Írott maláta és malaszt

A sör már nem az, ami régen volt: a licenszek (a technológiák)az idővel módosultak… Mindez hogyan jön ide? Mindez Seres Máriáról jutott eszembe – aki civil mozgalmat indított a parlamentbe jutást célozva meg.

A magyarországi „rendszerváltás hajnalán”, amit én legkésőbbre, valamikor az előző évezred utolsó századának 87-ik évére teszek, amely már jól érezhetően az akkori politikai rendszer újragondolásáról szólt a hatalomátmentés kényszerét érző elit számára, nos ekkor nagymamám leküldött sörért. Nem azért, hogy kötetlenebbül tudjunk beszélgetni a világ dolgairól… Csupán hogy megtiszteljen azzal, hogy felnőtt számba vesz, olyasvalakinek, aki már megbízható ilyesmivel, hogy az elköltött ebéd után legyen valami plusz íz az asztalon, amivel a szájunk íze javítható. Márpedig akkor a szájunk íze nem volt valami jó: én az értelmiséginek mondott lét küszöbén, mint főiskolás, ő pedig mint nyolcvanon túliként (sok mindent megélt emberként) nem érezte feltétlenül jól magát. Pedig mai szemmel nézve erre nem volt okunk: én állami intézményben ingyenesen képezhettem magam, a jövő zálogaként, ő pedig nem volt kénytelen a nyugdíjáért aggódni – legalább is első látszatra. A lényeg, hogy leküldött két üveg Dreherért, s én némi Majakovszkij, ma Király utcai csavargást követően az ottani bő felhozatalban rá is leltem a kért sörfajtára. Némi késéssel – viselhető mértékű korholást követően - érkeztem a megbeszélt delet követő időpontra, mert a pesti polgárság, a „délben dél van dél” elvét követve élte mindennapjait (mert ahol semmi sem biztos, csak a hagyomány, legalább az legyen tartva)! Az ebéd elköltését, a régi idők – bizonytalanságoktól nem mentes – bizonyosságainak felidézését követileg nyitottam ki az atombiztos hűtést biztosító szovjet hűtő ajtaját, majd a sörök kupakját. És ekkor a felhabzó pikoló sört – mert többet korára nézve nem kért, „majd te a többit megiszod” alapon – kortyolva Varga Béláné kicsattant: „Fiam, ez nem Dreher!” A családi legendáriumból már tudtam, valamikor nagyiék családja sörnagykereskedéssel is foglalkozott: a hordóban érkező székesfővárosi sört palackozva adták tovább a makói Dreher-imádóknak… Ezért tartom ma is igaznak szavait (a különböző szájízekkel megélt – egy híján száz évbe torkoló - élete után is, bizton hiszem) csak tudta, mit és miért mondott ilyet: ne higgyem, hogy minden az, aminek mutatja magát. Azóta, amennyiben egy jó sörre vágyok, Drehert kérek magamnak, és „Dréhert” kapok, ami nekem mint – nem elvakult–sörfogyasztónak tökéletesen megfelel, de lehet, nem az, aminek indult, indították hajdanán, mégis tökéletesen megfelel a piac igényeinek…. A sör már nem az, ami régen volt: a licenszek az idővel (a technológiák) módosultak… Mindez hogyan jön ide? Mindez Seres Máriáról jutott eszembe – aki

civil mozgalmat indított

a parlamentbe jutást célozva meg, meg az SZDSZ-ről, a Fideszről, Fodor Gáborról, az MSZMP-ről, a Munkáspártról és persze az MSZP-ről, az MDF-ről, (Szegeden maradva az MSZDP-ről) és az LMP-ről, a helyi civil mozgalmakról… Semmi sem az már, ami: vagy mégis? Majd a nagy és bejáratott - és most „piacra dobott” - márkákat kultiválók eldöntik: mit kívánnak. Utóbb pedig kialakul majd a szájunk íze,

malátától és malaszttól

függetlenül. A kérdés: jobb lesz-e, mint huszonéve nagymamámé, aki már akkor hiányolni látszott a „Dréherből” a Drehert.