„A mostani kampányt az élet írja”

Az MSZP három fronton próbálja feltartóztatni a Fidesz-hengert. Egyrészt, ahogy azt a Csongrád megyei szórólapokból is láthatjuk, helyi szinten lényegében önkormányzati választás kampányt folytatnak ott, ahol szocialista országgyűlési képviselők vannak.

A várakozások és félelmek ellenére a választási kampány eddig különösebb meglepetéssel nem szolgált. Kósa Lajosnak igaza van: a mostani kampányt az élet írja. Az MSZP három fronton próbálja feltartóztatni a Fidesz-hengert. Egyrészt, ahogy azt a Csongrád megyei szórólapokból is láthatjuk, helyi szinten lényegében önkormányzati választás kampányt folytatnak ott, ahol szocialista országgyűlési képviselők vannak. A propaganda az „Épül s szépül az ország” elvére épül: az olyan nagyberuházásoktól kezdve, mint autópálya-építés, a legkisebb játszótér-felújításig lehetőleg mindent bemutatnak, hogy bizonyítsák, mekkora (Buzás Péterék szerint például „emberöltőnyi”) lépések történtek az elmúlt nyolc évben, ami cáfolni hivatott a Fidesznek tulajdonított valótlan állításokat. Az MSZP ezért is kezdeményez politikai vitanapot az Országgyűlésben Magyarország valós helyzetéről. Az önkormányzati választás kampánylogikájának az az értelme, hogy eltereljék a figyelmet az ország morális-politikai válságáról, és a szocialista képviselőjelöltek politikai felelősségéről. Például arról, hogy Botka László, Buzás Péter és mások ott voltak-e Balatonőszödön, és aztán, a választás után, megszavazták azon törvények visszavonását, amiket megszavaztak a választás előtt 2006-ban, no meg a közpolitikai megszorító intézkedésekről. Az MSZP kampányának másik frontján Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt áll az élen, akinek fő törekvése, hogy piócaként ragadjon Orbán Viktorra, módszeres negatív kommunikációval „gyilkolja” annak karakterét, és tévévitára provokálja. A harmadik szocialista fronton ennek megfelelően folytatnak destruktív kommunikációt, melynek lényege, hogy szavak és mondatok kiforgatásával a tényekkel tökéletesen ellentétes képeket fessenek a valóságról. Így „kiderült”, hogy a Fidesz akar vagyonadót, az MSZP meg nem, és az MSZP az Alkotmánybírósággal együtt „tett keresztbe” a Fidesz vagyonadós törekvéseinek… A destruktív kommunikáció sajátos válfaja annak sulykolása, hogy a Fidesznek nincs választási programja, aminek van némi alapja, de csak azzal együtt igaz, hogy az MSZP-nek meg annyi sincs, viszont Mesterházy úgy bombázza Orbánt, mintha az MSZP-nek többszáz oldalas kidolgozott programja lenne. A Fideszt ért kritikák részben igazak, mert a Fidesz nem rukkolt elő olyan választási programmal, amilyenekkel előrukkolt volt korábbi választásokon. Ez részben érthető, amennyiben a szocialista kommunikáció Gyurcsány óta primitivizálódott: mondja meg Orbán Viktor, hogy ”kiktől venne el”, mert azt az MSZP nem engedi, mert az MSZP csak „ad”, a Fidesz meg csak „elvesz”. Az ilyen jellegű „viták” elkerülése értelmes taktika a választás előtt, de az ellenkezőjére sülhet el a választás után, mert túl nagyok lesznek a várakozások a Fidesszel szemben, ezért a csalódás is nagyobb lehet olyan csoportok körében, akiknek érdekeit a Fidesz kormányzati intézkedései sértenék. A Fidesz „közpolitikai hallgatásának” tudhatók be a rossz megnyilatkozások, mert még a legártatlanabb megjegyzések (pl. Mádi Lászlóé) kiforgatásának is azért lehet talaja, mert a közvélemény a korábban megszokottaknál kevesebbet tudhat a Fidesz közpolitikai terveiről. Így aztán a Fidesz kommunikációjába nem csak rossz és félreérthető megnyilatkozások csúszhatnak be, hanem olyan kontraproduktív ötletelések is, mint Kósa Lajosé: a „decentralizálás” jegyében az Alkotmánybíróság