Sztrájkmentes övezet

Addigra, ráadásul megtanuljuk: a piaci szektoron kívüli sztrájkok kárát, vagy ha jobban tetszik: árát mi, az államot eltartó munkavállalók és munkáltatók fizetjük meg!

Bár az embernek néha olyan érzése támad, hogy nem az országnak van fővárosa, hanem fordítva: a fővárosnak van egy országa, amely erején felül tartja fenn a fővárosi létet, vidékiként ezen áldásokra soha nem vágytam. Sőt, ha lehet mondani, egyenesen fővárosundorom van. Ha lehet, kerülöm Budapest környékét is... Így elvben hidegen hagyna, mi történik ott, mennyiben bénult meg a város a napok óta tartó tömegközlekedési sztrájk okán, ki hogyan jut el a munkába, iskolába, piacra vagy orvoshoz. Nálunk Szegeden nincs ilyen sztrájk, a helyi közlekedési társaság dolgozói – a jelek szerint – kollektíve meg vannak becsülve, lám, még új villamosvonal is épül! Egyedül csak a menetrendszerűen előálló vasutassztrájkok okoznak némi izgalmat évente egy-két alkalommal. Ilyenkor – valamint a postások munkabeszüntetésekor – városom is bekerül a híradásokba. Szeged egyébként sztrájkmentes övezetnek tekinthető, ami nem is csoda, hiszen a termelőüzemek jóformán mind megszűntek. A közszférában dolgozók meg örülnek, hogy nem a munkaügyi központban hosszú sorokban állók számát gyarapítják. Van munkanélküli (akarom mondani: "tartós álláskereső") bőven, minden most betöltött állásra több jelentkező is akad, így hát nem csoda, hogy a Magyar Állami Vasutak és a Magyar Posta egyes szakszervezetein kívül nem igen hallani szegedi szakszervezetekről, vagy uram bocsá' "szakszervezeti életről"! A versenyszférában meg jobb, ha a munkavállaló nem okoskodik, mert hamar az utcán találhatja magát. Csupán május elsejéken látni itt-ott szebb napokat megélt, kitűzős, sörös bajszú, pörköltfőző szakszervezeti aktivistákat... Nem is foglalkoznék hát a szakszervezetekkel, ha nem dőlne a médiából a hír, hogy épp mi van Pesten és Budán, és ezért nem leptek volna meg – a magát baloldalinak való – kormánypárt képviselőinek kijelentései, melyek mondhatni nem pártolják a dolgozói érdekérvényesítés jelen formáit. Igaz, a minden lében kanál Gaskó szolidaritása már már nálam is kiverte a biztosítékot. Ennyi pénzért én is lennék szakszervezeti vezető... De hová tűnt a MASZOSZ? Mert ott is – hadd írjam le, olyan szép és hangzatos a nevük: Magyar Szakszervezetek Országos Tanácsa – vannak ám szép számmal jól fizetett szakszervezeti káderek. Csak ezekről azon kívül, hogy ez évben nem támogatják (nyíltan) a Magyar Szocialista Pártot a kampány során, alig hallani. Megmondom őszintén, mindezeddig fixa ideám volt, hogy amennyiben az országgyűlési választásokon győz a Fidesz, őszre – még a helyhatósági választások előtt – a magyar szocialisták a MASZOSZ trójai falovából kitámadva meglépik azt, amit Orbánék nem: az általános sztrájkot! A szabad demokraták "taxisblokád-szervezői" meg addigra megeszik (illetve megveszik) az MDF-et, majd annak színeiben (és régi profiljuk szerint) "tanácsadnak, szakértenek". Tudom, leírni is gyalázatos ilyeneket, de mint látjuk, ezektől a hatalomért (és bosszúból) minden kitelik, gondoltam. Mert egy csapásra nem lesz jobb, nem lesz mindenütt olyan rend, mely mindenünnen eltünteti nyolc évi dorbézolás minden nyomát, ráadásul az emberekben kissé túlzó is a várakozás: a jó munkához bizony idő is kell. És e türelmetlenséget, a könnyen felkorbácsolható intoleranciát könnyű lesz kihasználnia Fletónak, aki csak erre vár! Ezzel szemben, azt látom – érintettségük okán – a szocialisták a Fideszt keresve a sztrájk mögött minden médiabefolyásukat bevetik a sztrájkolók (BKV, Magyar Posta, Ferihegy) ellehetetlenítésére, többek között a sztrájktörvény újragondolást, kvázi szigorítását pedzegetve. Kapva az alkalmon – saját érdekéből – ennek ment elébe a Vállalkozók Országos szövetsége, amikor a

törvénymódosítást kezdeményezi

, "annak érdekében, hogy az ország lakossága és vállalkozói biztosan hozzájuthassanak az általuk megfizetett alapvető közszolgáltatásokhoz". Kisvártatva megszólalt

Fónagy János

fideszes korábbi közlekedési miniszter, hogy "az államnak törvényt kell alkotnia arról, hogy mit tekint közszolgáltatásnak" (mert akkor tudni lehetne, mi számít elégséges szolgáltatásnak, ez pedig jelentősen tompítaná a sztrájkok élét)! Száz szónak is egy a vége, csalódtam a szocialistákban: feladták a labdát, amit a piacpártiak és a Fidesz lecsaptak. Mire (ha egyszer) a jobboldal hatalomra kerül, már nem kell a bukását előidézőnek szánt – a törvény eszközeivel kezelhetetlen – esetleg kontrahálhatatlan folyamatokat generáló országos általános sztrájk rémével szembenéznie! Addigra ráadásul megtanuljuk: a piaci szektoron kívüli sztrájkok kárát, vagy ha jobban tetszik: árát mi az államot eltartó munkavállalók és munkáltatók fizetjük meg! Ugyanakkor jobban oda kell figyelni a sztrájkok okaira. Éppen ezért a sztrájkok vezetőit (a Magyar Posta berkein belülinél) nagyobb védelemben kell részesíteni, ugyanis egy 51 országban végzett felmérés szerint "a magyarok legnagyobb gondja a munkahelyek biztonsága". Minden más ez után következik!