A tisztesség napja

Ha a kormányváltó hangulat intenzitása hullámzott is, a kormányváltó akarat megmaradt, miként a rendszerváltás rendszere iránti szkepszis is, de hát mitől változott volna?

Kétszer is megdörzsöltem a szemeimet, de előszörre is jól láttam: az volt kiírva mindenhova az MSZP tegnapi kampányzáró gyűlésén, hogy „A tisztesség napja”. Nem vitás, a választás első fordulójának időpontjára céloztak, ami így, a Zuschlag-per ítélethirdetése után néhány nappal, ha jó szándékot feltételezek, némi öniróniára, ha rosszat, akkor nem kevés cinizmusra vall. Ha már Zuschlag-ügy: a „kétszáz között egy tanú”, Ujhelyi István is mondott a kampány utolsó előtti napján egy cifrát, nevezetesen azt, hogy

a vetélytársak részéről ennyire durva kampánnyal még nem találkozott.

Az MSZP alelnöke, aki nyilván ugyanolyan értetlenül áll azon tény előtt, hogy miért éppen Szegedről utalták ama ominózus 180 millió forintot Zuschlag ügyvédjének számlájára, mint én, ebben azt hiszem, téved: nem hogy minden idők legdurvább kampányával nem találkoztunk, de kis túlzással magával a jelző nélküli kampánnyal is alig. Vagyok bátor ugyanis összességében unalmasnak, sőt szinte eredménytelennek minősíteni az eddigi választási kampányt. Utóbbi állításomat arra alapozom, hogy a kampány hivatalos kezdetén, januárban a közvélemény-kutatók mindegyike közel azonos eredményt prognosztizált, mint azt az elmúlt napokban tette. Sőt, lássunk csudát, a Szonda Ipsos januári felmérése és legfrissebb, szerdán publikált eredménye pontosan ugyanazon adatokat tartalmazza! Azaz, méréseik szerint a biztos pártválasztók körében négy meghatározó párt támogatottsága három hónap alatt mit sem változott: a Fidesz-KDNP 62, az MSZP 20, a Jobbik 13, az MDF pedig 1 százalékon állt és áll. A különbség csak annyi, hogy januárban igen optimista módon, vagy csak megszokásból még az SZDSZ-t is mérték – mindegyik intézet stabil nulla százalékon -, az LMP-t pedig még nem, most ez fordítva van, az LMP-t mérik – 2 és 7 százalék közé -, és az SZDSZ-t nem. Azaz a két párt helyet cserélt, már ami a közvélemény-kutatók listáit illeti, de büntetőjogi felelősségem tudatában ünnepélyesen kijelentem, hogy ezzel semmire sem céloztam, csak nyugtáztam a tényt. Ha az idei kampány kétségkívül lanyha voltának okait kutatjuk, azt mondhatjuk, hogy túl korán kezdődött. Egyesek szerint már 2006 szeptemberében, az őszödi beszéd kipattanásával, mások szerint tavaly júniusban, az EP-választások eredményének kihirdetésekor. Valójában az utóbbi vélekedés áll közel az igazsághoz, az indulatokban bővelkedő nyarat aztán politikailag is hűvösebb ősz követte, miután biztossá vált, hogy egyik párt sem megy el a végsőkig, és nem kényszeríti ki az előrehozott választásokat. Ha a kormányváltó hangulat intenzitása hullámzott is, a kormányváltó akarat megmaradt, miként a rendszerváltás rendszere iránti szkepszis is, de hát mitől változott volna? A Bajnai-kabinet „teljesítményét” volt már szerencsém értékelni e hasábokon. A lanyha kampány másik oka, hogy a győztest már az elején kihirdették, inkább okkal, mint ok nélkül. Ennek alapját ugyanis nem kutatási adatok, hanem maga az EP-választáson elért 56 százalékos eredmény képezte. A Fidesznek tehát csak arra kellett ügyelnie, hogy az induláskor meglévő hatalmas előnyét lehetőleg megőrizze, akár egy unalmas kampány árán is, s ez minden jel szerint sikerült neki. Valószínű, hogy az utolsó aknát, az úgynevezett Kubatov-ügyet is eredményesen hárította, bár annak a két forduló között biztosan lesznek még utórezgései. Közhelynek számít, de az MSZP kampányát a nyomozó hatóságok és a bíróságok írták. Fölsorolni is kilátástalan feladat volna a párthoz közvetlenül (Hunvald, Zuschlag, HM) és közvetve (BKV, MÁV) köthető korrupciós, vesztegetési és egyéb ügyeket, bátran állíthatjuk, hogy az MSZP sorsa gyakorlatilag megpecsételődött, amikor a közlekedési vállalat személyzeti főnöke, Szalainé Szilágyi Eleonóra személyében maga Tocsik Márta látszott reinkarnálódni. Némi színt a tétova, és már-már csak muszájból kampányoló Mesterházy-erőlködésbe Gyurcsány újbóli színre lépése hozott, nem véletlen, hogy évértékelő beszédét a HírTV is egyenes adásban közvetítette. A „korszakalkotó korszaknévadó” szerepe persze inkább a választások után lesz érdekes. Nem mondható el mindez az úgynevezett MDF-ről, amely inkább az egy, mint az öt százalékért szállhat végül ringbe. Offenzívnak indult kampányuk permanens védekezésbe fulladt, ami nem csoda: „korábbi életükben” a magyar közéletben igen sok ellenséget sikerült szerezniük. A Jobbik – mivel a „hagyományos” sajtóban és médiában többnyire ellenségesen viseltetnek iránta, és azok nagy részében maga is ellenséget lát -, az egyszer már bevált módszert alkalmazta: az interneten való mozgósítást és a személyes „kitelepülést”. Összességében most is sikeresen tették ezt, bár húzó embereik a végére láthatóan elfáradtak. A kampány utolsó heteiben kibontakozó Fidesz-Jobbik harc, s főleg annak egyáltalán nem konzervatív úriemberek közti nemes párbajra emlékeztető módja és hangneme sokak számára, főleg a nemzeti oldalon váratlan fejleménynek és csalódásnak számít, hiszen mindkét párt deklarált fő célja az emberek szemében az, hogy a Gyurcsány-korszaknak egyszer s mindenkorra véget vessenek. A cél azonban megmagyarázza az eszközt (mert itt a „szentesít” szót ide nem illőnek érzem), hiszen a Fidesz és a Jobbik közt ingadozó több százezres, egyes becslések szerint félmilliós szavazói bázis megszerzése a tét. Márpedig mind a Fidesz kétharmados eredménye, mind a Jobbik második helye ezeken a voksokon múlhat. Mi van azonban akkor, ha - éppen a két nemzeti párt közti harc hangneme miatt - ezen ingadozókat mindketten elveszítik? Unalmas kampány után előre borítékolható végeredmény? Jelenleg minden jel erre vall. Ha e vasárnap valóban „a tisztesség napja” lesz, egy hónap múlva tisztességes kormány alakul. Ami csak az első, de kihagyhatatlan lépés egy tisztességes ország megteremtéséhez.