Hosszú, lassú ügetés

Elsőre úgy gondoltam, „vérbe mártom” tollamat, mert a Vágtázó Életerő szegedi koncertjét szervező csapat sajtóellenes hozzáállása kicsit megkeserítette a lelkem. De Csillagászék közel százötven perces produkciója után nem tehettem meg. És ha a szervezők igazi célja a koncert eltitkolása volt, az bizony tökéletesen sikerült.

Nagyon gyors közvélemény-kutatás kideríthette volna, hogy a száznál alig több érdeklődő egyáltalán honnan tudhatta, a Vágtázó Szegedre érkezik. Minden-mindegy alapon a kezdés idejét egy órával későbbre tolták, ezzel büntetve azokat, akik így is eljöttek. A zenekar nagyon nehezen tudta felpörgetni magát az IH üres óriáshodályában, vágtázásnak nyoma sem volt, és az a néhány pogós, aki már kezdésre pörgött önmagától is, táncteremnyi helyet kapott produkciójához. Fáj kimondani, de sokáig úgy éreztem, az elmúlt harminc év leggyengébb VHK-koncertjét látom. Aztán történt valami. A tempó egyre feszesebb lett, a zene összeállt, lassan beindult a kollektív tudatmódosítás. Aki bírta és ottmaradt, kapott egy órányi hamisítatlan vágtázást. Kár hogy mindez kiscsoportos foglalkozás, tucatnyi néző személyes ügye volt. Lehunyt szemmel emeltem magam az üres téren át, teltházas, lüktető bulik emlékképével színezve meg a tudatomba beszűrődő ismerős zenét. Ebből az estéből koncertvers biztosan nem születik. Végére egy javaslat a szervezőknek. Legközelebb engedjenek le papírhajókat a Tiszán. Az is ingyen van és legalább annyira hatékony, mint a mostani koncert hírverése. Vágtázó Életerő IH rendezvényközpont - 150 néző