Kis János és a cigánykérdés I.

Kis János a romák védelmében okkal sorolja fel a romák sérelmére elkövetett bűncselekményeket, de semmit mond a romák által elkövetett bűncselekményekről. Érvelési stratégiája az, hogy az elkövetők etnikai hovatartozását nem szabad firtatni, viszont nem fejti ki, hogy roma minőségben miért csak áldozata lehet valaki egy bűncselekménynek, és miért nem lehet elkövetője.

Kis János liberális filozófus olyan provokatív című és tartalmú esszét jelentetett meg a HVG február 18-i számában, amely bizonyítéka a magyar liberális politikai filozófia és gondolkodás régóta tartó agóniájának. Írásának címe (A cigánykérdés kriminalizálása) rendkívül zavarba ejtő, mert a rendszerváltás kezdetétől éppen az volt a „liberálisok” nyelvpolitikai stratégiája, hogy a „cigány” szót a „roma” szóval váltsuk fel. Dalos György például a Kritika című folyóirat hasábjain azzal érvelt, hogy mivel a nácik rasszista uszításaiban a „cigány” kifejezés megbélyegző volt, követni kellene a németeket, akik a háború után a cigány (Zigeuner) helyett a „szintik és romák” elnevezésre tértek át. Az ilyen „liberális” törekvésekre vezethető vissza a skizofrén helyzet, hogy míg a nyilvánosságban tanácsos kínosan kerülni a cigány szó használatát, addig maguk a „romák” szívesen nevezik magukat cigánynak, és önkormányzataik elnevezésében is azt a szót szerepeltetik. A társadalmi többséghez tartozó „liberálisokat” tehát nem zavarta, hogy egy etnikai kisebbség identitását kifejező fogalmat kérdőjeleznek meg, ami hozzájárul a kisebbség önelnevezésének stigmatizálódásához. A „cigánykérdés” kifejezése külön is problematikus, mert a „liberálisok” a „zsidókérdés” antiszemita kifejezése nyomán politikailag inkorrektnek tekintik vallási, etnikai stb. kisebbségek nevéből „kérdést” fabrikálni. Kis János cikkének egyik provokatív állítása az, hogy „a liberálisok e pillanatban az egyedüli politikai közösség Magyarországon, mely még mindig kiáll a jogállam, a törvény előtti egyenlőség védelmében”. Ez az állítás a rendőrnáciknak a 2006-os tömegoszlatások során elkövetett terrorja óta nem igaz: a „liberálisok” néhány tiszteletre méltó kivételtől (például Szent-Iványi István) eltekintve némák maradtak, vagy kiszolgálták a kormányzat hatalmi érdekeit. A romák védelmében Kis János azt írja, hogy a rendszerváltás után „az egymást követő kormányok” nem kezelték „a legfőbb politikai célok egyikeként” a romák helyzetét, és hogy a romák „soha nem rendelkeztek erős politikai képviselettel, amely ezt kikényszeríthette volna”. ezért „érdekeik mindig a lista végére sorolódtak”. Kis nem beszél arról, hogy a „liberális politikai közösség” az SZDSZ révén hatalmon volt 1994 és 1998, valamint 2002 és 2008 között. A hatalmon volt „liberális politikai közösség” miért nem képviselte hát politikailag a romákat? A „liberálisok” miért sorolták a lista végére romák érdekeit? És a „liberális” magyar politikai filozófia miért nem dolgozta fel önkritikusan ezt az áldatlan állapotot? Kis János okkal-joggal boncolgatja a romákkal szembeni előítéletes sztereotípiákat (segélyen élősködő cigányok; cigánybűnözők), ám írása is hemzseg a liberálisnak mondott felfogások sztereotípiáitól. A romaellenes sztereotípiákhoz hasonlóan a liberális ellensztereotípiák lényege az egyoldalúság és a védelembe vett társadalmi csoport tetteinek görcsös igazolása, ami maga is hozzájárul a konfliktus eszkalálódásához. Kis azt írja, hogy az éhség tyúklopásra kényszerít, de fel sem vetődik benne, hogy adott esetben miért éheznek a romák, és hogy kiktől lopnak tyúkot. A romák által elkövetett falusi tyúklopások áldozatai maguk is szegények, akik ha nem is éhesek, tyúkjaik és terményeik romák általi eltulajdonítása bizony a tolvajokéhoz hasonló helyzetbe hozza őket. Miért nincs tekintettel Kis a tolvajlások és rablások áldozataira? Miért sorolja be őket kimondatlanul is a „többség” ez esetben semmitmondó kategóriájába? Miért nem hallja meg panaszaikat? Például azt, hogy falvakban az „éhes” romák is tarthatnának baromfit, művelhetnének veteményeskertet, hogy legalább annyi betevő falatjuk legyen, mint a nem roma szegényeknek. Kis János a romák védelmében okkal sorolja fel a romák sérelmére elkövetett bűncselekményeket, de semmit mond a romák által elkövetett bűncselekményekről. Érvelési stratégiája az, hogy az elkövetők etnikai hovatartozását nem szabad firtatni, viszont nem fejti ki, hogy roma minőségben miért csak áldozata lehet valaki egy bűncselekménynek, és miért nem lehet elkövetője. Kis egyik példája szerint „tavaly júniusban Fényeslitkén egy 40 éves férfi a kocsma előtt megkéselt egy 14 éves roma fiút, 16 éves társát súlyosan megsebesítette”. Liberális dogmák szerint fel kell tennünk a kérdést: honnan tudja, tudhatja, Kis János, hogy a megkéselt fiatalok romák? Liberális dogmák szerint ezt a rendőrök sem tudhatják, legfeljebb akkor, ha az áldozatok nyilatkoztak roma identitásukról. De a filozófiailag általánosítható igazság kedvéért fordítsuk meg Kis János közlését: a) egy 40 éves roma férfi a kocsma előtt megkéselt egy 14 éves fiút; b) egy 40 éves férfit a kocsma előtt megkéselt egy 14 éves roma fiú. Mindkét képzeletbeli esetben az elkövető roma lenne, de etnikai hovatartozásáról szóló tudásunk Kis János „liberális” normái szerint már nem lenne igazolható. De ha Kis képes megállapítani egy áldozat roma mivoltát, képesnek kell egy elkövető roma mivoltát is megállapítania. Ez a morális következetlenség magyarázza azt, hogy Kis János magától értetődően írja, hogy „az utóbbi évek bűnügyi statisztikái (…) az ismert adatok azt sem támasztják alá, hogy a súlyos bűncselekmények elkövetőinek körében aggasztó módon növekedne a romák aránya”. Honnan tudja, tudhatja ezt Kis János? Ezek szerint léteznének olyan „ismert” bűnügyi statisztikák, amelyekben mégiscsak számon tartják az etnikai hovatartozást? Vagy Kis János csak azért állít ilyet, hogy általunk ismeretlen okból bagatellizálja a romák által elkövetett bűncselekmények arányát?

Kedden folytatjuk...