Khm, khm, khm

Az uniós választási sikere után és miatt a Jobbik kiszámíthatatlanná vált. Retorikájában egyaránt jelen volt s van egy abszurdnak tetsző mozzanat, hogy akár egyedül is hajlandók s képesek kormányozni, ami – ugye – elsöprő választási győzelmet feltételez, másrészt (főleg a Jobbik értelmiségi és médiaholdudvara által) egyre durvábban támadják a Fideszt.

Orbán Viktor a hétvégén már nem először jelentette ki, hogy pártja választási győzelme esetén sem a Jobbikkal, sem az MSZP-vel nem kíván együtt kormányozni. A Fidesz-MPP elnöke és félhivatalos miniszterelnök-jelöltje helyre, tétre, befutóra nyilatkozott, s ha bő fél évvel a választások előtt szavai nem is tekinthetők olyan kőbe vésett dogmának, mint Dávid Ibolya részéről az, hogy „sem Gyurcsány Ferencet, sem Orbán Viktor nem segítjük hatalomra”, álláspontja irányadónak tekinthető. Orbán több okból kényszerül arra, hogy elejét vegye a koalíciós latolgatásoknak. Először is azért, mert a választási harc jelen állásában a résztvevők kommunikációjában összemosódik a választási és a kormányzati koalíció. A kormányzati koalíció viszonylag egyszerűbb eset: a felek az országgyűlési mandátumarányok ismeretében és a politikai érdekeik szerint döntenek a közös kormányzásról. 1994-ben az MSZP egyedül is képes lett volna kormányozni, miután a listás szavazatok 32,99 százaléka után a mandátumok 54 százalékát zsebelte be, de különféle politikai megfontolások miatt maga mellé vette a hatalomba az SZDSZ-t. A választási koalíciós estében a pártok már a választási kampányba is közösen vágnak bele, mint például a Fidesz és az MDF 1998-ban és 2002-ben, illetve a Fidesz és a KDNP 2006-ban. A választási és a kormányzati koalíció között van a jobb híján „testvérpártinak” nevezhető formula, amit 1998-ban, 2002-ben és 2006-ban az MSZP és az SZDSZ mutatott be: nem kötöttek (nyílt és formális) választási szövetséget, de nyilvánvalóvá tették, hogy egymással képzelik el a kormányzást. Az idei európai uniós választás óta kaotikus állapotok uralják a koalíciós képesség és hajlandóság terepét. Koalíciós képesség és hajlandóság között azért kell különbséget tennünk, mert egy dolog hajlandónak lenni ezzel vagy azzal összeszűrni a kormányzati levet, és más dolog „partiképesnek” lenni a másik szemében. Az uniós választási sikere után és miatt a Jobbik kiszámíthatatlanná vált. Retorikájában egyaránt jelen volt s van egy abszurdnak tetsző mozzanat, hogy akár egyedül is hajlandók s képesek kormányozni, ami – ugye – elsöprő választási győzelmet feltételez, másrészt (főleg a Jobbik értelmiségi és médiaholdudvara által) egyre durvábban támadják a Fideszt. A Fidesz elleni támadások nem arányosak a Fidesz részéről őket ért támadásokkal, mert a Jobbik „radikalizmusának” középpontjában az áll, ami a MIÉP radikalizmusában is állt 1998 előtt: minden parlamenti párt egykutya, egy Nagy Közös Globális Mutyi szereplői. A Jobbik stratégiájához tehát hozzátartozik, hogy „radikalizmus” zászlaja alatt politikai piranha módjára hasítson le a Fideszből, a Fidesz tagságából és szavazó táborából, hogy az így kifilézett Fidesszel tudjanak aztán kezdeni valamit. A látszat ellenére ezt az egyébként racionális stratégiát éppen a harmadik erővé válás miatt tartom irracionálisnak. Meglátásom