Csillagtér – Dinamó Szeged

Eszter, aki szerint én egy „fesztiválarc” vagyok, valahol az ország másik felén, bizonyára valamelyik fesztiválon két sör között közölte, van egy új zenekar, gitár, gitár, ének és dob, „tökjó” zenét játszanak, na csak nézzem meg egyszer. Megnéztem. Meghallgattam, s azt is mondhatom, „tökjó” zenét játszanak.

Valahogy az egész olyan volt, mint egy nyilvános próba, széthúzott széksorok a moziteremben, a kávézóból átnéző kíváncsiskodók, sorok, sörök és gitárzene. Kábé nyolc szám, inkább lassúak, érzésekkel telik. Énekeltek szerelemről és szexről, alkoholról meg arról, hogy volt valami. Akár csendes-ülős is lehetett volna, de nem volt csendes. Csak ülős. Új zenekartól jó, alapnak még jobb volt ez a koncert. Most már lehet építkezni. És lehet a zenén és szövegen túl a megjelenéssel is foglalkozni. Mert elég furcsa ebben a műfajban négy teljesen passzív ember egy színpadon. Közben ifjaink valahol Egyiptomban az olaszok ellen rúgták a bőrt, de voltak fiúk, akik nem a tévé előtt ültek. Mint ahogyan én sem. Mert koncert után kedvenc időtöltésem következett, a kerékpárdinamó halk zümmögésének hallgatása a szegedi éjszakában. A Csillagtér és a Tisza-part közt tekerve már tudtam, ez a zene is olyan, mint a dinamó meghitt duruzsolása, teker az ember, nem hallgatja, csak hallja. Megszokja és megszereti. A dinamó csak duruzsolt csendben, a Csillagtér már egy órája emlék. Szép magyar fiaink legázolták az olaszokat. Csillagtér - Dinamó Szeged! Csillagtér Grand Café – 50 néző