vagy az agrárminisztérium költözzön vidékre… Megjegyzem: az Alkotmánybíróság székhelye most is Esztergom. De nem véletlen, hogy gyakorlatilag a fővárosban székel, és az agrárminisztérium Debrecenbe költöztetése is okozna pár porszemnyi zavart az Orbán-kormány olajozott működésében. A mostani kampányt azonban inkább az élet írja: a kormánypártok (MSZP, SZDSZ) annyira leamortizálták magukat kormányzóképesség, bizalom, szavahihetőség és hitelesség terén, hogy a Fidesznek lényegében elégséges abban az értelemben ölbe tett kézzel nézni a kormánypártok saját levükben való fövését, hogy a legnagyobb ellenzéki párt nincs rákényszerülve arra, hogy közpolitikai csatatereken keresse az összecsapás lehetőségét a kormánypártokkal. A szokványos választási csaták közül a miniszterelnök-jelöltek tévévitája nagy valószínűséggel elmarad, vagy legfeljebb az utolsó estén megrendezett és többszereplős vitára korlátozódik, mint amilyent láttunk 2006-ban Gyurcsány, Kuncze, Orbán és Dávid között. A baloldal már megint a Medgyessy Péter bukásától ismert paranormális helyzetbe lavírozta magát azzal, hogy keresik és deklarálják, hogy ki legyen Orbán Viktor „kihívója”. Szerepe szerint egy „kihívónak” ellenzékinek kell lennie, aki „kihívja” a kormánypárt miniszterelnökét vagy miniszterelnök-jelöltjét. Anno Gyurcsány rendeltetése is az volt azonban, hogy miniszterelnökként Orbán Viktor „kihívója” legyen, és most ezt a faramuci szerepet játssza Mesterházy Attila és Bokros Lajos is, akik ezért persze tévévitázni is akarnak Orbánnal. Az elvileg ellenzéki Bokros ugyan „kihívta” tévévitára az ellenzéki Orbán Viktort, valamint a szintén ellenzéki, ám parlamenten kívüli Vona Gábort, de nem hívta ki a kormánypárti Mesterházyt, aki viszont csak Orbánnal vitatkozna, Bokrossal meg nem… A Jobbik adekvát választ adott egy más természetű politikai kihívásra, és terjedelmes és szakpolitikailag is kidolgozott programmal állt elő. Másrészt viszont intellektuális hanyatlás jeleit is látni vélem a párt kampányában. Igaz ugyan, hogy a médiaguruk intelme szerint kampánykommunikációkat mindenkinek célszerű a tízévesek által is megérthető szintre egyszerűsíteni, de szerintem a Nemzeti Számonkérő Központ és a húsz évet a politikusbűnözőknek stb. programja ennél is lejjebb van, ami visszaüthet. Kétlem azt is, hogy az okkal dühös emberek érthetően proteszt (tiltakozó) szavazatainak begyűjtését, amivel nincs gondom, ésszerű-e társítani ősmagyar meg Izrael-ellenes és palesztin-barát propagandával. Ezt a jobboldali radikálisok tipikus betegségének tartom: az, akit mélyszegénysége, kilátástalan helyzete vagy lecsúszása a radikálisok felé terel, beidegelődhet attól, hogy őt a Gázai övezettel meg rovásírással traktálják. Egyszerűen azért, mert ezek a témák nem általánosan bevett témái a sanyarú sorúaknak, akik ráadásul ideológiailag sem feltétlenül fogékonyak azokra. Az MDF és az SZDSZ kampányát a saját életük írja. A két párt választási összefogásában Budapesten tényleg volt fantázia. Mindaddig, amíg a BKV-botrány el nem érte Demszkyt és pártját. És az SZDSZ most magával ránthatja az MDF-et, melynek élén Dávid Ibolyának újfent és újfent meg kell birkóznia MDF-esek kilépésével és alapszervezetek feloszlásával. Korábban nem zártam ki, hogy Bokros miatt, ám megfelelő feltételek közepette, az MDF akár 10-15 százalékot is besöpörhet az SZDSZ és az MSZP rovására, de ez a hajó elmenni látszik. Csak és kizárólag Bokros miatt az MDF még képes lehet begyűjthetni ötszázaléknyi szavazatot azon nem jobboldaliaktól, aki Bokrosban ésszerű és határozott közpolitikai fordulat kivitelezőjét képesek látni, de ebben már Bokros és az MDF versenyképes kihívója lehet a Lehet Más a Politika.