persze lehet erre azt mondani, hogy na bumm, emberek vagyunk, de egy szóvivő mégiscsak a párt megjelenülése, a képviselőjelölt meg őket képviseli, minden megnyilvánulásával a múltban és a jövőben is.
Bár jómagam a közvetlen a választások előtt publikált közvélemény-kutatásoknak már nem sok hitelt adok (2002-ben a "Szonda" mintegy tíz százalékkal reprezentálta felül a Fideszt, elégedettségükben be is aludtak a választói), de a közvélemény-méricskélők azt jelzik, a legnagyobb ellenzéki pártnak javulnak a "kétharmadra törő esélyei". Ha ehhez hozzávesszük, hogy az MSZP és a Jobbik második körös esélyei (mármint annak lehetősége, hogy egymásnak való visszalépésekkel növeljék egyéni mandátumaik számát) csak a groteszk szintjén kalkulálhatóak, bizony nagy felelőtlenségre vallanak azok a "gikszerek", melyeket a magát szándékoltan Jobbiknak tituláló párt ejtett... Mert bizony tényleg kellemetlen dolgok jelennek meg a feltörekvő radikális párttal kapcsolatban. A vidám szép mosolyú gárdistalány esetét most nem számítom ide - a pornózást a gárda belügyének tekinti -, a Jobbiknak meg semmi köze a gárdához ugyebár, mégis mindenki "asszociatíve" köti őket, így a gárda belügyéből jut a Jobbiknak is. Az ügy amúgy nem volt ügy, illetve eddig nem kapta fel a média, tavaly már megírta a sztorit (na ki?) a
. "Az ügyet a továbbiakban az Új Magyar Gárda belügyeként kezeljük, arról a nagy nyilvánosság felé nyilatkozni nem kívánunk. Szebb jövőt!" - szól a téma utolsó akkordja, a gárda hivatalos közleménye. De ha csak ez lenne, ám volt itt fölösleges
, Király Andrásról, a Jobbik (azóta lemondott) szóvivőjéről, továbbá kiderült, ami megint csak nem vet jó fényt a konzervatív jobboldal alakulatra. De nem volt elég ennyi, kellett még egy botrányosnak mondható kép Szávay István képviselőjelölt úrról, aki - hogy is mondjam - a férfiasságot hosszabbító készülékkel pózol: még jó, hogy baromfivirsli van a képen - illetve az eszközben -, így nincs mit kitakarni, keringhet hát a felvétel a weben, mehet főműsoridőben is híradóban! Persze, lehet erre azt mondani, hogy na bumm, emberek vagyunk - ráadásul
-, de egy szóvivő mégiscsak a párt megjelenülése, a képviselőjelölt meg őket képviseli, minden megnyilvánulásával a múltban és a jövőben is. Az eddig felhozottak - ízlés dolga - akár egy vállrándítással is elintézhetőek, gondolhatjuk: nem sokat ártanak a Jobbiknak, csak kellemetlenségek, bár jót semmikép nem tesznek neki, az legalább biztos. De a párt egyik frontemberének, emblematikus figurájának, mi több: államfőjelöltjének mentelmi ügye semmikép nem tesz jót a Jobbik megítélésének. Múlt héten történt valami, amiről homlokegyenest ellenkező álláspontok láttak napvilágot, sőt a lebilincselő történet odáig jutott, hogy az újabban visszahúzódónak mondható ötödik kerületi polgármester, Rogán Antal is megszólalt. "Nem szólaltam volna meg Morvai Krisztina kerékbilincselési ügyében, ha mai közleményével nem rágalmazza meg a Belváros utcáin egyszerűen csak a munkájukat teljesítő közterület-felügyelőket" -
Majd azonnal rámutat a lényegre: "Ha rögtön, szó nélkül kifizette volna a 7000 forintos büntetést, nem is tudnánk erről a kerékbilincselési esetről. Ha nem hivatkozik a mentelmi jogára, és nem mutatkozik be európai parlamenti képviselőként, a közterület-felügyelők még az iratait sem kérték volna el." S akárhogyan is történt, van ebben valami. Morvai erről azt mondja, provokálták, sőt a közterület felügyelet magasabb rangú vezetője adta a szájába - ajánlotta kibúvóul - a mentelmi jogra hivatkozást. Akárhogyan is volt, történt, ami történt, én életszerűnek tartom, hogy a képviselő asszony - emberi dolgok ezek - megpróbálta megúszni a büntetést... Mindezek után viszont nem kellett volna "üldözési" ügyet kreálni a dologból. Biztos vagyok benne, hogy - ettől függetlenül - a Jobbik biztos szavazói Krisztina verzióját tartják valósnak. Mégis, az a párt, amely azt állítja, hogy "ha hatalomra kerülne" (ami még azért odébb van), eltörölné a képviselők mentelmi jogát, hogy ne lehessen mögé bújni, így azért számomra valamicskét vesztett a hitelességéből... "A Jobbik jelentős tényezőként kerül a parlamentbe. Éppen ezért a Jobbik előretörése megállíthatatlan, ezt a folyamatot a szokásos gyáva hazudozásaikkal nem fogják tudni megállítani, a magyar embereket nem tudják már becsapni, megvezetni" - jelenti ki Morvai Krisztina, és minden médiát, mely az üggyel kapcsolatban valótlanságot terjeszt, perrel fenyeget meg. A képviselő ugyanakkor azt is elismerte, hogy az EP-s igazolványával igazolta magát, de mint mondta, azért, mert Brüsszelben előzőleg minden igazolványával együtt ellopták a táskáját.
később kiderült, hogy a jogosítványát mégsem lopták el... Kár volt ezért a malőrért! Ha meg megesett, nem kellett volna elutasítani a
Mindig is volt egy olyan érzésem, hogy a Jobbik "kicsit kapkodva" lett összedobva. Mint mondják, a jó munkához idő kell. Egy nemsokára kiderül: az idő kinek dolgozik, a húsz éve a parlamentben lévő pártok egyikének vagy az új (már nem is annyira tiszta?) hangoknak. Lehet szurkolni, de végül is ránk van bízva, kiben bízunk!