Akit a mozdony füstje megcsapott

Itt élnek körülöttünk, közöttünk, és ha a fene fenét eszik is, nem adják fel álmaikat. Hogy beteg elmék lennének, netán szélhámosok? Ki merne ilyet feltételezni egy politikusról, képviselőjelöltről? Pedig van közöttük egynéhány, akire mindez ráillik.

A hírportálunk "blog részlegében"

Barbara

egy a múlt héten napvilágra került esettel foglalkozik, mikor is mozdonyvezetőnek látszó személyről derült ki, hogy ő bizony csak egyszerű pszichiátriai eset, vagy szélhámos, netán - ami, ha lehet, még veszélyesebb - a kettő kombinációja. A híradásokból a mai napig nem világos: vezetett-e mozdonyt (ha igen, hol, milyen viszonylatban), a vizsgálat a rendőrség bevonásával tart... Nem tudván konkrétan, kiről is van szó (nem nevesítették az illetőt), elöljárójában megjegyzem, hogyha arról van szó, akire én gyanakszom, az ürge nekem "megszállottsága miatt" szimpatikus volt. Évekkel ezelőtt egy magát vasutasnak kiadó szélhámost mutattak be valamelyik bűnügyi műsorban. Egyenruhát szerzett, beépült a közösségbe - valamilyen vidékről a fővárosba érkezett középvezetőnek adta ki magát -, talán jogtanácsosként tevékenykedett. E minőségében kért apró kollegiális szívességeket - nem keveset -, kölcsönöket, fizetésért soha nem állt sorba. Betegesen ragaszkodott a csinos vasúti egyenruhához, jó légkörben "dolgozhatott", megszerették, és egyre nehezebb ügyekbe keveredett. Úgy bukott meg, hogy - nem első tárgyalásán - amikor ügyvédként képviselte a perben a Magyar Állami Vasutakat, egy bíró elkérte a személyi okmányait... Saját büntetőtárgyalásán is maga védte magát, hiába, aki egyszer kitanulja a szakmát - még ha autodidakta módon is - sok mindenre képes lehet: akkor azt nyilatkozta, ha kijön a börtönből - ahol nevelőtisztje nagyon jó véleménnyel volt a fiatalemberről - ismét a vasútnál folytatja, mert neki ez a sorsa! Hogy közben szabadult-e, milyen szakkönyveket forgatott a vasút iránti csillapíthatatlan vágyából? Nem is ez az igazán fontos, hanem annak megállapítása, hogy vannak ilyen emberek (karakterek), itt élnek körülöttünk, közöttünk, és ha a fene fenét eszik is, nem adják fel álmaikat. Hogy beteg elmék lennének, netán szélhámosok? Ki merne ilyet feltételezni egy politikusról, képviselőjelöltről? Pedig van közöttük egynéhány, akire mindez ráillik. És ezért mondtam az elején, hogy az említett ürge nekem bejött, amiért ugyanez egy politikusnál nem begyere! A demokrácia lehetővé teszi, hogy bármilyen jöttment felkapaszkodjék a másoknak tiltott gyümölcsöket termő fára. Ugyan hányan jöttek más területről, hányan készültek politikusnak? Csak hát az a csinos ruha, a tekintély, a bennfentes és belterjes társaságba kerülés álma, az apró füllentések és olykori nagyotmondások bevállalásának tehetsége - és tegyük hozzá: a népakarat - predesztinálja az emberfiát. És ha már oda került, ahova, a képviselők között hamar megtanulja azt is, minek mennyi az ára, mit kivel kell intézni, megtudja, mit szokás, mit nem, és azt is, ki mire kérhető, és ki szorul apró szívességre éppen a magyar nagypolitika forgószínpadán. És persze vannak még az elhivatottak és a megszállottak, akik között csupán egy hajszálnyi a különbség, de ténykedésük az irigyeltek vagy a lenézettek sorába mozdíthatja társadalmunkat, generációk életét határozhatják meg. Adottak az apró és óriási szélhámosságok és a széltolók. Mégis: milyen fogékonyak, "vevők" vagyunk az ilyesmire. Valamilyen apró kis bennünket, családunkat érő "személyes" jövőbeni haszon reményében képesek vagyunk áltatni magunkat, nem átlátni a szitán, tudván, hogy amit elvárunk, az szinte lehetetlen, de csak most, csak itt ez mégis lehetségessé válik! Elég csak a voksvadász politikai ígéreteket számba vennünk, máris rászedhetőnek érezhetjük magunkat! Az is lehet, más álvasutas bukott le, mint akit én tippelek, lehet, hogy az illető már időközben a MÁV vezérkarába kúszott, netán közeli vesztét érezve máris valamely régi-új párt holdudvarában küzd a képviselői helyért, mert szorult helyzetben jól jön az a mentelmi jog! Igen, bármelyik szélhámosból politikus lehet... Ha nem figyelünk oda!