szerin a Jobbik piranhái addig feszítették már a fideszes húrt („Zsidesz”, „Likud Viktor”, „Kóser Lajos” stb.), hogy már önmagában emiatt is képtelenségnek tűnik bármiféle együttműködés a két párt között. Ebben a helyzetben a Fidesz még inkább érdekelt egy olyan szavazatmaximáló stratégiában, amely összjobboldali (Jobbik nélküli) összefogás nélkül vezet kétharmados többségre. Óvatos duhaj vagyok, de azt mondom, erre van is esélye, amennyiben utcahosszal győz, mert a választási rendszer annál jobban díjazza a legtöbb szavazatot kapott pártot mandátummal, minél nagyobb előnnyel győz. 1994-ben a mandátumok 54 százalékát úgy szerezte meg a szavazatok 33 százalékát elnyerő MSZP, hogy a második helyezett SZDSZ-re csak a szavazók 19,74 százaléka szavazott, ami az SZDSZ-nek ráadásul a mandátumoknak csak 18 százalékát juttatta!! Meglehet azonban, hogy a Jobbiknak eddig sem volt esze ágában együtt kormányozni a Fidesszel, és az erről szóló retorika csak azt szolgálta, hogy felértékelje a pártot (mondván: a pártra leadott szavazat nem vész el, hiszen kormányzati pozícióvá hasznosulhat), és „csak” masszív parlamenti erővé tegye a Jobbikot. Erre utalnak az olyan komolytalan megnyilatkozások, mint amilyen Vona Gáboré volt augusztusban: A Jobbik kormányzásra készül, a Fidesszel együtt is vállalja ezt a szerepet, amennyiben a kormányprogram a Jobbiké lesz. Khm, ha jól értem, khm, a Fidesz győzhet, de ha egyedül mégsem tudna kormányozni, khm, akkor Orbánék számíthatnak a Jobbikra, khm, de csak akkor, ha a közös kormány vagy a Jobbik által kívülről támogatott Fidesz-kormány, khm, a Jobbik programjával kormányoz. Khm. Hasonlóan vidám násztáncba kezdett az MDF is. Dávid Ibolya és Herényi Károly mentelmi ügye (és az UD Zrt-s „megfigyelési” botrány) miatt az MDF és a Fidesz viszonya a mélypont alatt van, ami azonban nem jelenti azt, hogy Dávid Ibolyák ne akarnának békejobbot nyújtani a Fidesznek a politikai túlélés érdekében. Az olajágat Somogyi Zoltán, Dávid Ibolya politikai tanácsadója lebegteti, aki Dávid Ibolyáék hallgatásától övezve (hallgatás beleegyezés?), khm, pedzegeti nem először azt az abszurd, mert életszerűtlen ötletet, khm, hogy a Fidesz a rá veszélyes Jobbik ellenében fogjon össze az MDF-fel, khm, mintha a Fidesz szavazók feltételezett Jobbikhoz áramlását pont egy Orbán-Dávid választási koalíció tudná feltartóztatni. Khm. Az MDF (és SZDSZ) alatti pácra ráérzett az MSZP. Lendvai Ildikó sietett is megnyugtatni a két kispártot, hogy ha kiesnének a parlamentből, az MSZP mint európai demokrata erő magára vállalja az ő politikai képviseletüket, amiről nekem az jutott eszembe, hogy 1998-ban Torgyán József is megígérte Giczy Györgyéknek, hogy hátán viszi be a parlamentbe a KDNP-t. A 2002-es tapasztalatok alapján a szocialisták részéről az várható, hogy a nyilvánosságban egy antifasiszta (antijobbikos) népfrontnak álcázott nagykoalícióval revolverezik a Fideszt, ami persze a Jobbiknak a Fidesz-MSZP globálmutyiról szóló retorikájával harapófogóként fogná össze a Fideszt. Ezért gondolom, hogy Orbán Viktor idejekorán próbál úgy kihátrálni az ellenséges és baráti tűz alól, hogy deklarálja: pártja választási győzelme esetén sem a Jobbikkal, sem az MSZP-vel nem kíván együtt kormányozni.