Kamasztoll a SZIN-ről

Már a SZIN -1. napján is több százan lehettek a fesztiválozók. 99%-uk velem egy idős, tízen- és huszonéves fiatal. A tömeg nagy része egyből sátrazni ment, és majdnem meg is teltek pillanatok alatt a sátorhelyek. Mi ezt speciel kihagytuk, mivel hiányoztak a szegecsek, amik lebiztosítják a sátrat, valamint a váztartó rudak zsinórjai is elszakadtak. Körbenéztünk a haverokkal, és szinte ugyanolyannak találtuk az egészet, mint egy évvel korábban.

Ugyanazok a színpadok, ugyanazok az étel-, és italbódék, infópult stb., de ezt nem pejoratív értelemben mondom, sőt. A már említett napon az összes program a Woodstock Remember Stage-en volt, ahol három együttes – egy Jimi Hendrix, egy Janis Joplin és egy The Doors emlékzenekar – lépett föl, amik után filmvetítés következett. A számomra nagyérdemű Jimi Hendrix tribute-on meglepően kevesen voltak, alig pár tucat ember. Janis Joplin számait játszó bandát már jóval többen hallgatták, lehettek 150-200-an, de itt már a koncert elején elhagytuk a helyet, mert inkább pihenni akartam – enyhe betegségem lévén – a másnapi bulira. Visszatérve erre az egész woodstockos dologra, én tényleg abban a hitben éltem, hogy lesznek rajta vagy ezren, nem kispályáznak a szervezők, legalább poénból betesznek pár tucat hippi-utánzatot, ha már Woodstock. De mindenki csak ült, beszélgetett, iszogatott, néhány lelkesebb arc táncolt, de Woodstockhoz a zenén kívül semmi köze nem volt. A 0. napot már egy kis alapozással kezdtük a barátaimmal benn a városban, hogy olcsón vegyük a piát. Miután a kellő hangulatot elértük – a főképp borból álló folyadékoktól –, bementünk a fesztivál területére, ahol már javában ment a buli. Először a Korai Örömre látogattunk el, akik egyszerűen nagyon laza zenét játszottak, pont állapotunkhoz illőt. Később, miután kipihentük a folyamatos ugrálást, következett a Tankcsapda, ami számomra – és még sok más ott lévő tomboló korombelinek – meghatározó együttes, mondhatni ezen nőttem/növök fel. Ott aztán volt "erezd el a hajam" elég rendesen. Mi a második-harmadik sorban álltunk – koncert végén ez néhány foltban is mérhető volt a bőrön. Az 1. napon alig történt valami érdemleges, legalábbis, ami engem illet, ugyanis a Blues B.R.others-ön, Hadházi Lászlón, Badár Sándoron, Tom White-on és Plesi (Dr. Rock) előadásán kívül semmi nem érdekelt aznap. A 2. napon ellátogattunk a Csík zenekar, az Iron Maidnem és a Metallicum koncertjére. Az utóbbi kettőn is voltak elég rendes pogók, ahogy azt kell. Mindezek után elvileg mentem volna haza olyan fél kettő körül, de találkoztam pár ismerőssel, akik közül az egyik rettenetesen kikészült és egész hajnal négyig azon szórakoztunk, hogy odaküldtük minden csajhoz beszélgetni, meg száz forintokat kéregetni. Az utolsó, 3. nap nem kecsegtetett túl sok jóval a beborult égbolt, fülledtebb levegő és a hírek miatt – miszerint hamarabb véget érnek a programok. Mi azért lelkesen indultunk neki az estének a szokásos iszogatással a ligetben, ahol meglepően sokáig maradtunk. Eredetileg a Rammschwein koncertre terveztem a bemenetelt, de mivel elmaradt, elmentünk az Aurórára, ahol egy számot se ismertem, viszont minden pogóban ott voltam, tovább tarkítva ezzel bőröm kék, illetve zöld foltállományát. Nem sokkal utána elkezdett először csak cseperegni, majd végül zuhogni az eső, mindez olyan éjjeli 11 óra tájékában, ráadásul a levegő is lehűlt, így aztán mindannyian – de azt hiszem nem csak mi, hanem az összes fesztiválozó – a hazautat, legalábbis a biztos menedéket választotta. Később aztán hallottam, hogy hajnali 2-kor lekapcsolták az áramot, vagy valami hasonlót – mindegy, a lényege az volt, hogy ezzel befejeződött az idei SZIN. Összességében a pia egy kicsit drága volt, a csajok – ahogy egy barátom fogalmazott – lehettek volna bevállalósabbak, és naná, hogy a politika is SZIN-ezett egyet. Azért az tény, hogy mindenkit bosszantott, hogy az egész bulit sokkal hamarabb lefújták, de szerintem köze nem volt a bejelentésekhez, mert az időjárás is elmosta volna az egészet, a bejelentések valami ürügynek szolgálhattak legfeljebb. Mindegy, a lényeg, hogy nem csak a testi élvezetek nyújtottak nagy örömöt, hanem a lelkünket is táplálta az egész SZIN-lét: hogy sok korunkbeli fiatal együtt, függetlenül mindentől, nem érdekelve, ki milyen elveket vall, csak az, hogy együtt bulizzunk, élvezzük az életet, lazuljunk – úgy gondolom, ez jellemzi az összes fesztivált, a mi esetünkben a SZIN-t.